Fölszálott a páva

http://hunor.rmdsz.ro/
Hétfõ, 2019. október 14., 19.46

Fábián Ferenc emlékezete

Fábián Ferenc emlékezete
Fábián Ferenc emlékezete

Harminc éve, hogy elment közülünk és mégis közöttünk maradt. Ez a paradoxon csak a nagyok és a szeretettek esetében válik igazsággá. Fábián Ferenc (1933-1979) közéjük tartozik.

Bár egyre kevesebben vannak, akik látták színpadon, filmjeit, tévéjátékait is csak néhány kíváncsi szakmabeli, ha előkeresi a bukaresti vagy budapesti archívumokból, nyomtatott szó alig jelenik meg róla; a régi temesváriak és az újabban idetelepedők mégis tudják: neve után csupa nagybetűvel írandó a SZÍNÉSZ szó, s hogy ragyogó csillaga volt a magyar Tháliának.

Mindössze huszonhárom évet ölel fel művészi pályája. 1956-ban érkezett a Bánság fővárosába a marosvásárhelyi főiskoláról, s 1978 decemberében játszotta utolsó szerepét – az Írót Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című naplóregényének színpadi változatában – a fiatal, 1953-ban alakult, temesvári társulatban, amelynek művészi rangjához sokat adott hozzá a maga tehetségéből, alkotóerejéből, művészi fantáziájából. Filmezések, tévészereplések, színpadi kötelezettségek, utazások fáradságával a vállain mondott igent a nagyváradiak meghívásának, izgatta a felkínált szerep: dr. Paál Ákos összetett figurája Székely János Irgalmas hazugság című darabjának főszerepe. Egyedül dolgozott, szinte kész szereptudással ment az első próbára, minden nagyszerűen alakult, aztán a bemutató előtti éjszakán bekövetkezett a hihetetlen: 1979. március 9.-én Fábián Ferenc meghalt.

Színháztörténeti mérföldkövek, támpontok lettek felejthetetlen alakításai: Izquierdo (Robles: Montserrat),  Ifj. Nagy István (Bródy Sándor: A tanítónő), Richard (J. B. Shaw: Az ördög cimborája), Tyetyerev (Gorkij: Kispolgárok), Szatyin (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Szakhmáry Zoltán (Móricz Zsigmond: Úri muri), Volpone (Ben Jonson: Volpone), Aston (Harold Pinter: A gondnok), Nagy Imre (Németh László: Villámfénynél), Bolyai János (Kocsis István: Bolyai János estéje), Zátonyi Bence (Csiky Gergely: Ingyenélők), Henrik Bolingbroke (Shakespeare: II. Richárd), Biberach (Katona József: Bánk bán), Id. Glembay (M. Krleza: Glembay Ltd.), Ványa bácsi (Csehov: Ványa bácsi).

A román és a magyar filmes szakma egyaránt nagyra becsülte tehetségét. A minden kényszer nélkül (1973) filmjéért ACIN-díjjal tüntették ki, kétszer kapott Nívó-díjat Budapesten: 1977-ben A ménesgazdáért, 1978-ban A trombitásért.

Pályatársai halála évében a legnagyobb elismeréssel írtak róla. Hadd idézzünk néhány vallomásból: „Már az első találkozáskor megéreztem benne annak a szent lángolásnak a tüzét, amely egész pályáján nem szűnt meg benne lobogni. Keményen dolgozott minden szerep megvalósításán. Sikeres színészként is megmaradt örök elégedetlennek. Előadásról előadásra egyre nagyobb átéléssel csiszolgatta szerepeit.” (Josan Emil, színházalapító rendező). Taub János rendező, aki igazgatója is volt Fábián Ferencnek „az erdélyi magyar színjátszás legszilajabb, legrobbanékonyabb hősének” tartotta. Znorovszky Attila újságíró a Látóhatár diákkörben így méltatta: „Nem szerepelt, játszott, nem játszott, élt a színpadon. A Színész volt, aki a beöltözéstől a lemaszkolásig élte szerepét, aki nem két vicc között lépett a színpadra elmondani a szöveget, aki előadás előtt nem tudott enni, akinek előadás után órákra volt szüksége, hogy vissza tudjon vedleni civillé.” Kocsis István író felfokozott drámaisággal emlékezik a nagy színészre: „Mint minden igazán nagy művész, szerény volt, segítőkész, halk szavú, panaszkodni sose tudó, önemésztő… több elfogulatlan méltatást, több elismerést, több biztató szót, több igaz szavú barátot, több segítőkészséget érdemelt ki, igaz emberhez méltó magatartásával és művészi teljesítményével. És hosszú életet érdemelt, igen, hosszú életet! Mely nem adatott meg neki.”

Több, mint két évtizeden át a temesvári magyar színtársulat vezető színésze volt, akit kivételes tehetsége, remek, mélyen átélt alakításai a magyar színművészet kiemelkedő személyiségei, halhatatlan klasszikusai sorába emeltek.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Vetési Zoltán / Csütörtök, 2009. március 12., 23.34 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Diákkorom nagy élményei közé tartoztak alakitásai. Értetlenül és megdöbbenéssel álltunk egykor koporsója mellett - halála váratlan volt.
Bármikor a központi Transilvania Bank csarnokában járok, mindig eszembe jut Fábián Ferenc alakja, még mindig érzem szellemét. Ugyanis ott, abban a csarnokban vettünk végső búcsút tőle, nyitott koporsójában.
Emléke legyen áldott, nyugodalma csendes.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'