JelenHaz
Hétfõ, 2019. december 09., 09.29
Édes anyanyelvünkért

Gondolatok Komoróczy György nyelvművelő kötetének olvasása közben

Gondolatok Komoróczy György nyelvművelő kötetének olvasása közben
Gondolatok Komoróczy György nyelvművelő kötetének olvasása közben

A harmadik évezred elején, a globalizáció térhódításának idejében nincs olyan nagy vagy kicsi nyelv (a terjeszkedő angolon kívül), amelyik ne szorulna önvédelemre az idegen hatásokkal szemben. 

Ezt a védekezést nagy népek nyelvének esetében óvó anyanyelvszeretetnek tekintik, a kisebb népeknek, népcsoportoknak nyelvük megmaradásáért folytatott küzdelmét viszont általában nacionalizmusként könyvelik el – állapítja meg a Komoróczy-kötethez írt előszavában Lőrincz György a Párizsban élő Fejtő Ferenc véleményére is hivatkozva.

Többször volt alkalmam a francia nyelvészek anyanyelv-védelméről véleményeket olvasni, hallani (az angol terjedésével, annak hatásával szemben), de ez az ő ügyük, legfeljebb pozitív például szolgálhatnak (vagy vigaszul, hogy manapság még egy ilyen, egykor egész Európában uralkodó kultúrnyelv is védelemre szorul). A mi ügyünk, saját anyanyelvünk megőrzése viszont sokkal komolyabb erőfeszítést igényel, hiszen egy kisebb nyelvközösség használja. Ápolása, gondozása, tisztán tartása, fejlesztése elsősorban az anyaország határain belül élő magyarok kötelessége lenne, hiszen – Fejtő véleménye szerint – „több módjuk és lehetőségük van rá, mint a határokon kívül szakadtaknak”.

Van benne igazság, de – a félreértések elkerülése végett – nem az anyaországi vagy annak határain kívül élő nyelvészek, nyelvművelők hozzáállásán múlik anyanyelvünk eredeti épségében-szépségében tartása, hiszen az idevágó szak- és népszerűsítő irodalom gazdag, de legalábbis elégséges volna. Ezt bizonyítja Komoróczy György munkássága is, hiszen több mint 30 éve heti rendszerességgel, állandó rovatokban jelenteti meg nyelvművelő írásait a Hargita megyei napilapokban, és most megjelent kötete (Édes Anyanyelvünk. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009). a már nyomdafestéket látott, több mint 1500 cikkből válogatott mintegy 200 írásból álló gyűjtemény. Az alapvető kérdés az, hogy még egy ilyen kitartó, gazdag és értékes nyelvművelő pályafutás esetében is beszélhetünk-e igazi hatékonyságról, eljut-e a sok jó tanács, magyarázat az olvasókhoz, széles körben, és ha igen, megfogadják-e, alkalmazzák-e azokat a szülőföldünkön élő magyar anyanyelvű emberek, vagy adott esetben erősebbnek bizonyul a helytelen beidegződés, az idegen hatás, mely keverékbeszédet eredményez, vagy éppen az utóbbi években az anyaországból átszivárgó nem túl szerencsés nyelvi divatjelenségek, pongyolaságok átvétele, utánzása sem használ anyanyelvünk tisztaságának. Mert tény, hogy az anyaország határain kívül élő magyarok nyelve, beszéde többszörösen veszélyeztetett, s így az átlagosnál nagyobb védelemre, fokozottabb figyelemre, gondozásra szorul.

Amint az előbb felsoroltakból kitűnik, Komoróczy György derekasan kiveszi a részét ebből a küzdelemből, sőt, írásainak tanúsága szerint publicisztikai munkásságába olvasói is bekapcsolódnak, érdeklődésüket bizonyítva a nyelvi, nyelvhelyességi kérdések iránt. Ennek bizonyára az a közvetlen oka, hogy Komoróczy írásaiban jól összecseng a tudományos megalapozottság és a közérthetőség. Könyvének végén közel 60 kötetnyi szakirodalmat sorol fel, melyeket írásaiban felhasznál, ennek ellenére – vagy éppen ezért – cikkei olvasmányosak, közérthetők, élvezetesek és tematikailag rendkívül sokoldalúak.

A bevezető utáni első fejezetben belső nyelvi kérdéseket vet föl, foglalkozik a magyar nyelv eredetével, a világ nyelvei között elfoglalt helyével, egyes szavak eredeti jelentésével, keletkezésével, jelentésváltozásával, például: Nyelv és nemzet, A magyar nyelv csupa erő, Nyelvünk zenéje, Anyanyelv és nemzeti öntudat, Szavak titka, Neje és nője, Igazándi és fantasztikus és más írásokban.

A Nyelvi illem című fejezetben a durva, trágár beszéd bírálata mellett a közhelyek ellen is hadakozik (A téma az utcán hever), majd az elemi udvariasság nyelvi formáival foglalkozik (A tegezésről, Szavad ne felejtsd…, Részvétnyilvánítás, Az udvarias köszönésről stb.)

Az Idegen szavak, idegen hatások című rész a helytelen reklámnyelv, a keverékbeszéd, a tükörfordítások kérdéskörét tárgyalja, például a Napok hordaléka, Magyarul könnyebb, Nyelvi hibák a tömegtájékoztatásban, Idegen nyelvi hatások és más hasonló tárgyú írásokban.

Érdekes színfoltja e nyelvművelő kötetnek az Egyház és anyanyelv című fejezet. A szerző főként a vallásos ünnepekkel kapcsolatos fogalmakra tér ki, mivel ezek használata és helyesírása vagy helyes kiejtése körül sok a bizonytalanság, melyek tisztázásra szorulnak. Ilyen írások a Kiskarácsony, Nagykarácsony, Kellemes vagy boldog? Ecce Homo, Halottak napja, Háromkirályok és vízkereszt, Egyház és anyanyelv stb.

Komoróczy Györgynek talán legnagyobb érdeme, hogy az egységes magyar nyelvhasználat hirdetője az élet különböző területein. “Az irodalmi nyelv beszélt változata (…) a közmagyar. Egy fontos vonása az, hogy az egységes nyelvhasználat hordozója, ezért képes biztosítani a magyarul beszélők közti kölcsönös érintkezést az egész magyar nyelvterületen vagy bárhol a világon, ahol magyar közösségek élnek” – írja a Hivatalos nyelvünk című fejezetben. Itt síkra száll a helytelen formában lefordított vagy használt kifejezések ellen, mint: régiség (szolgálati idő), küldőpapír (orvosi beutaló), közszállítás (tömegközlekedés), fixtelefon (vezetékes telefon) stb. az Erős lej című írásában. Más, itt olvasható cikkei, például: Személyi igazolvány, Makacs hibák, Vezetés és vezetőség, Kisérettségi, Delegáció és küldöttség, Közlekedési szabályok magyarul és még sok fontos tudnivalót tartalmazó írás.

A kötet „legszínesebb” fejezete a Szavak, szólások. Egyes régi, ritka szavak eredetét, magyarázatát találjuk meg itt, mint a kelevéz, szatócs, bakafántos, kacifántos, vagy Arany Toldijából az ösztövér kútágas, bakacsin. Megtudjuk az akó, icce és meszely közti különbséget, a krumpli, burgonya, pityóka alakváltozatok helyes használatát, egyes szólások, közmondások eredetét, magyarázatát: megvesz a hideg, farkasordító hideg, ónos vagy ólmos eső, baj van Köpecen s Baróton igazítják, csütörtököt mond a puska, lándzsát tör mellette stb. Tanulságosak a Cigány vagy roma, Gácsér, gúnár, ürü, Almárium, komód, szuszék és más írások is.

Az ezt követő Nevek világa című fejezet földrajzi és személynevek magyarázatával foglalkozik. A szerző gondot fordít – könyvének más részeiben is – egyes közismert, de általában helytelenül ejtett személynevek javítására, például Apáczai feleségének nevét – Aletta van der Maet-nak írjuk, és helyesen Mat-nak (nem Met-nek) kell ejteni, Eiffel nevének ejtése Efel, de megtanít – a külföldi, főleg francia nevek kiejtése mellett – a régi magyar családnevek helyes olvasatára is. A földrajzi nevek keletkezéséről és egyéb érdekességeiről adnak felvilágosítást az Ópusztaszer, Korondi kerámia, Cserhát és Cserehát, Szent Miklós és Szentmiklós, Bánát és Bánság, Székelyudvarhely és Hargita című írások. A vezetéknév és keresztnév összhangjáról, a névadás szabályairól szólnak a Gyöngyike, Mary, Judith, Loránd, Lóránt, Lórántffy, Tamás és Szilveszter és más érdekes írások.

A könyv utolsó fejezetében – Megemlékezések, Könyvismertetők, Interjúk – a szerző elsősorban anyanyelvünk egykori művelőinek állít emléket: Gárdonyi Gézának, Illyés Gyulának, Kosztolányi Dezsőnek, Lőrincze Lajosnak, Sütő Andrásnak, Bárczi Gézának, Wass Albertnek, Kibédi Mátyus Istvánnak és másoknak, de nem feledkezik meg a jelenkor nyelvtudósairól sem. Interjúkat közöl Grétsy László és Péntek János nyelvész professzorokkal és más személyiségekkel. Itt esik szó a Tihanyi Alapítólevélről, a magyar nyelv hetéről. Bemutatja a Magyar Orvosi Nyelv című folyóiratot, A magyar nyelv nagyszótárát, Murádik László kolozsvári nyelvtudós és mások köteteit. Időszerű nyelvi kérdéseket is fölvet a Mitől szép egy szó? Ötvenéves a NYIRK (Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények című folyóirat), Új nyelvi jelenségek, Anyanyelv, család és iskola című írásokban.

Komoróczy György kötete tematikailag rendkívül sokszínű, sokoldalú. A nyelvműveléshez (alkalmazott nyelvészethez) való hozzáállása pozitív, nem „hibavadászó”, bár mindenekelőtt az anyaországból átvett sablonos, semmitmondó, durva vagy trágár kifejezéseket kipellengérezi (egy kis trágárságért viszont nekünk sem kell a szomszédba mennünk). Nem bírálja – legalábbis ebben a kötetben – a „sok-sükölést”, „szuk-szükölést” vagy a még durvábban ható „csuk-csükölést”, valószínűleg azért, mert ezt Székelyföldön nyelvjárási sajátságnak tekintik, de nem szól a pallérozott beszéd próbakövének tartott nákolás” jelenségéről sem (az én akarnák, tudnák, mondanák forma, akarnék stb. helyett). A Magyarországon egyre jobban terjedő – úgy tűnik, megállíthatatlan – kicsinyítési divat (isi, ovi, uncsi, pari, ubi, ubi-sali stb.) valószínűleg a szerző környezetében még nem vert gyökeret – remélhetőleg nem is fog –, mert a kötetben erről sem esik szó.

Visszatérve a kezdő gondolatra: vajon hány művelt, iskolázott erdélyi magyar ember kezébe jut el egy ilyen – minden szempontból példamutató, tanulságos – nyelvművelő könyv (a szerző szűkebb pátriáját leszámítva)? Hányan jutnak hozzá a szórványban, mondjuk Arad megyében, alulírotton kívül, aki a szerzőtől kapta – nyelvművelő a nyelvművelőtől – s bár nekem is tudott újat mondani (nem is keveset), a nem szakmabeliek számára rendkívül hasznos lenne, hiszen a cél az összmagyarság – számunkra az erdélyi magyarság – anyanyelvének megőrzése, a „szellemi honvédelem” (ahogyan Lőrincz György az előszóban nevezi). De ajánlanám a kötetet az anyaországi magyaroknak is, hiszen szerzője évtizedek óta az egységes nyelvhasználatért küzd, egy ápolt, tiszta, gondozott, épségét-szépségét megőrző közös anyanyelvért.

Dr. Brauch Magda

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Sziaaa / Csütörtök, 2010. szeptember 09., 15.53 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Jóóó sztem tök jó na csá meek
Hozzászólt: András / Péntek, 2010. szeptember 03., 00.08 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Olyan szépen ír ,de tényleg és még is minden szónak a végén ott van: ez a szavunk a németből ered amaz meg a szlovákból(jegyzem,hol volt a szlovák ez előtt egy pár ezer esztendővel?)még mások latin,görög angol stb.Kérem szépen ez a kétbalkezes ,beszélni se tudó nép akkor hogy tudott meglenni a mai napig a Kárpátmedencében.Abba lehetne hagyni ezt a finnugorizmust mert már a nép se hisz benne ,nem hogy a nemzet.
Hozzászólt: András / Péntek, 2010. szeptember 03., 00.05 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Olyan szépen ír ,de tényleg és még is minden szónak a végén ott van: ez a szavunk a németből ered amaz meg a szlovákból(jegyzem,hol volt a szlovák ez előtt egy pár ezer esztendővel?)még mások latin,görög angol stb.Kérem szépen ez a kétbalkezes ,beszélni se tudó nép akkor hogy tudott meglenni a mai napig a Kárpátmedencében.Abba lehetne hagyni ezt a finnugorizmust mert már a nép se hisz benne ,nem hogy a nemzet.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'