Vasárnap, 2018. szeptember 23., 05.32
A Teddy Queen az MKIDSZ Napokon

Gyergyószentmiklósról érkeznek, Pécskán lépnek fel

Gyergyószentmiklósról érkeznek, Pécskán lépnek fel
Gyergyószentmiklósról érkeznek, Pécskán lépnek fel

Idén ünnepli 10. évfordulóját a pécskai Magyar Kulturális Ifjúsági Demokrata Szervezet (MKIDSZ) – ennek alkalmából pénteken és szombaton hatalmas bulikkal és fergeteges szórakozással várják a résztvevőket a szervezők. A mindössze tíz fellépő közül a gyergyószentmiklósi rocktrió, a Teddy Queen is fellép szombaton este, mégpedig 19.30 órától. A Nyugati Jelen előzetesként banda gitárosát és énekesét, Fodor Lászlót „faggatta”.

 

– Röviden meséld el, kérlek, az együttes históriáját.

– A banda 2016-ban alakult, akkoriban Alter Ego volt a nevünk. A tagok átlag életkora 19-20 év, még iskolások voltunk, amikor megalapítottuk az együttest, mára már van, aki dolgozik, és van, aki egyetemistaként éli napjait. A Teddy Queen az első komolyabb zenekar mindenki számára, eddig csak úgymond tapogatóztunk és kísérleteztünk a különböző stílusokkal, idéntől az indie-alternatív-rock mellett döntve haladunk előre.

Miért pont Teddy Queen? Honnan ered ez a név?

– A basszusgitárosunk, Csóka Lóránd rakta ezt össze egy Arctic Monkeys dalból, aminek Teddy Picker a címe. Amikor nagyon törtük a fejünket, hogy milyen névet adjunk a bandának, ezt a dalt hallgatta, és nagyon megtetszett neki ez a szó, hogy Teddy – a dalszöveg egyik sorának a vége pedig a queen szóval végződik. Ő mondta, hogy legyünk ezentúl Teddy Queen, mi meg egyetértettünk vele. A hangzása mellett még jól is néz ki a név szerintünk, ráadásul nálunk errefele meg sok a medve is.

– Léptetek-e fel valaha nagyobb fesztiválokon amióta együtt zenéltek?

– Idén nyáron jelen voltunk az összes jelentősebb fesztiválon: Tusványos, EMI-tábor, Double Rise, Vibe Fesztivál, Rakpart Nyári Fesztivál és a magyarországi EFOTT Fesztiválon is zenéltünk. Ezek mellett egy-egy falunapon is felléptünk, tavasszal pedig saját koncertturnéra indultunk, és Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, illetve Gyergyószentmiklóson zenéltünk.

– Kik befolyásolják a zenekar stílusát?

– Zeneileg változatos, inkább a brit és amerikai indie-szférából a Two Door Cinema Club, az Arctic Monkeys hatott a stílusunkra, valamint a trió zenekarokban található erő, mint például a Green Day-é „faragta meg” a stílusunkat – ezért vagyunk mi is egy trió. Zeneileg már hasonlítottak minket a magyarországi 30Y-hoz, valamint a vokál miatt a Kiscsillag zenekarhoz is.

 

***

Laci a továbbiakban elárulta, hogy a nyári fesztiválok közül a pécskai az egyik legkimagaslóbb: nagyon nagy szeretettel várják őket és a meghíváskor nagyon lelkesek voltak a szervezők. Ők örvendenek a meghívásnak, a fesztiválon belüli fellépés amolyan bemutatkozó lesz az itteni közönségnek, és elárulta, hogy ők mindent beleadnak annak érdekében, hogy egy sikeres koncertet nyújtsanak a fiataloknak.

Mi több, hozzátette, hogy idén év végén egy kilenc, sajátdalos nagylemezt készülnek összehozni, a jövő év pedig arról fog szólni, hogy több helyen is bemutatják azt – nemcsak itthon, hanem Magyarországon is.

 

Péter Gellért „Gege” (dobok), Csóka Lóránd (basszusgitár) és Fodor László (ének, gitár) – avagy a Teddy Queen – sok szeretettel vár mindenkit a 10. MKIDSZ Napokra és szombati koncertjükre.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'