JelenHaz
Szombat, 2019. december 07., 08.56

Hangverseny a Nákó-kastélyban

Bogányi Gergely zongorázik
Bogányi Gergely zongorázik

A Pro Bartók Társaság és elnöke, dr. Tamás Sándor szervezésében koncertezett Bogányi Gergely magyarországi zongoraművész, a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb előadója ezen a hét végén a Nákó kastélyban.

A fiatal művész, aki a zsúfolásig megtelt teremben Bach zongoraátirattal nyitotta a virtuóz darabok sorát, játékával elbűvölte a közönséget. Bogányi Gergely, zenész családban született 1974-ben, Vácott. Csodagyermekként indult, négyévesen már zongorázott, hatéves korában a nyíregyházi országos zongoraversenyen különdíjjal jutalmazták, kilencévesen meg is nyerte a versenyt. Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián, az Egyesült Államokban (Indiana állam egyetemén), Helsinkiben a Sibelius Akadémián neves professzorok tanítványa volt. Számos előadói verseny díjazottja és kitüntetettje. 1996-ban megnyerte az ötévenként megrendezésre kerülő Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, 1999-ben fivérével, Tiborral és Kelemen Barnabás hegedűművésszel Finnországban nemzetközi trióversenyen szerezett első helyezést. Tehetsége és kiemelkedő teljesítményei elismeréseként számos jutalomban részesült. Szülővárosa Vác, valamint Zebegény díszpolgárává avatta, 2000-ben megkapta a Magyar Köztársaság Liszt-díjas zongoraművésze kitüntetést, 2002-ben a Fehér Rózsa Lovagrend Érdemkeresztje kitüntetést adományozta neki a finn köztársasági elnök, 2003-ban Pest Megye Kultúrájáért kitüntetéssel jutalmazták munkáját, 2003-tól birtokosa a művészeknek járó legmagasabb állami kitüntetésnek, a Kossuth-díjnak.

Repertoárja gazdag és számottevő, felöleli a zongorairodalom jelentős részét, köztük Chopin összes szólózongorára írt kompozícióját. Önálló lemezein Mozart, Chopin és Liszt zongoraművei szerepelnek.

Bogányi Gergely a nagyszentmiklósi hangversenyét Chopin- és Liszt-művekből állította össze. Chopintől az E-moll balladát, mazurkákat és keringőket adott elő megkapó hangzásbeli finomságokat érzékeltetve. A Liszt-etűdökkel, az Esti harmóniák és a Hóvihar című darabokkal pedig, nemcsak saját virtuozitását csillogtatta meg, hanem a romantikus zeneszerző és legendás előadóművész, Liszt Ferenc zenei nagyságát is ékesen bizonyította. A közönség szűnni nem akaró tapssal fejezte ki elragadtatását.

A hangverseny a közelgő ünnepek örömhangulatát is megelőlegezte, hiszen a Pro Bartók Társaság ajándékként nyújtotta át a közönségnek ezt a csodálatos hangversenyt, amelyre – a behavazott utak ellenére – számos temesvári és magyarországi zenerajongó is Nagyszentmiklósra utazott.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'