Fresh Corner
Csütörtök, 2019. április 25., 14.54
Kölcsey-díjak Aradon

Hass, alkoss, gyarapíts, avagy vigyázzatok a strázsán

Tisztségviselők, laudátorok, kitüntetettek (Márkus János, Bognár Levente, Berecz Gábor, Hosszu Zoltán, Fekete Károly – a mikrofonnál Cziszter Kálmán
Tisztségviselők, laudátorok, kitüntetettek (Márkus János, Bognár Levente, Berecz Gábor, Hosszu Zoltán, Fekete Károly – a mikrofonnál Cziszter Kálmán

Az (újraalakult) aradi Kölcsey Egyesület 2004 óta minden évben két díjat ad ki azoknak, akik egy adott esztendőben, illetve azt megelőzően kiemelkedőt alkottak a helyi magyar közösség számára.

A 2018-as esztendőre, mint ahogy azt az újságból már tudhatják, a kiválasztottak Hosszu Zoltán és (posztumusz) Siska-Szabó Zoltán.

A díjátadásra, az igazán lélekemelő ünnepségre (hogy kedves, a napokban Ezüstfenyő-díjjal kitüntetett kollégámat idézzem) hétfőn este az Aradi Bábszínházban került sor.

 

 

A Himnusszal indult

 

Mással aligha kezdődhetett volna az ünnepség, mint Kölcsey Ferenc Himnuszával, amely több mint másfél évszázada a magyarság nemzeti imája, és jó ideje nemzeti himnusza.

Kölcsey, mint köztudott, 1823. január 22-én (ugyanezen év és hónap első napján született Petőfi Sándor!) tisztázta le Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaibólcímű költeményét, amely a gyulai – ma Arad testvérvárosa – születésű Erkel Ferenc zenéjével Magyarország és nyugodtan mondhatjuk: a világ összmagyarságának himnusza lett.

1989 óta a Magyar Kultúra Napjaként emlékezünk meg róla.

A történelem viszontagságai folytán immár szórványvidéknek számító Aradon 2019 elején az igazán szép és felemelő, helyenként szó szerint mélyen megható ünnepségnek két mottója is lehetett volna. Az egyik („Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; / Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl! Kölcseytől, a Himnuszon kívül tán legismertebb Huszt című költeményéből származik (az 1881-ben alakult, jó száz év múltán újraalakult aradi egyesület Kölcsey nevét viseli), a másik a pár napja éppen száz esztendeje elhunyt költőzsenitől, Ady Endrétőlszármazik. („S a csillag-szóró éjszakák / Ma sem engedik feledtetni / Az ember Szépbe-szőtt hitét / S akik még vagytok, őrzők, árván, / Őrzők: vigyázzatok a strázsán.” (Intés az őrzőkhöz)

Az ünnepségen Fekete Károly Kölcsey-alelnök tartott bevezetőt. „Ilyenkor mindannyiszor elmondjuk, hogy persze ez a magyar kultúra ünnepe, de az ugyanolyan, mint a másoké, nem más és nem is különb.

Dehogynem más és különb is más népekénél – hisz a miénk, az enyém, tiéd, övé, mindazoké, akik, hogy is mondta Kosztolányi: „magyarul mondom ámuldozva: tej / s magyarul mondom a halálos Áment.”(...) Más, mert ez az ünnepe annak a csodálatos költeménynek, amelyik Erkel zenéjével kiteljesedve kereszténységünk és magyarságunk megvallásának tökéletes és megindító szózata, bűneinket és érdemeinket felsorolva Istenhez intézett könyörgéssé nemesítve tisztítja meg minden alkalommal a nemzet lelkét, lelkiismeretét, vállalva a büntetést, de elvárva és bízva az isteni könyörületességben is.” Beszédének vége így hangzott: „Őrizzük, védjük, ápoljuk magyar kultúránkat, csodálatos magyar nyelvünket, s lehet, hogy életünk nehezebb, de biztos, hogy lelkünk tisztább, nyugodtabb lesz a végén.”

A bevezetőt az est vendége, a Kolozsvári Állami Magyar Színház fiatal művésze, Marosán Csaba a fentebb idézett Huszt című verse követte, ami után elkezdődött a díjkiosztó ünnepség.

Berecz Gábor, a Kölcsey Egyesület elnöke többek között a Himnuszról beszélt, amely annak idején nem állami himnuszként íródott, és hangnemét, tartalmát tekintve mondhatni egyedülálló. Emlékeztetett arra, hogy az Aradon ma megjelenő 3havi Szemle (a Kölcsey Egyesület folyóirata) a Husztból származó sorokat idézi jelmondataként, és szólt a mai aradi Kölcsey Egyesület céljairól, szándékairól és rendezvényeiről is, nem feledkezve meg a megjelent személyiségek (Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő, Bognár Levente aradi alpolgármester és ft. Sándor Tivadar plébános, a Kölcsey tiszteletbeli elnöke) köszöntéséről.

Az említettek közül Bognár Levente magvas köszöntőben üdvözölte az eseményt, aláhúzva: a magyar kultúra összetart bennünket, identitást ad; és köszönetet kell mondanunk elődeinknek, akik ilyen kultúrát hagytak ránk és a Kölcsey Egyesületnek is, amely ápolja, ébren tartja nagyszerű örökségünket.

Aztán az összejövetel legfőbb célja, a díjátadás következett.

Az egyik kitüntetettet, Hosszu Zoltánt Cziszter Kálmán, az egykori harcostárs laudálta.                                        

„Közel 30 éve az 1989-es decemberi fordulat nyomán Hosszu Zoltán vezetésével alakul meg az Arad megyei magyarság érdekvédelmi szervezete, az RMDSZ.

Másfél éves elnöksége idején sorra alakulnak meg civilszervezeteink. Elsőként alakul újra, 1990 januárjában, a nagy múltú Kölcsey Egyesület, amelyet mai napig segít jó szóval, jogi tanáccsal, anyagi támogatással.

Az Arad megyei magyarság képviseletében 6 éven át a bukaresti parlament szenátora, 1996 májusáig. Részt vesz az első demokratikus alkotmány kidolgozásában, a kisebbségi jogalkotás és jogvédelem mindennapos munkájában.

(...) Jelenleg emlékiratait írja (...)”

Hosszu Zoltán – akármilyen kitüntetetthez illik a szerénység – arról szólt, hogy 1989 decemberében „belecsöppent a forradalmi felbuzdulásba” (ami természetesen nem volt kötelező, tehát belső indíttatásból adódott, tehetem hozzá). Beszélt a kultúra (főleg a magyar) elsorvasztásáról a diktatúra utolsó éveiben, majd arról, hogy 1990. január 10-én az akkori magyar lapban közzétettek egy felhívást arról, hogy villanyszerelőket (?!) és szereplőket keresnek az újjáalakítandó Periszkop Népszínházhoz. A szerelők a minorita kultúrház tönkrement villamos hálózatának helyreállításához, a szereplők pedig nyilván a színészgárdához kellettek. És az akkori lelkes légkörben voltak jelentkezők! Aztán, talán január 23-án, Pávai Gyula tanár kezdeményezésére, felhívás jelent meg a Kölcsey Egyesület újraalakítására. Február 8-án pedig megtörtént, amire mondjuk egy évvel előbb senki sem számított: ismét lett Kölcsey Egyesülete Aradnak, élére a kezdeményezőt választották. (Hosszú és értékes munkásság után elköltözött Aradról, majd, jó pár éve, a földi világból is.)

A másik kitüntetett, posztumusz, Siska-Szabó Zoltán fotóművész. Irodalmi rangú laudációját Réhon József írta (aki nem lehetett jelen az ünnepségen, így kiváló szövegét Fekete Károly tolmácsolta).

Ki volt a csak néhány hete körünkből örökké eltávozott?

Fotós, 1960-ban született Aradon, az 1980-as évek közepétől fotózott – 1990 után mindenekelőtt természetfotós –, az Aradi Fotóklub tagjaként számos bel- és külföldi kiállításon vett részt, a Munţii Carpaţi c. turisztikai havilap külső munkatársa, az aradi Szövétnek kulturális szemle turisztikai témájú írásainak szerzője és fotósa.

1999-ben I. díjat nyert az Erdélyi Kárpát Egyesület fotó- és diaversenyén, számos helyen (Orosháza, Bukarest, Békéscsaba stb.) tartott diavetítést a Bihar-hegységről és Czárán Gyula munkásságáról, fotói több könyvben jelentek meg, legalább hét egyéni kiállításon mutatta be fotóit, Romániában és Magyarországon.

„Nem a Kölcsey Egyesület késett, a díjazott, Zoli barátunk volt ’türelmetlen’. Nem várta ki a sorát” – írta értelemhez és szívhez szóló laudációjában Réhon József.

A díjat özvegye, a festőművész Hajnalka vette át. Megrázó pillanat volt, a megírt szöveget sírástól megszakított szünetekkel tudta elmondani. A közönség csak szűnni nem akaró tapssal köszönhette meg és bátoríthatta az elviselhetetlen elviselésére.

 

 

Intés az őrzőkhöz

 

Mint általában, a Kölcsey díjkiosztója művészi műsorral zárul, az idei megtartására Marosán Csabát kérték fel. A fiatal kolozsvári művész (egyeztetési problémák miatt kellett a magyar kultúra napi műsort mostanra halasztani) tartalmilag kitűnő és nagyszerűen előadott (sőt: énekelt) versesttel tette emlékezetessé az idei eseményt. Márton Áron (a későbbi legendás püspök), Tamási Áron, Radnóti Miklós, Ady Endre, Dsida Jenő ismert (vagy kevésbé ismert) munkái szerepeltek a mintegy félórás (majd egy ráadással is megtoldott) műsorában. Kétségtelenül belopta magát az aradi közönség szívébe, amely máskor is biztosan szívesen látná.

Fekete Károly még tartogatott egy igazán nagy meglepetést a közönségnek hétfőn este, amiről, előzőleg, az érdeklődő újságírónak sem árult el semmit. Később fény derült a titokra, holnapi cikkünkből az olvasó is megtudhatja.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'