Hernádi

A színpad felhúzott függönnyel várja az Aradi Kamaraszínház égisze alatt megtartott előadásra belépőket, a (négytagú) zenekar már a helyén, a játéktér két sarkában egy-egy magyméretű (vagy annak látszó) tévé, a központjában nagyobb kivetítő: valamennyi a művésznő portréját mutatja. A színpad fő kelléke egy betűkombináció (eredeti ötlet, ilyet még nem láttam), a középen ülők jól kivehetik, hogy a Hernádi név olvasható ki belőle.

Igen, mert a fellépő Hernádi Judit. Volt még egy híres Hernádi, Gyula, az író, szövegkönyvíró, de több mint évtizede halott, semmi köze a művésznőhöz, rá most senki se asszociál.

Aztán megjelenik a művésznő, piros ruhában (az előadás során még háromszor átöltözött), és egy blues-zal indítja a zenés-prózai előadást, amely tulajdonképpen amolyan karriertörténet, nagyvonalakban végigköveti a művész jó negyvenéves pályafutását. Az ötlet nem új, számos (de inkább számtalan) színész, költő stb. állított magának, vagy állítottak, utólag, neki tisztelői emléket hasonló műsorral.

Ha valamikor majd Hernádi Judit emlékét idézik meg, ezt az összeállítást bízvást felhasználhatják. Mert annak felsorolását, hogy harminc-valahány filmben, harminc-valahány tévéfilmben, kb. ugyanennyi színházi szerepben lépett fel, hogy van jó pár lemeze, hangoskönyve, tucatnyi díja, kitüntetése, köztük a Jászai Mari-díj és az érdemes művészi, meg más állami kitüntetés is, nehéz „megfognia” a nézőnek (a jövő „menő” közlési módja feltételezhetően a vizuális lesz), valami „konkrétat” kell felmutatni neki. És ebben a műsorban már nagyon sok mindent összegyűjtöttek.

A kiválóan megszerkesztett műsorban (bár magam kicsit másképpen csináltam volna: a művésznő Soha se mondd c. híres dalát, amely annak idején hatalmas feltűnést keltett, és majd” negyven évvel megjelenése után is emlékezetes, a legvégére hagytam volna) követték egymást az ifjúkori szerelmek („a szexuális forradalom idején voltam fiatal és forradalmár”),  a főiskola élményei, az anyaság örömeinek megidézése, számos színpadi és filmszerep, képernyőről az egykori (ma már többnyire az örökkévalóságba távozott) legnagyobb színészekkel forgatott jelenetek felidézése stb., hogy végül az idősebb korral való (őszintének látszó, nagyon emberi és  rokonszenves) szembenézés. A művésznő a színpadról nem akarta elárulni korát, de hát van-e titok manapság: áprilisban 62. évébe lépett. Végül is a „nem adom fel” hangsúlyozásával zárult a jó másfél órás, nagyon kellemes, dalokból, versekből, prózai összekötő szövegekből álló előadás, egy sikeres színésznő életének, pályájának inkább vidám, humoros, de a komorabb  színeket se teljesen mellőző megidézése.