Vasárnap, 2018. május 27., 02.19

Jávor Pál emlékezete

Jávor Pál emlékezete
Jávor Pál emlékezete

2018. január 31-én Arad Város Tanácsa emléktáblát állított Jávor Pál, eredeti nevén Jermann Pál Gusztáv („minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze, az első magyar férfi filmsztár” – Wikipédia) szülőházán, az egykori Alsó-Molnár u. 11., ma Grigore Alexandrescu 25. szám alatt.

Úgy hiszem: a város egyik régi adósságát törlesztette némiképp „az első magyar filmsztár” iránt. Régebben kellett volna, születésének (1902) századik évfordulója például elég indokot szolgáltatott volna.

De hát a politika, amiről ezúttal ne essék szó.

A lényeg: két napja Arad egyik szerény (Rácz-fertályi, vagy legalábbis annak közelében lévő) utcájának szerény kinézetű, szerencsére renovált házának falán emléktábla jelzi, hogy itt született a XX. századi magyar filmművészet egyik kiemelkedő alakja. Vannak helységek bőven a világon, amelyekben ennél sokkal jelentéktelenebb eseményeket is örömmel megörökítenek emléktáblákkal – részben a helybeliek, részben a turisták szempontjából.

Van tehát Jávor-emléktáblánk, és szívből reméljük, hogy a Puskel Péter újságíró, helytörténész (a nagy színész kitartó és eredményes aradi kutatója) már régebben felvetett ötlete, a helyi magyar közösség többfunkcionális, Jávor nevét viselő kulturális központja is valóra válik. A régi, Arad kellős központjában lévő (a Bohus-palotához tartozó) patinás, évek óta kihasználatlan, erős romlásnak indult mozi megfelelő helyszín lenne.

Maradva a mánál: tegnapelőtt, szerdán este az Aradi Kamaraszínházban, az emléktábla-avatást követően Jávor-emlékestre került sor. Fénypontja egy Jávor-film levetítése lett volna, de számomra ezt az azt megelőző bevezető jelentette, Éder Enikő (ma temesvári színész) és Tapasztó Ernő fellépése.

Enikő (akit, emlékezetem szerint, aradi középiskolás korának első éveitől ismerek és követem pályafutását) ezúttal is hozta kivételes – ezúttal énekesi – tehetségét. Sok évvel ezelőtt szurkoltam neki a magyar televízió István, a király válogatásán (megnyerte!), tegnapelőtt este is (újra) megcsodáltam: nemcsak rendkívül mutatós volt a színpadon (ez se semmi!), hanem igazi nagy művészként jelentkezett. (Ha mód adódik egy négyszemközti beszélgetésre, a kifogásaimat is elmondanám neki.)

Számomra azonban az igazi, rendkívül kellemes meglepetést Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház vezetője szerezte. Énekelt, Éder Enikővel együtt az 1930-as (1920-as) és későbbi évek klasszikussá vált magyar slágerei közül néhányat (nem rosszul, bár a magas hangfekvésekben, sajna, nincs igazán „otthon”), aztán viszont előadott két csodálatos magyar verset, egy József Attila- és egy Radnóti Miklós-költeményt.

Mindkettőt több jeles magyar előadóművész interpretálásában volt szerencsém meghallgatni, ennél jobb benyomást azonban egyikük sem tett rám. Brávó, Ernő!

A Kamaraszínház nézőterét mintegy kétharmadnyi mértékben megtöltő közönség szerdán este igen jó minőségi műsort láthatott az 1940-ben, Jávor Pál főszereplésével, a Dankó Pistáról, a kiváló népies magyar dalszerzőről készült romantikus film bemutatása előtt. (A filmről, autentikusságáról lenne néhány megjegyzésem, de ettől tekintsünk most el.) Csak azt mondom: váljon valóra Bognár Levente mai aradi alpolgármester azon, a tegnapelőtti este színpadról elhangzott ígérete (pontosabban fogalmazva óhaja?), hogy ezután január végén évente megemlékezzünk Arad nagy szülöttéről.

Annyit ő, az ünnepelt, meg mi is, aradiak, biztosan megérdemlünk.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas