MINDEN MAGYAR SZÁMÍT!

Szerda, 2012. május 23., 21.23 – Dezső

Jelenkori zenei gyöngyszemek a Kultúrpalotában

Alin Văceannak, az Aradi Állami Filharmónia igazgatójának reményei szerint a ma esti vokálszimfonikus hangverseny a 2011–2012-es évad egyik legjelesebb eseménye lesz. A koncert központi alakja a jelenkori hazai zenei élet legmegbecsültebb muzsikusainak egyike, Constantin Rîpă zeneszerző és karmester. 

Get Adobe Flash player

A mester saját műveit fogja vezényelni, melyek előadásában a zenekar, szólisták, az akadémiai kórus és Valentin Voicilă színművész (ő szavalja Lucian Blaga Mirabila sămânţă című gyönyörű versét, amely a Rîpă oratórium alapjául szolgál) egyaránt közreműködik.

A próbák szünetében megtartott sajtótájékoztatón Constantin Rîpă zeneszerző üdvözölte az aradi filharmónia fiatal igazgatójának kezdeményezését, nevezetesen azt, hogy népszerűsíteni kívánja a zenekedvelő közönség körében a jelenkori román zeneszerzők műveit. Minden elismerést megérdemlő kezdeményezés – hangsúlyozta a mester majd hozzátette: – Téves az a hiedelem, hogy az emberek idegenkednek a jelenkori szerzők műveitől… Szó sincs ilyesmiről. Nem a zenekedvelőkkel van baj, hanem az előadókkal: zenekarokkal, szólistákkal, akik megmagyarázhatatlan módon ódzkodnak a hazai zeneszerzők műveinek műsorra tűzésétől, bemutatásától… Pedig a román zeneirodalomnak számos kiválósága van. Műveik vetekszenek a nemzetközi zeneirodalom legjobb alkotásaival…

Ezt szándékozik bebizonyítani ma este Constantin Rîpă zeneszerző és karmester.

***

Február 14-én, Valentin napján a filharmónia a szerelmeseket köszönti a My funny Valentine – Jazz Love Songs című koncerttel, amelyet egy hattagú együttes ad elő: Maria Chioran énekes, Nagy Lucian szaxofon, Alin Văcean zongora, Dan Mitrofan gitár, Sánta Csaba nagybőgő és Dinu Simon dob.

Február 16-án kerül sor a népszerű Karneválkoncertre, melynek szólóénekese az Aradon  közkedvelt Anna Ryan osztrák szoprán, karmestere Cristian Sandu. A hónap utolsó, február 23-i hangversenye az akadémiai kórus. Adriana és Sorin Dogariu zongorakíséretével Brahms-keringőket adnak elő.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Communitas
Bethlen Gábor
Irházi János
Puskel Péter
www.mti.hu
www.hirkereso.ro