Csütörtök, 2017. október 19., 17.41
Filharmóniai évadnyitó

Jó volt a nyitás

Mint általában minden évben, idén is Beethoven 9. szimfóniájával nyitotta meg új évadját az Aradi Állami Filharmónia.

Hogy lenne-e méltóbb zenei alkotás egy ilyen ünnepi eseményre, azon talán nem érdemes vitatkozni: a minden idők egyik legnagyobb zeneszerzőjének immár süketsége idején komponált utolsó befejezett szimfóniája a zeneirodalomnak kétségtelenül egyik csúcsa, mellesleg a legelső, amely énekhangot – kórust és szólistát – a hangszerekkel azonos szinten használ.

Bizonyára nem véletlen, hogy az Európai Unió a negyedik tétel egyik, legismertebb részletét, a Schiller Óda az örömhöz c. versére írt muzsikát (szöveg nélkül) az Unió hivatalos himnuszává választotta.

Az Aradi Filharmónia – ha már jó két éve nincs saját terme (a Kultúrpalota felújításának elhúzódása miatt) –, alternatív megoldásokhoz folyamodik: tavaly a vagongyár, idén az egykori Teba textilgyár egyik nagy csarnokában rendezte meg az évadnyitót sok száz néző előtt. A helyszín elegánsnak most sem volt mondható, az egészen másra tervezett csarnok akusztikája azonban meglepően jónak bizonyult – igaz, az oldalfalakat valamilyen speciális burkolattal látták el, így szinte fel sem tűnt a hangzás szempontjából, hogy nem kimondottan erre kialakított hangversenyteremben ül a néző.

Jó volt a hangosítás, Cristian Neagu karmester kézben tartotta a zenekart és a Robert Daniel Rădoiaş által betanított Akadémiai énekkart, szólistáknak pedig igazán kitűnő énekeseket hívtak meg: Adela Zaharia szoprán, Mihaela Işpan mezzoszoprán, Marius Vlad Budoiu tenor és Köpeczi Sándor basszus a hazai zenei életben igen jól csengő nevek. Az évad kétségtelenül jól kezdődött, hasonló folytatásban reménykedhetünk.

-r -a


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu