JelenHaz
Vasárnap, 2019. július 21., 12.21

Két év alatt öt Uniter-nevezés

Ovidiu Ghiniţă őszintén örül a magas szakmai elismerésnek
Ovidiu Ghiniţă őszintén örül a magas szakmai elismerésnek

Az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház idén is ott van az UNITER-nevezést kapott színházak között. A vidéki színházak közül az aradin kívül még öt város színháza (Kolozsvár, Szeben, Bákó, Brăilai és Piatra Neamţ) részesült a magas szakmai elismerésben.


Tavaly a helyi szinten igen ellentétes véleményeket, sőt éles elmarasztalásokat kiváltó Sarah Kane darab, a Iubirea Fedrei előadása négy UNITER nevezést hozott az intézménynek. Jon Fosse: Vis. Toamna című darabjának színrevitelét sem fogadta osztatlan elismerés, ugyancsak itthon, viszont a szakmának, a színikritikusoknak tetszett, különösen Ovidiu Ghiniţă alakítása az Apa szerepében. A mellékszereplő kategóriában a legjobb színész díj egyik várományosa.

– Ami már maga kitüntetést, magas fokú szakmai elismerést jelent – hangsúlyozta Laurian Oniga, az aradi színház igazgatója a tegnap megtartott sajtótájékoztatón. – Ezt már tavaly is elmondtam. A három neves színikritikusból álló zsűri a színházak legjobb előadásaiból választ igen magasra emelt mércével. Nagyon sok elvárásnak kell megfelelnie egy előadásnak, színésznek, rendezőnek, díszlettervezőnek. A zsűri döntése azt jelenti, hogy ott vagy a topban, a legjobbak között. Büszkék vagyunk Ovidiu Ghiniţara, aki társulatunk, s véleményem szerint az ország egyik legjobb színésze. Rendkívüli egyéniség. Függetlenül attól, hogy április 14-én, a Bukaresti Nemzeti Színházban tartandó díjkiosztó ünnepségen, az UNITER Gálán egy másik zsűri (amelynek tagjai a hazai színházi élet kiemelkedő személyiségei közül kerülnek ki) neki ítéli a díjat vagy nem!

Bár pályája során megszokhatta a nyilvánosságot, a tapsot, a népszerűséget, Ovidiu Ghiniţă ezúttal kissé zavarban van, meghatottnak tűnik, de aztán felülkerekedik benne a vérbeli, profi színész: – Nem akarok képmutatóskodni. Bevallom, nagyon örültem a nevezésnek, nem kevésbé annak, hogy ezzel örömet szerezhettem a családomnak – gyermekeimnek, feleségemnek – és természetesen a színháznak, a kollégáimnak és, remélem, a közönségnek is.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'