Légy a magad hőse!

2019. május 2. 17:34 (csütörtök) /

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, azaz a TESZT május 22. és 25. között ingyenes workshopot hirdet fiatal színészek és színész hallgatók számára Vito Weis és Uroš Kaurin szlovén színészek vezetésével. A két fiatal maribori művész nemrég elnyerte a fiatal színművészeknek járó legjelentősebb díjat Szlovéniában, a Borštni-díjat, és olyan neves rendezőkkel dolgoznak együtt, mint Bojan Jablanovec, Oliver Frljić és Jernej Lorenci. A két alkotó mind kőszínházakban, mind pedig független színházi projektekben előfordulnak, legfőbb célkitűzésüknek tartják, hogy eredeti produktumot hozzanak létre.

Számos európai turnét követően a színészpáros május 24-én a HŐS 2.0 – Az előadások előadása címmel lép fel a TESZT Fesztivál programjában, az előadás témáját a színészmesterség, valamint a fiatal színészek sikerhez való viszonya és saját képességeiknek topvábbfejlesztése képezi.  

A felhívásra angolul jól beszélő, 35 év alatti fiatal színészek és színészhallgatók jelentkezését várjuk. A workshop foglalkozásaira május 22-én délután és május 23–25-én 10 és 17 óra között kerül sor. A beválogatott résztvevők számára a workshop ideje alatt ingyenes belépést biztosítunk a TESZT előadásaira.

A jelentkezők rövid szakmai önéletrajzát és motivációs levelét várjuk a tesztfestival2019@gmail.comcímre, legkésőbb május 10-ig!

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezett TESZT-re május 19–26. között kerül sor a Temesvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának főtámogatásával. 2019-ben a fesztivál programjába 15 előadás került beválogatásra 10 országból. További információkért: www.teszt.ro.

Hozzászólások