Fölszálott a páva

http://hunor.rmdsz.ro/
Hétfõ, 2019. október 14., 18.56
Írók kalendáriuma

Megérdemelné, hogy olvassák, a hibák ellenére…

Érdekes és főként bátor kezdeményezésként két aradi tanár – egyikük, Florica R. Cândea az Aradi 5-ös számú Általános Iskolában működik, másikuk, Maria Gavra lektor a Szegedi Tudományegyetem román nyelv tanszéken – Calendar de scriitori (Írók kalendáriuma) címen adott ki saját költségén egy tartalmas, füzetnyi méretű, főként dokumentálásra és olvasásra, esetleg újraolvasásra serkentő összeállítást.

A 116 – magától értetődően szubjektív szempontok szerint – kiválasztott romániai szerzőt születési hónapjuk szerint 12 fejezetbe csoportosították, fényképeik és főbb alkotásaik megemlítése mellett életművükből idéznek egy-egy jellegzetes gondolatot, vagy csatolnak egy, az azt minősítő méltatást. Az akár kézikönyvként is felfogható kiadvány amolyan függelékében megtalálható egy összefoglaló a főbb irodalmi irányzatokról, valamint a fontosabb hazai irodalmi csoportosulásokról és folyóiratokról.

Szintén a szubjektivitás eredménye, hogy a három beválogatott romániai magyar író, születési hónapjuk sorrendjében, éppen Szemlér Ferenc, Sütő András és Asztalos István. Kicsit fájó, hogy egyikük nevét sem sikerült helyesen leírni, ráadásul Sütő András még élőként szerepel. Bár igazuk lenne!...

A kiadvány mindenképp biztató, főként azért, mert bemutatására a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem Egyetemiek és egyetemisták házában került sor, ami az aradi és a szegedi felsőoktatási intézmények együttműködésének továbbfejlesztését vetíti előre. Azt is feltétlenül meg kell említeni: a minden egyes hónapra kiválogatott 9-11 alkotó után másokat is megemlítenek röviden, mintegy jelezve, hogy lesz még folytatás. És akkor más román és magyar alkotók mellé esetleg német, szlovák vagy más nemzetiségűek is bekerülhetnek.

A kiadvány, sajnos, a kis példányszám miatt, csak a szerzőktől szerezhető be. Pedig, bárminemű fenntartás mellett, megérdemelné, ha szélesebb körben eljuthatna tanárok, tanulók, az irodalom iránt érdeklődők kezébe.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'