JelenHaz
Szombat, 2019. december 07., 08.13

Meghálálni a közönség szeretetét

Meghálálni a közönség szeretetét
Meghálálni a közönség szeretetét

November 14. és 18. között Déván, Nagyszebenben, Aradon és Temesváron koncertezik Tamás Gábor erdélyi származású könnyűzenész.

Több mint három évtizede telepedett le Svédországban, és ezalatt a világ szinte minden pontján koncertezett, a romániai rendszerváltás után rendszeresen járja az erdélyi településeket is. mostani, Együtt című turnéjáénak érdekessége, hogy az említett négy városban még sosem koncertezett – árulta el a Nyugati Jelennek. A drótposta segítségével készült interjúban azt is elmondta, hogy a magyar szórványvidékeken koncertezni küldetést jelent a számára.

 

– A honlapján, az elérhetőségek címszónál egy budapesti és egy svédországi telefonszám szerepel. Hol él, hol tartózkodik többet, és lélekben hol van otthon igazán?

– Őszintén be kell vallanom, hogy szép lassan már én sem tudom, hol is van az otthonom. Ennek kapcsán Tamási Áron szavai jutnak az eszembe: „házat, azt akárhol találsz, de hazát, azt csak otthon”. Az az érzésem, hogy én már sehol sem leszek otthon, hiszen az otthonérzetem sosem teremtődött meg igazán az elmúlt 33 év alatt. Könnyebbé teszi a dolgot az utóbbi időben az a tény, hogy ma már lerövidültek a távolságok: megreggelizek Stockholmban, 1 óra 55 perc alatt elrepülök Budapestre, ott megebédelek, majd 45 perc alatt Vásárhelyre repít a Malév gépe, és ott vacsorázok. Ott vagyok otthon, ahol aznap éjjel nyugovóra hajtom a fejem, legyen az New York, vagy a most éppen soron következő Nagyszeben. Világpolgár lettem, évente körülbelül harmincszor repülök több világrészen…

– Több mint ötven éves énekesi pályafutásának melyek azok a momentumai, amelyekre mindig szívesen gondol vissza, és melyek azok – ha egyáltalán vannak –, amelyek valamilyen oknál fogva keserű nyomot hagytak önben?

– Essünk talán túl előbb a rossz és keserű emlékeket őrző történeteken, hiszen volt belőlük bőven, és végül is ezek juttattak el – 1976 májusában – ahhoz a szomorú döntéshez, hogy elhagyjam szülőföldemet. Kezdeném az első nagy gyermekkori traumával, a zeneiskolából való kirúgásommal, hiszen a kolozsvári zeneiskola Chisu Leontin nevű – soviniszta és magyargyűlölő – igazgatója utasítására kerültem ki az intézetből, pedig a tehetségem alapján jogosult lettem volna annak abszolválására! Következett egy három-négyéves szakítás a zenével, aztán valahogy kihevertem mindezt, és bekerültem a kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumba, ez visszavezetett a muzsikához. Következtek a sikeres évek, amikor 1968 és 1975 között minden olyan könnyűzenei fesztivált, amelyen részt vettem, megnyertem, majd a bukaresti tévé és rádió magyar adásának lettem a zenei szerkesztője. Igen ám, de itt is hamarosan összetűzésbe kerültem a rendszerrel, hiszen megtagadtam a Ceauşescu-rendszert éltető hazafias dalok tolmácsolását, és ez a teljes eltiltásomhoz vezetett – meghatározatlan időre! Ekkor adódott a lehetőség, hogy külföldre távozzak mint énekes, és onnan már sosem tértem vissza.

Térjünk át a szép emlékekre, hiszen – hála Istennek! – van ebből is, sőt több mint a rosszból. Régi zenész, rádiós és tévés barátaim rábeszélésére („Gábor, gyere haza, hiszen még most is a te dalaidat hallgatja az erdélyi magyarság”) 1994-ben visszatértem Erdélybe egy 16 várost magába foglaló koncertturnéra, és olyan fogadtatásban volt részem, amelyet soha nem fogok feledni! Teltházak, vastaps, éljenzés – egyszóval olyan szeretet, amilyennél nem ismerek értékesebbet, különösen a mai világban. Azóta kétévente jövök, és a siker egyre nagyobb! Sepsiszentgyörgyön tavalyelőtt 34 ezer ember énekelte a dalaimat a téren. Az ilyen és ehhez hasonló hangulat-fogadtatás szüli az olyan szerzeményeimet, mint a Gyere velem a Hargitára, vagy az Ó, Erdély, szép hazám.

– Ilyen sok, a színpadon eltöltött évtized után, megannyi visszhangos sikerrel a háta mögött és a Magyar Kultúra Lovagja címmel a tarsolyában mi az, ami még arra készteti, hogy koncertet koncert után szervezzen, Erdőszentgyörgytől Amerikáig, Ljungbytól Ausztráliáig?

– A felelősség, a hivatásérzet, az önmagammal, no meg a nagyérdeművel szembeni elvárás! Oly nagy a siker, hogy ez kötelez! Mindig valami jobbal, újjal és szebbel próbálok visszajönni, járom a világot, s úgy érzem, szeret a magyar közönség. Nekik szeretnék kellemes, szép perceket, órákat szerezni a hangommal, a szerzeményeimmel.

– Az 1980-as, ’90-es és 2000-es évek magyar könnyűzenei irányzatai, vagy akár együttesei közül melyik áll önhöz közelebb?

– Nem szeretnék kiválasztani vagy megnevezni egy bizonyos stílust, hiszen minden irányzatnak megvoltak a felejthetetlen dalai, amelyek mindig egy történelmi periódust tükröztek. De egy biztos: büszkék lehetünk a magyar zenére, amely bárhol a világon, és bármikor megállta-megállja a helyét az Illés együttestől Máthé Péteren keresztül Ákosig és Charlie-ig, hogy csak egy néhány nevet említsek.

– Déva, Nagyszeben, Arad, Temesvár – magyar szórványvidéknek számítanak, ahol a magyarság száma miatt sem remélhet több ezres közönséget. Mégis miért tartja fontosnak, hogy itt is fellépjen?

– Nem fontosnak, hanem a legfontosabb feladatomnak tartom az utóbbi években ellátogatni olyan helyekre, ahol a magyarság már „alig létezik”, hiszen bennük kell tartani igazán a lelket. A fennmaradásunk szempontjából nagyon fontosak a magyar koncertek, színházi, opera, operett és irodalmi előadások. De ami még lényegesebb: hogy összefogjunk, és együtt legyünk, hiszen csak így vagyunk erősek.Nem véletlenül adtam mostani koncertturnémnak az Együtt címet. Különös kihívás, hogy a mostani turném egyetlen városában sem koncerteztem még! Nagy szeretettel várom a közönséget, és ígérem: nem bánja, aki eljön! Számomra egy kétszáz fős közönség ugyanolyan fontos, mint az említett 34 ezres, a lényeg az, hogy mindenki boldogan és vidáman hagyja el a koncerttermet, vagy a kultúrházat, és ha csak néhány órára, vagy napra merített erőt, jókedvet a koncert hangulatából, akkor már azt mondhatom, hogy megérte!


Tamás Gábor 1948. május 31-én született Kolozsváron. Klasszikus zenét tanult, énekelt a magyar és a román opera gyermekkórusában, 1970-től csak könnyűzenei énekes, a romániai magyar könnyűzenei műfaj egyik megteremtője. 1968 és 1975 között könnyűzenei szerkesztő a bukaresti televízió és rádió magyar adásainál, 1976-ban külföldön telepedett le. 2004-ben a Magyar Kultúra Lovagja cjmmel tüntették ki Budapesten. Lemezei: A Dónáth úton nyílnak már az orgonák, Ha hívnál, Várom a májust, Ó, Erdély, szép hazám, Partytime, Hervadó petúniák 1. és 2. (válogatáslemezek), A múltra emlékezem, Együtt, Októberi tavasz, Csak a szívünkben nem száll az idő.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'