Meglepetéssel indult a retrospektív kiállítás megnyitója

Írta:
2018. június 17. 17:31 (vasárnap) /

A temesvári állandó magyar hivatásos színtársulat  minisztériumi rendelettel 1953-ban alakult meg a helyi Állami Román Színház tagozataként, 1957-ben vált önálló színházi intézménnyé, Csiky Gergely drámaíró nevét pedig 1990-ben vette fel. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik meg a kerek évfordulóról, amely a 65 év tárgyi emlékeit bemutató retrospektív kiállítás megnyitójával rajtolt június 15-én. A kiállításmegnyitó díszvendégei voltak prof. dr. Nicolae Robu temesvári polgármester és Farkas Imre alpolgármester.

A színház előcsarnokában összegyűlt szép számú érdeklődőt, színházi embereket Balázs Attila színházigazgató köszöntötte: „1875. szept. 22-én, a temesvári Ferenc József színház avató előadásán a budapesti Nemzeti Színház magyar társulata német nyelvű operát adott elő a helyi többnemzetiségű közönségnek, a császár jelenlétében. Ekkor hangzott el a Csiky Gergely által írt prológus is, amelyben  benne foglaltatott a szállóigévé vált mondat: „az ige szárnyra kelt”. Különböző nemzetiségek, nyelvek, érdekek, eszmék fonódtak egybe egy közös célért: a színházért. Történelmi pillanat volt. Ez a szellemiség azóta is elevenen él ezen a tájon. Változott a város arca, de a lelke ugyanaz maradt. Ma, amikor a temesvári magyar színház 65. évfordulóját ünnepli, az ünnepi percekben egy újabb történelmi jelentőségű eseménynek lehetnek tanúi. Immár hivatalosan bejelenthetjük, hogy Temesvár Polgármesteri Hivatala és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház között megállapodás születik, amelynek értelmében a volt Művész (Arta) mozi a színház gondozásába fog kerülni.”

Nicolae Robu polgármester személyesen jött el aláírni a magyar színház és a magyar közösség számára kiemelkedő fontosságú megállapodást. „Nehéz küzdelmek árán sikerült megszereznünk a polgármesteri hivatal számára a sajnos elhanyagolt állapotban levő filmszínházakat. A kedvező konjunktúrának köszönhetően az a döntés született, hogy az Arta mozi és a nyári kertje kerüljön a magyar színház kezelésébe, és szolgálja ezentúl elsősorban a magyar közösség érdekeit. (...) Mindent megteszek azért, hogy a temesváriak otthon érezzék magukat ebben a városban és együtt tovább vigyük Temesvár szellemiségét.” – mondta Temesvár polgármestere.

A történelmi jelentőségű megállapodás aláírása után sor került az előcsarnokot betöltő, színházi kellékeket, kosztümöket, maszkokat, régi fényképeket, plakátokat bemutató kiállítás megnyitójára. A magyar társulat 65 évének legfontosabb színházi pillanatait idézi fel a kiállítás, a következő formában: az első 55 évet 10 évenként eleveníti fel egy-egy pannó, majd a 2008–2018-as időszak évadonkénti felbontásban látható. Az előadások kellékeiből, jelmezeiből 20 évre visszamenőleg válogattak a kiállítás összeállítói, az 1998-ban bemutatott híres Lorenzaccio előadástól kezdődően olyan népszerű előadások tárgyi emlékeit láthatjuk, mint a Hegedűs a háztetőn, Rémségek kicsiny boltja, A dzsungel könyve vagy a legnépszerűbb bábelőadások. A képi anyagokat régi hanganyagok egészítik ki, amelyeket fülhallgatón hallgathatnak meg a kiállítás látogatói. A magyar színház előcsarnokát teljesen betöltő látványos kiállítás egy hétig, azaz évadzárásig látogatható a színház előcsarnokában.

Június 16-án, szombaton délelőtt a magyar színház életében fordulópontot jelentő Alfred de Musset: Lorenzaccio előadás filmfelvételét vetítették a színház Studió termében, amelyet Victor Ioan Frunză rendezésében mutatott be a temesvári társulat 1998-ban. Szombat este a Só maszk gó on című gálaelőadással ünnepelt, hű közönségével és meghívottjaival együtt a temesvári magyar társulat, az ünnepi előadás után felavatták a színház legújabb örökös tagjait.

Hozzászólások