JelenHaz
Szombat, 2019. december 07., 08.01

Megosztott első díj az 5. Erdélyi Humorfesztiválon

 
 
2008. április 21., 14.30
Hétfõ

A L’art pour L’art társulat, Nádas György, a Székelylend és a Szomszédnéni fellépésével zárult az a 8 óra tömény élő humort bemutató kétnapos teltházas rendezvény, ami az Erdélyi Humorfesztivál nevet viseli.

A Szomszédnéni Produkciós Iroda és az RMDSZ által szervezett hétvégi rendezvényen fellépett a teljes erdélyi humorpaletta – az eddigi Humorfeszt nyertesektől egészen olyan közismert előadókig, mint a Gáspárik – Nagy páros vagy a Gruppenhecc.  

Ugyanakkor sor került a Humorfesztivált éves pályázatára is, a „Humorista kerestetik!” verseny döntőjére, amely az Erdély legjobb amatőr humoristája címért és a 700 RON-os fődíjért folyik.

A fesztivál idei versenyére 16 humorista nevezett be, közülük hét lett beválogatva a Humoristák Párbajára, majd onnan hárman mentek tovább a döntőbe.

Idén, a többek között Dolák-Saly Róbert és Nádas György humoristából,  Könczey Elemér karikaturistából, illetve a rendezvény partnereiből álló zsűri szavazatai fele-fele arányban oszlottak meg – így két első díj került kiosztásra: egy egyéni és egy csapat-díj.

A legjobb erdélyi amatőr humorista csapat 2008-ban  a csíkszentgyörgyi Vitos Imre és Fehér Zoltán alkotta társulat, az ő székely-humor jelenetük egy nagyothallásra alapuló saját szerzemény, egyetlen mellékszereplő biciklivel.

A legjobb egyéni díj nyertese Burján Zsolt Szatmárnémetiből, aki  stand up comedy bemutatóját saját mutatóujja elvesztése köré építette – igazi, velős fekete humora egyaránt megfogta a zsűrit és a közönséget is.  

A RMDSZ által felajánlott fődíjat Kovács Péter adta át, további különdíjakat átadott László Attila, Máté András Levente és a 24 FUN Székelyföld programmagazin is. További támogatói voltak a rendezvénynek a Communitas Alapítvány, az Országos Ifjúsági Hatóság és Románia Kulturális Minisztériuma.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Koppány / Csütörtök, 2008. április 24., 09.58 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kolozsvar.
Hozzászólt: ????? / Kedd, 2008. április 22., 18.18 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Hol volt a fesztival?

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'