JelenHaz
Hétfõ, 2019. december 09., 09.08
Aradi Kamaraszínház

Miért kell virág Algernonnak?

Talán azért, mert az Aradi Kamaraszínház eddigi előadásaival meggyőzte a közönséget, talán azért, mert Daniel Keyes (ejtsd: Kíz) könyvét vagy az abból készült nagysikerű filmet annak idején sokan olvasták-látták: pótszékeket is be kellett állítani a péntek esti előadásra.

S ha az előadást a közönség pisszenés nélkül nézte, a végén hosszan tartó, felállásos vastaps jutalmazta a Virágot Algernonnak c. produkciót.

Úgy hiszem, az elismerés egyaránt szólt a darabnak és előadójának.

Az amerikai Keyes 1966-ban publikálta a művet, 1968-ban már magyar (és gyorsan még nagyon sok nyelvű) fordításban is megjelent, és világszerte bestseller lett. A címbeli Algernon egy kísérleti célokra használt fehér egér, aki eleinte rendszeresen “megveri” ember-vetélytársát a labirintus-próbában, azaz gyorsabban találja meg a kiutat. A regényben-darabban kísérleti nyúllá válik a főszereplő, a gyenge elméjű Charley Gordon is: agyműtétnek vetik alá, hogy IQ-ját megnövelve zsenivé változtassák. (Az IQ – intellegence quociens = intelligenciahányados; a hetven alatti IQ-val rendelkezőket értelmi fogyatékosoknak tekintik, az átlagos szellemi képességű ember hányadosa legfeljebb 130, 175-től az ember már zseninek minősül. Charley IQ-ja a műtét nyomán 40-ről 185-re emelkedett.) A kísérlet végrehajtói tudták, hogy az eredmény nem lehet tartós, s az időleges zseni-állapot után menthetetlenül bekövetkezik a visszaesés – ezt azonban orvosai az együttműködésre kész, bármi áron okossá válni akaró Charley-val nem tudatták. A 32 éves, zseniből eredeti állapotába visszaeső Charley tisztában van hanyatlásával, és iszonyatosan szenved miatta.

Kritikusai szerint a Virágot Algernonnak tiltakozás az értelmetlen, embertelen tudományos kísérletek ellen. Valóban, de több is: az élére állított, már-már abszurd helyzetben Keyes az emberi kapcsolatok, viszonyulások kiváló elemzését adja. A szegény félnótás, jóindulatú, barátságos, szorgalmas Charley minden munkahelyi kollégájában a segítőkész barátot látja, holott azok ugratják, szórakoznak bugyutaságán; amikor zsenivé válik, társai eltávolodnak tőle, a náluk jóval intelligensebb, műveltebb, kreatívabb férfit idegennek érzik, gáncsolni próbálják. Ez lenne a zseni örök sorsa? A darabban egy helyen tételesen is megfogalmazódik: “az oktatás és intelligencia, amelyet nem fűt át az emberszeretet, semmit sem ér”. S ez, az embertárs iránti szeretet igényének, fontosságának kiemelése hatja át a mélyen humánus darabot, amelyben a Charley-hoz ragaszkodó Algernon is mintegy a szeretetet jelképezi, ezért is kell virágot vinni a sírjára.

Az Aradi Kamaraszínház és a marosvásárhelyi Yorick Stúdiószínház közös produkciója minden tekintetben siker. A regényt, törésmentesen, Nagy István és Kulcsár-Székely Attila alkalmazta színpadra, az előbbi rendezte, az utóbbi játszotta. Charley Gordon szerepében a marosvásárhelyi Kulcsár-Székely Attila emlékezeteset alakít egy nehéz szerepben: a több mint egyórás monológban a nagyon gyenge értelmi képességű, bárgyú fiatalember szemünk előtt változik mélyen gondolkodó zsenivé, ami – a ruházaton kívül – nyilván másfajta beszédmódot, arcjátékot, mozgást, gesztikulációt stb. követel, s változik aztán vissza – de mégsem a “régi” Charley-vá, mert az egykori (viszonylagos) boldogságot már lehetetlen visszakapni. Az egyszerű színpadkép – telitalálat a mintha ketrec függöny, a padlóra felrajzolt labirintus – megfelelő játékkeret. És hadd szóljunk az aradi bábszínház világosítóiról, hangosítóiról, akik, mint más alkalmakkor is, ezúttal is profi módon járultak hozzá az előadás sikeréhez.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'