Péntek, 2018. június 22., 10.09

Móré-Sághi Annamária számkivetettjei

Móré-Sághi Annamária számkivetettjei
Móré-Sághi Annamária számkivetettjei
A világ, az élet, a társadalom nem egészen ilyen, mondaná e cikk szerzője, de ilyen is– állapíthatja meg a néző Móré-Sághi Annamária legújabb, a Jelen Ház nagytermében pénteken este megnyílt kiállításának megtekintésekor.

A  bemutatott negyedszáz tusrajz (másolatukat – „csak itt és csak most” – meg is lehetett vásárolni miniszterív-nagyságban, viszonylag olcsón) az elesettekről, a kitaszítottakról, a társadalom peremére szorultakról készült. Művészi szempontból (alulírott megállapítása) nagyszerűek, a néző számára azonban (többen mondták): lehangolóak. Sokan, bár tudják, hogy ilyen is van, nem szívesen nézik a mások vásznon, papíron megörökített nyomorát, a képzőművészetben inkább a „szépet”, a szemnek tetszetőset, az őket jobb kedvre derítő alkotásokat keresik.

A (képző)művészet szerepéről ennek összefüggésében jókat lehetne vitatkozni, de most nem ez a megfelelő hely és idő.

A tény az, hogy Móré-Sághi Annamária a Számkivetettekc. tárlatával, illetve az ahhoz kapcsolódó, az Irodalmi Jelen Könyvek által kiadott albumával jelentkezett. Mint a felvezetőben az est háziasszonya, Bege Magdolna, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese elmondta: a kiállítás anyagát tartalmazó album akár virtuálisnak is tekinthető, néhány, mintegy tucatnyi nyomtatott példányát ugyanis az eseményre elsőknek érkezők hirtelen szétkapkodták, a többi érdeklődő hoppon maradt. (A helyszínen azonban elő lehetett fizetni rá.)

A kiállítást méltató Böszörményi Zoltán (József Attila-díjas író, költő) szerint (M. S.) Annamária különleges és sokszínű művész, akinek „vannak rejtett kamrái, ahová ’eldugja’ az őt foglalkoztató témákat”, hogy alkalomadtán elővegye azokat, megmutatva barátainak, mintegy tesztelésként, hogy tetszik-e nekik, vagy sem. „Spiráljai, színei, gázhalmazállapotai, a belülről jövő színek gejzírjei mindenkit megdöbbentenek”, fogalmazott, joggal, a kiállító, a most hetvenéves művésznő régebbi munkáira ihletetten reagáló, műkritikusként ezúttal (is) bizonyító Böszörményi.

Ami pénteken este ezután következett, azt amolyan, de távolról sem lényegtelen ráadásaként könyvelhetjük el.

Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület – egy előző, pár hónappal ezelőtti, ugyancsak a Jelen Házban lezajlott Móre-Sághi Annamária-kiállítást is megnyitó – alelnöke a művésznővel folytatott beszélgetésben egyebek közt arról szeretett volna információkat hallani, hogy miként keletkeztek a mostani tárlat képei. A művésznőtől – több előző méltatást követően – választ kapott kérdéseire. (Az indítékok, bizonyos mértékben, mondhatni banálisak: a tusrajzok és egyéb alkotások mondhatni amolyan „jogos védekezések” egy izzíg-vérig művész személyiségére kényszerített szabályok ellen.)

Az aradi Jelen Házban (nagytermében) megtekinthetik Móré-Sághi Annamária Számkivetettek c. kiállítását. Aki az életnek csak a napos oldalára kíváncsi, ne keresse fel. Nézze meg viszont az, aki az igazi, felelős, a humanitásnak elkötelezett művészetet akarja látni.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'