JelenHaz
Csütörtök, 2019. augusztus 22., 22.52

Nagysikerű Operagála Aradon

Nagysikerű Operagála Aradon
Nagysikerű Operagála Aradon

Nem csak a kihordott több mint ezer széket, hanem a környékbeli padokat is elfoglalták a nézők a vasárnap este a Megbékélés parkban szervezett nagyszabású Operagálán. Aki pontosan kezdésre érkezett, már nehezen talált helyet, sokan már jó félórával előtte kisiettek elfoglalni a székeket. Késő estére pedig már a járdaszéleken és a szobrok tövében is ültek emberek, mások állva hallgatták végig a híres operaénekeseket. Angela Petrean és Lovas Zoltán színművészek vezették a műsort, melyen a 160 éve elhunyt Gaetano Donizetti, illetve a 150 éve született Giacomo Puccini zeneszerzőknek szenteltek. Az Aradi Állami Filharmónia, az Arad Megyei Kulturális Központ, a „Music Forum Europa” Kulturális Egyesület, illetve az Aradi Polgármesteri Hivatal közös szervezésében második alkalommal zajlott zenei eseményre sokan voltak kíváncsiak. A nézők közül többen elmondták: örülnek, hogy ilyen kulturális eseményeket is szerveznek Aradon, ami pedig még nagyobb tetszést nyert el, hogy egy ilyen környezetben, a szabad ég alatt szervezték. S hogy a Szabadság-szobor mellett állították fel a színpadot, külön emelte az est színvonalát.

Az operaénekesek között, neves külföldi előadók mellett két hazai származású művész, Carmen Gurban (aradi) és Mihaela Ungureanu is fellépett.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'