Kedd, 2018. június 19., 23.15
Az Aradi Magyar Színház szervezte M. M. Pódium előadás nagy sikernek örvendett

„Örömmel és hálával köszönjük meg”

„Örömmel és hálával köszönjük meg”
„Örömmel és hálával köszönjük meg”

Az aradi Jelen Ház nagyterméből csütörtökön este kilenc óta tájt (sok nézőtől összegyűjtött vélemény szerint) mindenki elégedetten, a többség pedig elragadtatással távozott a nagyváradi M. M. Pódium Színház Liget c. produkciójának előadásáról.

Egy idős orvos házaspár női tagja szerint ebben a cudar életben „két órára elfeledte bajait”. Egy ugyancsak korosabb hölgy az 1950-es évek végét, akkori színházi élményeit emlegetve azon kesergett, hogy manapság milyen vulgáris nyelvezetet használnak a modern színházi előadások, mert lám, a most látott produkció is tartalmaz ugyan erotikus utalásokat – de milyen civilizáltan, „úri” módon... A váradiak előadásától, amely az Aradi Magyar Színház égisze alatt zajlott, amúgy el volt ragadtatva.

Változnak az idők, és olykor nem egészen biztosan a klasszikus mondás szerint, hogy mi is bennük változunk.

Ami viszont biztos: a váradiak Liget (Népliget, Városliget) c. produkciója egyértelmű sikert aratott a közönség körében. Igaz: soraiban (picit tévedhetek, nagyot biztosan nem) nem voltak fiatalok. Számukra ez a műfaj, a száz, vagy csak hetven-nyolcvan évvel ezelőtti slágerek, jelenetek – amelyeken a mai idősebb nemzedék „felnőtt” – nem számítanak vonzerőnek, sőt „cikinek” tűnnek.

Manapság más szelek fújnak.

Emlékeztessek, mintegy csak zárójelben: minden idők idősebb nemzedéke a szemére vetette kora fiatalságának az „elfajzottságot”, azt, hogy „bezzeg a mi időnkben” másként volt. A világ azonban, e kételyek dacára, fennmaradt. És remélhetőleg belátható időn belül, még több száz év múltán is fennmarad.

De hogy ne kalandozzak el: a nagyváradi, immár majdnem tízéves M. M. Pódium (2009-ben kezdett működni ilyen elnevezéssel) Aradon bemutatott műsorától.

Tegnapelőtt délután hat óra előtt valamivel szemtanúja voltam annak, hogy a váradiak a Jelen Ház hátsó udvarában díszleteiket pakolták le az utánfutós Daciáról, s cipelték fel azokat – a társulat hölgytagjainak közreműködésével – az emeletre. (Uram, magad, ha szolgád nincs.) Talán nem erőltetett a hasonlat: a jelenet az egykori magyar színész-vándortársulatok (hatásukban nehezen felmérhető, de kétségtelenül hatalmas) teljesítményéhez mérhető.

A cikk címéül választott mondat („Örömmel és hálával köszönjük meg”) egy váradi RMDSZ-es parlamenti képviselő megnyilatkozásából származik. 

A bihari és partiumi magyarság, meggyőződésem szerint, sokat köszönhet a nagyváradi magánszínháznak, amely olyan magyar vagy szórványmagyar helységekbe is elviszi az identitás megőrzését szolgáló magyar kultúrát (évente 200-250 előadással!), amelyekben a profi, nagy létszámú, nagy apparátussal (bár módfelett szoros költségvetéssel) működő színházak nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak „mozogni”.

 

***

Az előadás, hogy ne feledkezzünk meg a lényegről, a döntő többség

szerint (valamennyiük véleményét nem tudtam rögzíteni) nagy elismerést aratott.

Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy jelen esetben a közönségnek csak egy rétegéről van szó: arról, amelyik 50-60 éve egy, a tegnapelőtt bemutatott, az akkoriban még „menő, futó” kultúrán, dalokon, jeleneteken nőtt fel. Azokon, amelyet édesanyjától, vagy alkalomszerűen a magyar rádió- s tévéadókon hallott, nézett.

Egy bölcs mondás szerint a múltját, történelmi és kulturális hagyományait nem, vagy fel nem ismerő közösség megérdemli a maga sorsát.

A váradi magánszínház a maga (nyilván korlátozott) eszközeivel ez ellen kíván fellépni. Remélem, sikeresen.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'