JelenHaz
Vasárnap, 2019. augusztus 25., 16.40
Koller Mártonné könyvbemutatója

Szívünkben még mindig élnek

Koller Mártonné (Molnár Veronika)
Koller Mártonné (Molnár Veronika)

A bukovinai ízzel megfűszerezett székely nyelvjárást ma már egyre kevesebben beszélik. Jó esetben az irodalmi, rosszabb esetben a többségi nyelv kiszorítja azt a mindennapokból.

Azt  pedig végképp ritkán hallani, hogy tökéletes irodalmi nyelvet beszélők „otthoni” környezetbe kerülve, egészen mélyről jövő belső késztetésre székelyesen kezdjenek beszélni.

A Déván megtelepedett bukovinai székelység köréből hat éves korában elszármazott Koller Mártonné, Molnár Veronika, múlt napi itthon jártában úgy váltott az irodalmi nyelvről a székely nyelvjárásra, mintha örök életében itt élt volna a dévai „csángó telepen”. Pedig népes családjával fél évszázada a magyarországi Bonyhádon élnek, bukovinai székelyek, felvidékiek, tolnai „őslakosok” körében.

Koller Mártonné pedig a hosszú évtizedek alatt e vidéken élő valamennyi tájszólást elsajátított. Az igazi azonban mindig is a székely beszéd marad számára. E nyelvjárásban írta meg emlékeit is, melyek kötetbe szedve 2006-ban láttak napvilágot. A könyv Hunyad megyei bemutatójára e hétvégén kerül sor Csernakersztúron illetve Déván.

A dévai bukovinai székely telep életét felelevenítő kedves történetekből László Anna dévai könyvtáros olvasott fel, értékelve az írások nyelvi gazdagságát és lelki töltetét. Koller Mártonné a könyv születéséről mesélve megfogalmazta: feltámadt bennem a félelem, hogy a mesék, melyeken én felnőttem lassan feledésbe merülnek, hogy nem fogom tudni tovább adni azokat gyermekeimnek, unokáimnak. Manapság ugyanis a mi gyermekkorunk petróleumlámpájával együtt a csendes esti beszélgetések, a nagyapák, szülők meséi is eltűntek a mindennapokból. Pedig meggyőződésem, hogy ezek azok a pillanatok az ember életében, amikre igazán érdemes emlékezni – mondta a szerző, megvallva, hogy mai napig a gyermekkorában magába szívott otthoni szeretet, értékrend, becsület határozza meg az életét. Ebben különös szerep jutott Nannyának, az író nagymamájának, aki a maga szigorával és szeretetével sok tudományos pedagógiai elméletet lepipálva nevelte, irányította, oktatta, óvta és táplálta a népes családot. Nagyon sokan voltunk a családban, de mindenkit személyesen ismertem, tudtam, hogy mikor van a születésnapja, megbeszéltük mindennyiunk gondját-baját – emlékszik vissza a szerző. Manapság azonban saját tapasztaltból állítja, a gyermekek nagy része azt sem tudja igazán, hogy hívják a nagymamát. Mi volt a lánykori neve, honnan származott. Ez az elgyökértelenedés sok nyomorúságot hoz a világra. Fontos, hogy az ember megtalálja a helyét, és ebben szeretnék segítséget nyújtani azoknak, akikkel egy tőről fakadtunk.

Bár Koller Mártonné könyve rendkívül sikeresnek bizonyult, a világ minden csücskébe szétszóródott bukovinai székelyek közül sokan örömmel forgatják, a szerző nem csupán írásban igyekszik kifejezésre juttatni a lelkében megfogalmazódó gondolatokat. A mindennapi munka mellett, 2003-ban kezdett el festeni és az utóbbi öt évben már számtalan egyéni és közös tárlaton mutatta be képeit. Szinte kíváncsiságból kezdtem el rajzolni, festeni, de az évek során sokféle technikát elsajátítottam és most már a saját panziónk vezetése mellett minden szabadidőmet erre fordítom – mondja Kollerné, akinek meggyőződése, hogy az élet mindenki számára rejteget örömöket csak meg kell találni azt. Én hála Istennek megtaláltam – osztotta meg örömét az itthoniakkal a dévai származású szerző.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'