Szombat, 2018. december 15., 16.58

Temesváron és Budapesten a Rajtammaradt télikabát

Idén februárban kettős turnéra készül a Tamási Áron Színház Rajtammaradt télikabát című előadóestje: 21-én, szerdán 19 órától a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház stúdiótermében, míg 22-én, csütörtökön 19.30-tól a Pesti Vigadóban lesz megtekinthető.

A Rajtammaradt télikabát című, a vers és a színház műfaja között elhelyezkedő Cseh Tamás-előadóest Gajzágó Zsuzsának, a Tamási Áron Színház színészének kezdeményezésére jött létre, Cseh Tamás és Bereményi Géza munkásságának és életfilozófiájának az életben tartására irányul, felmutatván az ő műfaji sokoldalúságukat, érzékenységüket. „Szerintem nagyon fontos, hogy ez egy páros: Cseh Tamás és Bereményi Géza. A művészetnek valahogy nagyon jó példája az, ahogy ők rátaláltak ezekre a dalokra, ahogy felfedeztek valamit. Tiszteletben tartották a művész médium-természetét, azt, hogy nem a személy a lényeg, hanem az, hogy valamit átenged magán. Olyannyira, hogy mikor megírták a dalokat, megegyeztek abban, hogy ebből bárki bármikor kiléphet, és a másiknak nem kell megmagyarázni, hogy miért. Maga a dal volt a lényeg. Manapság ez az, ami nekem nagyon hiányzik, miközben imidzseket teremtünk, a külsőségekbe kapaszkodunk rendkívüli módon” – vallja Gajzágó Zsuzsa.

Az elmúlt két évadban az előadóest vendégszerepelt már különböző erdélyi és határon túli városokban, mint például Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen két alkalommal, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Kisvárdán és Tiszaújvárosban is.

Az előadás alkotói: Gajzágó Zsuzsa (vokál), Simó Lakatos Barna (gitár), Katona Dávid (gitár) és Ráduly Zsófia(hegedű).


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'