Fölszálott a páva

http://hunor.rmdsz.ro/
Csütörtök, 2019. november 14., 18.32
Aradi színpadon Kern András, Sebestyén Márta, Kepes András és Mácsai Pál

Új évad, új helyszín

A Lovak az ablakban című előadással indul szeptember 28-án az Aradi Kamaraszínház 2009–2010-es évada. A produkció érdekessége, hogy a kamaraszínház és a Pécsi Harmadik Színház közreműködésében készült, és mindkét teátrum repertoárjába is bekerül.

Az előadás létrehozását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), és a Pécs 2010–Európa Kulturális Fővárosa támogatta.

Az évad, amelynek idéntől nem csak a kamaraszínház, vagyis a bábszínház, hanem már a Ioan Slavici Színház is helyszíne lesz, tíz produkciót kínál a nézőknek. Olyan nevek lépnek majd a nagyszínház színpadára, mint Kern András, Sebestyén Márta, a művésznőt elkísérő Sebő együttes, és nem utolsó sorban Kepes András. Az évad csúcspontjának szánják a Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda előadását, Kern András aradi vendégszereplését. A Kossuth-díjas művész, aki még sosem játszott romániai színpadon, legendás és sokszínű humorával, a kisemberek ábrázolásának mestereként teszi majd emlékezetessé ezt a bemutatót.

Miként az aradiak számára a filmvászonról és a televízióból is jól ismert Kernt nem kell bemutatni, nem szorul bemutatásra Sebestyén Márta sem, aki minden magyarországi díjat megkapott, amit egy művész elnyerhet. Kitüntetései: Az év énekesnője (1984), Liszt Ferenc-díj (1991), Kossuth-díj (1999), Prima Primissima-díj (2003), Magyar Köztársaság Érdemrend Középkereszt (2005). A művésznő az Aradon már nagy sikert aratott Sebő Ferenccel és együttesével lép a közönség elé. Kepes Andrással egy új, talk show-szerű, beszélgetős, történetmesélős sorozatot indít be az Aradi Kamaraszínház: minden évben egy olyan személyiséget hívnak majd meg az aradi nagyszínház színpadára, aki munkásságával, közéletben betöltött szerepével a legmagasabb szinten járult hozzá a magyar kultúra és közélet gyarapításához. Kepes András neve garancia arra, hogy egy igazán tartalmas estét tölthessen a néző egy valódi világutazóval, a magyar média igazi gentlemanjével.

A kamaraszínházi előadások színvonala minden tekintetben eléri a nagyszínházi produkciókét, hiszen olyan művészek és társulatok lépnek majd a közönség elé, mint Mácsai Pál, Huzella Péter, a Bárka Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Pécsi Harmadik Színház. Az Aradi Kamaraszínház három önálló produkciót kínál a publikumnak: az első a már említett Lovak az ablakban című előadás, a másik két önálló produkció egy katalán darab és egy kortárs francia komédia. A színház idén az igényes komédiákra és tragikomédiákra helyezi a hangsúlyt, az évadot ebben a szellemben, a legmagasabb szintű kulturális értékek mentén állították össze, egyensúlyt teremtve az igényesség és a felhőtlen szórakozás között.

A vezetők szerint a romániai és a magyarországi színházi életben elért sikerek az Aradi Kamraszínház jellegzetes, markáns előadásai kötelezik a teátrumot olyan produkciók létrehozására, amelyek a legfontosabb honi és külhoni fesztiválokon méltán tudják képviselni Arad hírét. Bár a gazdasági válságot az Aradi Kamaraszínház is megérezte, támogatóinak – az Aradi Városi Tanácsnak, az Aradi Polgármesteri Hivatalnak, az RMDSZ Aradi Szervezetének, a Communitas Alapítványnak, az Aradi Bábszínháznak, a magyar Miniszterelnöki Hivatalnak, a Nemzeti Kulturális Alapnak, és a Szülőföld Alapnak – köszönhetően remélhetőleg sikerült átvészelnie ezt a nehéz időszakot. Szeptember 7-én kezdik a bérletárusítást az Aradi Kamaraszínházban. A régi bérletesek előnyt élveznek, az első öt napon visszavásárolhatják régi helyüket. Ezt követően szabadárusításban értékesítik a bérleteket – részletezték az illetékesek. A teljes árú (150 lej) Latinovits-bérlet vásárlói a kamaraszínházi esti előadásokra és a nagyszínházi kiemelt helyekre, a József Attila-bérlet (100 lej) és aKarinthy-diákbérlet (75 lej) tulajdonosai pedig a kamaraszínházi délutáni előadásokra és a nagyszínházi kedvezményes helyekre jogosultak.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Szövérdfi-Szép Zoltán / Szombat, 2009. szeptember 05., 13.57 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Temesváriként először a Libikókát néztem meg a kamaraszínházban. Örvendetes, hogy magasra tették a mércét, és színvonalas előadásokban lehet részünk.
Hozzászólt: kultura.hu / Szerda, 2009. szeptember 02., 23.02 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

http://kultura.hu/main.php?folderID=952&articleID=288994&ctag=articlelist&iid=1
Hozzászólt: kronika / Szerda, 2009. szeptember 02., 16.15 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=31149
Hozzászólt: kronika / Szerda, 2009. szeptember 02., 16.13 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=31149
Hozzászólt: . / Kedd, 2009. szeptember 01., 11.19 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

ez igen! ott leszünk.
Hozzászólt: temesi / Hétfõ, 2009. augusztus 31., 18.47 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

bár mindig kisvárosnak tartottam Aradot Temesvár mellett, a színházuk előtt emelem kalapom.
Hozzászólt: egy új néző / Hétfõ, 2009. augusztus 31., 18.38 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

az évad valóban rendkívüli. mi biztos veszünk bérletet. sok jót hallottunk már a színházról, de az idei műsor nagyon ígéretes
Hozzászólt: Bérletes / Hétfõ, 2009. augusztus 31., 18.36 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Jól hangzik.Már alig várom.
Hozzászólt: Néző / Hétfõ, 2009. augusztus 31., 18.17 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

De már nem Tepasztó Ernő a vezetője a színháznak, hogy nem írják ki a nevét?
Hozzászólt: bence67 / Hétfõ, 2009. augusztus 31., 18.16 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

tiszta szívből gratulálunk! sok sikert!

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'