JelenHaz
Hétfõ, 2019. december 09., 22.35
Eurorégiós Színházi Találkozó

Visszatekintve néznek előre

Bár az Eurorégiós Színházi Találkozó első előadására már szerda este sor került (a Csiky Gergely Állami Magyar Színház ekkorra tűzte ki A férfiak nélküli falucímű darab premierjét), a temesvári magyar társulat fennállásának 55. évfordulójára szervezett fesztivál ünnepélyes megnyitóját csütörtök délelőtt tartották a teátrum emeleti előcsarnokában.

Az 55 év színház elnevezésű dokumentációs kiállítás az önálló intézmény történelmébe, az előző évtizedek műsorpolitikájába, a színház sikereibe nyújt betekintést a szín- és emléklapok, a plakátok, műsorfüzetek, oklevelek révén.

Megnyitó beszédet Balázs Attila igazgató mondott, utána Szekernyés János helytörténész, a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezetének elnöke kapta meg a szót, akit ezer szál köt a temesvári magyar színházhoz. „Voltam alkalmazottja, voltam kirúgott, és kritikusként voltam kitiltott a színházból” – elevenítette fel emlékeit, de nem mulasztotta el felhívni a figyelmet, hogy kettős évforduló jegyében zajlik a rendezvény, hiszen idén 180 éve, hogy először lépett fel magyar társulat – a Kassai Énekes Színház – a Bega-parti városban. A kiállítás kapcsán megjegyezte, hogy a színházi plakát igazából a 20. század műfaja, korábban ugyanis a színlapokat nagyították fel falragaszokká, és elmondta, hogy Magyarországon az első művészi plakátot Benczúr Gyula festőművész készítette; a tárlaton közszemlére tett korabeli plakátok zömét egyébként Winterfeld Sándor tervezte.

A gyűjtőmunkáról szólva Szekernyés Irén, a színház irodalmi titkára elmondta, hogy ha a plakátok nem is oly látványosak, de annál értékesebbek, és bennük rejlik az igazi színháztörténet. Az első plakát megléte, vagy az 1953-as emlékalbum azt bizonyítja, hogy a színházalapítók gondoltak a dokumentálásra. Az 50-es évek egy része egyébként hiányzik, a 60-as évekből hellyel-közzel vannak dokumentumok, a 70-es éve örvendetes gazdagsága után a 80-as években ismét ínséges idők jöttek, majd a 90-es években beindult a sokrétű dokumentálás – sorolta Szekernyés Irén, aki szerint háromféle színháztörténet létezik. „Az élőszavas, az írott betűs, amihez a könyvek és újságok tartoznak, valamint a színházi dokumentáció, mint ez itt, ami talán a legobjektívebb” – mondta. A kiállítás-megnyitó Taub János, a temesvári magyar színház első visszaemlékezéseivel ért véget.

Az eurorégiós fesztivál keretében május 8-án délután és este is előadta a Portugál című darabot az Újvidéki Színház. Május 9-én 11 órakor a stúdióteremben színháztörténeti vetélkedőt tartanak Ki mit tud a színházról?címmel, 17 órától ugyanott az Aradi Kamaraszínház játszik (Rudolf Hess tízparancsolata), 20 órakor pedig a Nemzeti Színház termében mutatja be a tatabányai Jászai Mari Színház a Nézőművészeti Főiskola című előadást. Szombaton 11 órától a városháza üléstermében tartanak konferenciát Színház a régióban címmel, 17 és 20 órától meg két-két párhuzamos előadás lesz: a stúdióban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház adja elő az Urbi et Orbit, a nagyteremben meg a Szabadkai Népszínház a Murlin Murlót. Vasárnap 11 órától a Filharmónia Capitol-termében Emlékpróbát tartanak, ugyanott 19 órától pedig a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház gálaműsorára kerül sor Főpróba címmel.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'