JelenHaz
Kedd, 2019. március 26., 12.04
Restituiri – Visszaszolgáltatások

Volt egyszer egy múzeum...

Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, dr. Adriana Pantazi művészettörténész, Bognár Levente aradi alpolgármester a kiállítás megnyitóján
Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, dr. Adriana Pantazi művészettörténész, Bognár Levente aradi alpolgármester a kiállítás megnyitóján

A megnyitónál jóval korábban érkezvén, volt időm zavartalanul végignézni az aradi múzeum II. emeleti, Ovidiu Maitecről elnevezett kiállítótermében március 14-én, csütörtökön késő délután megnyíló kiállítást, s az első benyomásom az volt: boldog és gazdag lehet az a vidéki képtár, amely ennyi kitűnő alkotást a kiállítótermek falairól a raktárba száműzhet. Ami végső soron azt is jelezhetné, hogy a jelenleg falon lévő művek a lerakatokba helyezetteknél értékesebbek.

A múzeológusok, művészettörténészek persze nem egészen így látják a dolgokat, és joggal hivatkozhatnak arra, hogy egyszerűen nincs hely, tér valamennyi, a múzeum birtokában lévő műtárgy kiállítására a gyűjtemény egyensúlyának követelményei közepette. Igazuk van. Egy-egy világhírű pinakotéka (mondjuk a londoni, párizsi, szentpétervári, bécsi, madridi, firenzei stb.) raktáraiból százszámra lehetne rangos műtárgyakkal ellátni egy most létesülő vidéki képtár törzsanyagát.

Arad, vidéki városként nyilvánvalóan nem mérheti magát a felhalmozott értékek (prózaibban, leegyszerűsítve: árának) tekintetében világ nagy képtáraihoz, bár az utóbbi kb. másfél évszázadban jelentős művészeti értékeket halmozott fel, amelyek egy része raktárakban hever és várja a „megmutatkozás” lehetőségét.

Egy ilyen lehetőség csütörtön este következett be, amikor a Restituiri – Visszaszolgáltatások című tárlatot (egyébként jó hónapon keresztül, május 2-ig lesz látható) megnyitották.

Hogy vajon mit és kinek szolgáltattak vissza valamit, az a kiállításmegnyitó kapcsán kiderült.

Dr. Adriana Pantazi művészettörténész (aradi múzeum) elmondta: Aradon az első festészeti kiállítást 1889-ben szervezték meg az akkori Királyi Főgimnáziumban (ma Moise Nicoară), majd éveken keresztül sor került ilyen rendezvényekre, amíg egy állandó kiállítás ötlete megszületett az 1881-ben megalakult Kölcsey Egyesület jóvoltából. Az 1913-ban megnyitott Kultúrpalota (szintén a Kölcsey Egyesület kezdeményezésére jött létre) 1914-es leltárában már több mint 150 műalkotás szerepelt – ezek kb. felét a város vásárolta meg, a többi a Magyar Szépművészeti Múzeum kihelyezett (kölcsönadott) munkája. 1919 januárjában a budapesti múzeum néhány jelentős alkotó (Páll László, Székely Bertalan és mások) munkáit hazavitte, de így is maradt az aradi múzem birtokában 58 mű.

Ezekből most mintegy harminc látható.

Adriana Pantazi kitért arra is, hogy ezeket a két világháború között látni lehetett az aradi múzeumban, aztán – nem kis részt az 1945 utáni kultúrpolitika viszontagságai közepette – lekerültek a falakról. Megemlítette elődje, a kiváló művészettörténész, Ferenczy Szabó Irma egykori múzeológus nevét, aki időszakos kiállítások szervezésével igyekezett az aradi múzeum raktáraiban lévő műkincseket megismertetni.

1984 óta egyébként az aradi múzeum képzőművészeti galériáját háromszor szervezték újra, legalább kétszer úgy, hogy a magyar művészeknek egyre kevesebb hely jusson bennük...

A kiváló művészettörténész – a bemutatott alkotások nagyvonalakban történő ismertetése előtt – hangsúlyozta: ma az a fő szempont érvényesül, hogy a helyi kulturális értékeknek minél nagyobb teret juttassanak. E tekintetben megemlítette a kiállításon szereplő jeles személyiségek portréit.

Fekete Károly, az Aradi Kölcsey Egyesület alelnöke többek között azt emelte ki: ez a kiállítás is szép gesztus volt az aradi múzeum részéről a magyar közösség felé, amely március 15-én ünnepet ül. Hozzátette: annak idején, 2013-ban Petrovics Elek, amikor átadta a város polgármesterének a Budapesti Szépművészti Múzeum birtokában lévő alkotásokat egy leendő képtár megalakítása céljából, azt az aradi polgároknak adta át.

 

***

Magam nem vállalkozom a kiállítás művészi értékelésére, azt azonban elmondhatom: a megnyitón jelenlévőknek (úgy négyötöd arányban magyaroknak) igen jó véleménye volt a bemutatott munkákról.

A németalföldi „kismesterek” példája jutott eszembe: volt idő, amikor óriási festészeti iskola alakult ki a mai Hollandia, Belgium területén, ami „óriásokat” szült, némelyek talán csak a sors iróniája következtében maradtak ki belőle.

A most látható aradi kiállítás remek festők, „kismesterek” sorát vonultatja fel, senki nincs köztük, akit mesterségbeli tudás híjával vádolhatnánk, akár portrét, tájképet, csendéletet, zsánerképet stb. vetettek vásznukra.

A nálam illetékesebbek tudni vélik, hogy a jó száz évvel ezelőtt született alkotások szerzőit („akkor ’modern festőknek’ mondták őket – Fekete Károly) ma hogyan értékeljük, mondjuk, dollárban vagy euróban kifejezve. Hogy esztétikai élvezetet nyújtanak ma is számunkra, hogy gyönyörködtetnek, az mindentől eltekintve kétségbevonhatatlan.

 

***

Számomra a kiállítás belső, portrékat felvonultató terme volt a legemlékezetesebb, s abban is az egykori vezető aradi személyiségekről (Urbán Iván főispán, Varjassy Árpád, a Kölcsey Egyesület első elnöke, endrődi Salacz Gyula polgármester és mások) arcképei: mostantól legalább magam elé tudom képzelni őket. De más alkotás „fényképe” is megragad bennem.

Aki nem volt ott a megnyitón, feltétlenül nézze meg ezt a nagyszerű tárlatot, amely a „Volt egyszer egy múzeum”, a kezdeteket idéző mondat alkotásainak egy részét vonultatja fel.

 

Jámbor Gyula

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'