Szerda, 2017. október 18., 19.27

2014. augusztus: egyszer az életben?

 
 
2014. július 31., 09.00
Csütörtök

Egy interneten körbejáró hír szerint az idei esztendő augusztusa egészen rendkívüli lesz a maga módján. Nem jelez előre különleges meteorhullást (augusztusban mindig jön a megszokott meteorraj), nem történnek különleges természeti katasztrófák (vagy ki tudja?), repülőgép-lelövések, titokzatos eltűnések (legalábbis reméljük), mint az utóbbi időben, meg egyéb különlegességet se ígér attól az egytől eltekintve, hogy idén augusztusban 5 péntek, 5 szombat és 5 vasárnap lesz.

Na és? – kérdezi majd a kedves olvasó. Akkor mi van?

Semmi, a háromszor előforduló 5-ös számon kívül, az azonban akkora ritkaság, mondják az állítólag hozzáértők, hogy 823 évente csak egyszer fordul elő. A kínaiak ezt „ezüsttel teli zseb”-nek nevezik.

Na már most: ezt a különlegességet a matematika eszközeivel bizonyosan meg lehet erősíteni, vagy cáfolni. Speciális képzettségű, illetve a számításokba való belebonyolódásra hajlandó matematikus nem lévén kéznél, a szerkesztőség ezt nem tudja pillanatnyilag megtenni. Amit megtettünk: átnéztünk néhány évi, itt-ott kallódó régebbi naptárt, és nem találtunk 5-5-5 pénteket, szombatot és vasárnapot benne. Jól tudjuk azonban: ez csupán azt bizonyítja, hogy a jelenség ritka.

Ha a kedves olvasók között akad valaki, aki, számítással igazolni vagy cáfolni tudná a 823 éves ciklust, kérjük, tegye meg, és ossza meg velünk az eredményt, hogy olvasóinkkal is közölhessük.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: aaa / Péntek, 2014. augusztus 01., 16.28 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A kovetkezo ilyen honap 2015 majusaban lesz, tessek szepen leszedni ezt a cikket. Remelem nyomtatott verzioban nem jelent meg, mert azert 1 perces utananezessel megelezheto lett volna.
Hozzászólt: Csergő Ervin / Péntek, 2014. augusztus 01., 12.46 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A képlet egyszerű: Ha augusztus 1-je péntek, akkor öt szombat és öt vasárnap van augusztusban. Tessék elővenni egy Excel táblát, az első oszlopba beírni 2014, \'15 és \'16 augusztus elsejét, és lehúzni a számsort. Kiderül, hogy a következő száz évben öt szombat és öt vasárnap lesz 2025-ben, 2031-ben, 2036-ban, 2042-ben, 2053-ban, 2059-ben, 2064-ben, 2070-ben, 2081-ben, 2087-ben, 2092-ben, 2098-ban, 2104-ben, ... folytathatnám, de cáfolatnak legyen ennyi elég.
Üdv! Ervin
Hozzászólt: saci / Péntek, 2014. augusztus 01., 11.22 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

letelt a 823 év

http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Ebben_az_evben__juliusban_5_pentek__5_szombat_es_5_vasarnap_lesz_/79357
Hozzászólt: KóPé / Csütörtök, 2014. július 31., 15.23 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A \"nem igaz\" hozzászólónak igaza van. A 2008-as augusztus is 5-5-5-ös volt. Van akinek akkor ezüsttel volt teli zsebe és jött a válság.... De reméljük az idei augusztusunk jobb lesz!
Hozzászólt: nem igaz / Csütörtök, 2014. július 31., 15.01 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Ne szükséges különösebb szàmitàs, elég ellenörizni, hogy utoljàra 2008 augusztusàban is volt 5 darab péntek, szombat és vasàrnap, legközelebb pedig 2025 augusztusàban lesz ùjbol ilyen...

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu