A Curiosity megtette első métereit a Marson

2012. augusztus 23. 20:17 (csütörtök) /

A NASA egyik mérnökének közlése szerint megtette első kísérleti útját a Curiosity (Kíváncsiság) robotfelderítő szerdán a vörös bolygó felszínén.

Allen Chen Twitter-üzenetében mellékelt egy fényképfelvételt is, amelyet a robotfelderítő egyik kamerája készített. A kísérleti út része annak az ellenőrzéssorozatnak, amelynek során a Curiosity műszereinek működőképességét vizsgálják azóta, hogy augusztus 5-én a vörös bolygóra érkezett.

A Mars-járónak az eredeti tervek szerint az ellenőrző út során mintegy három métert kellett megtennie, majd jobbra visszafordulnia, és visszatérnie nagyjából az eredeti parkolóhelyére, hogy teszteljék a mozgási képességeit. Arról, hogy végül mennyit és hogyan haladt, később számolnak be a szakemberek. A Curiosity, ha rendesen működik, elvileg naponta több tucat métert is képes megtenni.

Előzőleg az amerikai űrkutatási hivatal közölte, hogy megsérült a Curiosity két szélérzékelő szenzorának egyike, ám a szakértők reményei szerint ez nem fogja akadályozni a kutatási program méréseit.

A Mars-járót 10 tudományos eszközzel szerelték fel, amellyel vizsgálni tudja, hogy létezhettek-e a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek. Feltérképezi a vörös bolygó geológiáját, és méri légkörét is.

(hirado.hu/MTI)

Hozzászólások