Fölszálott a páva

Csütörtök, 2018. november 15., 00.21

A filmvilág egy régi dívája

A filmvilág egy régi dívája
A filmvilág egy régi dívája

A mai fiatalok nem ismerik, nem is ismerhetik, hiszen Ő a régi idők nagy sztárja volt. Az én korosztályom és talán közvetlenül a háború után született, mai hatvanévesek emlékeznek filmjeire.

1917. május elsején látta meg a napvilágot, a francia filmművészet egyik legkiemelkedőbb női sztárja, Danielle Darrieux, aki idén ünnepelte 100. születésnapját. Nem kis dolog ilyen kort megérni, de az is szenzációnak számít, hogy ezalatt az évszázadnyi idő alatt legalább 110 filmben állt a kamerák előtt.

1931-ben 14 évesen szerepelt először a Bál című filmben, aztán karrierje kiszélesedett. Utolsó filmjét 2010-ben forgatták, akkor már 93 éves volt.

Az első igazi sikert, az osztrák trónörökös Rudolf főherceg tragikus történetét megörökítő filmben, a Mayerling-ben aratta, ahol a Rudolfot játszó Charles Boyer oldalán, annak Vetsera Mária nevű szeretőjét alakította.

Filmjeit sorolgatni itt nem szándékom, csak néhányat említek, egy jó párat még fiatalemberként magam is láttam. 1947-ben filmesítették meg Victor Hugo Ruy Blas cimű drámáját A királyasszony lovagja”címmel, ahol Danielle Darrieux a spanyol királynőt, Ruy Blast pedig Jean Marais alakította. A híres Standhal-regényt a Vörös és feketét 1954-ben a világhírű Claude Autant-Lara rendezi, ahol  Julien  Sorell szerepében  Gerard Philipet,  Louise de Rénai szerepében pedig Darrieux-t láthattuk. 1955-ben egy érdekes Napoleon-filmben is szerepel, a császár egyik ágyasát, Elonore Denuelle-t alakítja. Ebben a filmben nyüzsögtek a sztárok: Raymond Pellegrin volt a császár, de ott volt Michel Morgan, Maria Schell, Michelin Presle (idén lesz 95) a férfiak közül Jean Marais, Pierre Brasseur, az akkor ötvenéves Jean Gabin, és az akkoriban lett híres Yves Montand.  Ezt csak azért említem, mert a velem egy korúak ezekre a sztárokra mind emlékezhetnek, sajnos legtöbbjük, már eltávozott.

Jaean Gabinnal izgalmas krimit is forgatott, 1958-ben a „Zürzavaros éjszakát”, és egy évvel előtte, 1957-ben a csodálatos japán–francia drámában, Tájfun Nagaszaki felett Jean Marais partnere volt. Már „érettebb” hölgy, de még mindig elbűvölő, mikor 1962-ben Alain Delon anyját alakítja a nagyon szellemes, több kisebb filmből álló Az ördög és a tízparancsolat szatírában.

Mikor külföldre kerültem, itt a német tévében nem sok filmet láttam tőle, de aztán pár évvel ezelőtt felfedeztem egy francia rendezésű Agatha Christi-krimiben, ahol egy idős hölgyet játszik, akit „természetesen” meggyilkolnak. Ez mostanában, alig pár éve lehetett, de a filmet, A nulladik órát 2007-ben forgatták. Akkor a művésznő már 90 éves volt.

Később is filmezett. Utolsó filmjeit 2010-ben forgatta, egy francia vígjátékban, Az esküvői tortában  egy nagymamát játszik, ahogy legutolsó filmjében ,a

C'est toi, c'est tout-ban is, melyet, ahogy olvasom 2011. január elsején mutattak be.

A film utáni interjúban a művésznó állítólag olyasmit mondott, hogy még állandóan tervez, a lakásait is cseréli, sokat utazik.

Hát mit is lehet még írni, az ember csodálkozik és csodálja, hogy ilyen emberek is vannak a világon, és ez így jó. Szép volt, tehetséges volt, sztár lett belőle, egy nemzet, de ez egész filmvilág ünnepelt dívája, filmcsillagja lett. Egész életében kedves volt, aránylag szerényen élte le életét. Reméljük, az Isten még megajánékozza pár évvel.

 

Hollai Hehs Ottó, Németország

 

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: GremBusty / Kedd, 2018. november 13., 09.43 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

online casino game web site
casino share bonus [url=https://casinosdot.com/]gambling online for real money[/url] double diamonds slot machine
largest online gambling sites
what are the best online casino sites
download casino master roulette online
canada casino in online
Hozzászólt: BobbyBusty / Szombat, 2018. november 10., 22.26 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

gambling internet site
online casino with slot tournaments [url=https://casinosdot.com/]play slots for real money united states[/url] golden casino
wireless credit card merchant casino account
online casinos located in the us
real money slots ios play slots online for money
online casinos 2014
Hozzászólt: Waynecex / Hétfõ, 2018. augusztus 13., 21.27 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

http://www.bestpubs.co.uk/cgi-bin/adschedule.asp?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.muxianji.cn/go.asp?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://hatoedutoys.com/redirect.php?link=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://gardeningzone.org/adserver/adclick.php?bannerid=76&zoneid=5&source=&dest=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.pro-kogu.com/redirect.php?action=url&goto=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://frego.li/jump?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.sodomy.gs/bin/out.cgi?id=downl&url=http://fei.girls-nsk.mobi/ https://rus-mi.ru/away.php?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.gomaturesex.com/cgi-bin/a2/out.cgi?id=114&l=top10&u=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.150teengalleries.com/cgi-bin/a2/out.cgi?id=40&u=http://fei.girls-nsk.mobi/ https://alone-tarot.com/go.php?http://fei.girls-nsk.mobi/ http://freeseo.kisslytics.es/redirect.php?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ https://www.ensembleone.at/request/url.php?link=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.autolaky-airbrush.cz/eshop/plugins/guestbook/go.php?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.feinc.com/link.php?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://free-torrents.ucoz.ua/go?http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.shoppingvice.com/go.php?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://vse4avto.ru/go.php?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.buzzbinpadillacrt.com/redirect.php?link=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://d-click.gaswide.com/u/9891/214/23349/244_0/800c4/?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://grabar.su/go.php?site=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://perm.rimeks.ru/gotourl.php?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.penderthurston.com/Redirect.asp?UID=2517398&SubSectionID=-1&AdArrayID=8&AdPosition=0&LinkURL=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://ruplay.casino-rate.com/redirect.php?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://wmr2.ru/cgi-bin/pro.cgi?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.52ts.com/link.php?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.apipetroteam.biz/__media__/js/netsoltrademark.php?d=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://www.bigindia.com/link.php?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://ssmn.ir/redirect/redirect.php?url=http://fei.girls-nsk.mobi/ http://store.moxa.com/a/go?url=http://fei.girls-nsk.mobi/
Hozzászólt: ZacharyMiz / Vasárnap, 2017. december 31., 10.27 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Hello. And Bye.
Hozzászólt: RobertGlurl / Kedd, 2017. augusztus 29., 13.43 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

гостиная Роза
http://buycookies.info/

----------
Hozzászólt: bsolution / Hétfõ, 2017. augusztus 21., 18.33 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Buy over the counter manchester http://www.brandssolution.co.uk/uploads/160_120/pharmacy/benicar-hct.html buying in europe.
Hozzászólt: bsolution / Hétfõ, 2017. augusztus 21., 07.43 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Order generic usa http://www.brandssolution.co.uk/uploads/160_120/pharmacy/medfort.html tablets online purchase.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'