A szegénység örökletes

Egy nemrégiben elkészült, norvég felmérés szerint a szegényebb családokból származó fiataloknak jóval nagyobb esélyük van arra, hogy felnőtt korukban maguk is anyagi problémákkal küszködnek majd.
Norvég szociológusok olyan családokat vizsgáltak, amelyek éveken át állami segélyekből tartották fenn magukat. A szakemberek arra az eredményre jutottak, hogy négyszer nagyobb a rosszabb anyagi körülmények között felnövő gyermekek esélye arra, hogy ők is segélyekre szorulnak majd felnőtt korukban, mint a gazdagabb kortársaiknál.
A felmérésből az is kiderült: az iskolázottsággal egyenes arányban csökken a későbbi sikertelenség veszélye, valamint egyértelműen bebizonyosodott, hogy minél továbbél egy család segélyekből, annál nagyobb a kényszerű életvitel negatív hatása az ott felnövő gyermekek életére.
A szakértők éppen azért azt javasolják a kormánynak: ne csak a munkanélküliek továbbképzésére összpontosítson, de fordítson fokozott figyelmet a hátrányos helyzetű fiatalok iskoláztatására is. A most napvilágra került, szomorú tények alapján ugyanis felmerül a kérdés, hogy valóban létezik-e Norvégiában esélyegyenlőség.(hirszerzo)













