Átszállították a japán űrhajó kísérleteit az űrállomásra

2012. augusztus 16. 21:16 (csütörtök) /

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) robotrendszerei egy sor kísérletet helyeztek át a japán teherszállító űrhajóból egy külső platformra a labor burkolatán.

A japán és amerikai kísérleteket július 21-én bocsátotta fel a Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) HTV – H-2 szállító járműve – teherszállítója. Az automata űrhajót úgy tervezték, hogy túlnyomásos és egyéb ellátmányt, tartalék alkatrészeket, valamint kísérleteket szállítson az űrállomásra.

A henger alakú űrhajó – a Kounotori-3 (a Kounotori jelentése: „fehér gólya”) – július 27-én érte el a komplexumot, az űrállomás alá repült, miközben az asztronauták a komplexum robotkarjával megragadták.

Az űrállomás legénysége július 28-án nyitotta fel a HTV túlnyomásos modulját, hogy megkezdje a több mint 3100 kilogrammnyi ellátmány átrakodását. Mindez többek között felöleli az élelmiszert és ruházatot, vízi élőhelyet annak tanulmányozására, miként hat a mikrogravitáció a tengeri élővilágra, egy távirányítású Föld-megfigyelő kamerát, a komplexum vízregenerációs rendszerének létfontosságú alkatrészét és egy japán hűtővíz-keringető pumpát.

A teherszállító ezen kívül öt apró mikroszatellitet – CubeSate – és egy japán fejlesztésű műholdkibocsátó készüléket is felvitt. A szondákat az ősz beköszöntével helyezik majd ki. A HTV külső burkolatára helyezett két rakomány eltávolításához az ISS kanadai és japán robotrendszereire volt szükség. Ezek a robotkarok a rakományt a Kibo laboratórium csatlakozó portjához szállították augusztus 6-án.

A Dextre robotkar – melyet a felszínről felügyelnek – egy nappal később az amerikai űrügynökség SCAN – Space Communications and Navigation Testbed – rakományát az űrállomás vázszerkezetén mozgatta el működtetési helyére. A Glenn Kutatóközpont fejlesztette SCAN három kísérleti, újgenerációs rádiót ölel fel, melyeken repülés közben lehet szoftverfrissítést végezni.

A jövőbeli űrmissziók az ilyen rádiókat kommunikációs és navigációs célokra alkalmazhatják. A földi irányítók új szoftvert installálhatnak, hogy átalakítsák a rádió képességeit, így csökkenthetik azon idő- és pénzmennyiséget, mellyel biztosítani lehet, hogy a készülékek megfeleljenek a misszió változó szükségleteinek.

Emellett augusztus 9-én egy sor japán kísérletet is átmozgattak a HTV külső platformjáról, és elhelyezték a Kibónál.

A rakomány űrállomásra szállításával a kiürült modult augusztus 10-én szállították vissza a HTV-be. Az asztronauták a következő néhány héten hulladékkal töltik majd fel a HTV túlnyomásos modulját, mielőtt a hajó szeptember 6-án leválna a komplexumról. Ezt követően a Csendes-óceán felett küldik vissza az atmoszférába, és szándékosan megsemmisítik.

(hirado.hu/Spaceflightnow)

Hozzászólások