Egy tinilány szenzációs felfedezése

Péntek, 2008. május 09., 15.00
Egy kanadai gimnazista lány olyan új molekulát hozott létre, amely megköti az influenzavírust. A molekula alkalmas lehet az influenza diagnosztizálásra vagy esetleg megelőzésére is.
17 éves Maria Merziotis a Sanofi-Aventis gyógyszergyár BioTalent Challenge elnevezésű idei tehetségkutatási versenyén első díjat kapott a munkájáért. Ezzel részt vehet a hasonló nemzetközi BioGENEius Challenge-en, amelyet San Diego-ban tartanak júniusban.A kanadai egészségügy minisztérium már meg is kezdte a kislány molekulájának tesztelését, és az első eredmények alapján „ígéretesnek” minősítette diagnosztikai célra.Az influenzavírusok úgy támadják meg az emberi szervezet sejtjeit, hogy először hozzákapcsolódnak a sejtek felszínén található sziálsav molekulákhoz. A kanadai gimnazista lány olyan sziálsav molekulát állított elő, amely szabadon lebeg, és alternatív receptor lehet a vírus számára. Vagyis a vírus inkább ehhez a szintetikus sziálsavhoz fog kapcsolódni, nem pedig az emberi sejtekhez.
A lány szerint a szintetikus sziálsavval ki lehetne mutatni, hogy melyik influenzatörzs okozta a fertőzést, sőt be lehetne avatkozni a fertőzés folyamatába, ha a mesterséges sziálsavat injekció vagy spray formájában beviszik a szervezetbe.
(FH)












