Mégis elhagyta a Naprendszert a Voyager-1?

2013. augusztus 20. 21:28 (kedd) /

Amerikai tudósok egy csoportja szerint igen, mások szerint a szerkezet még a helioszféra és a csillagközi tér közötti „mágneses sztrádán” száguld.

Tovább gyűrűzik a vita a tudósok körében arról, hogy az ember építette első szerkezetként a Voyager-1 vajon elhagyta-e már a Naprendszert. Amerikai tudósok egy csoportjának a The Astrophysical Journal Letters című folyóiratban megjelent friss tanulmánya szerint igen.

Kutatók június végén a Science hasábjain megjelent három tanulmányban arról számoltak be, hogy az 1977-ben a Jupiter és a Szaturnusz vizsgálatára útnak indított szerkezet számukra is ismeretlen tájakon, de még a Naprendszeren belül halad. Szokatlan átjáró ez, ahol a helioszférán belül a Nap által generált töltött részecskék eltűnnek, viszont nagy a kozmikus sugárzás.

E két tényező alapján a tudósok egy része már korábban arra jutott, hogy a Voyager-1 2012. augusztus 25-én végre valóban elérte a csillagközi teret, kollégáik viszont azt írták, hogy ez még nem történt meg: az űrszondát körül vevő mágneses tér orientációja ugyanis nem változott, ami szerintük azt jelentette, hogy a Voyager-1 még mindig a Naprendszer „fennhatósága” alatt áll.

Mindez azonban a The Astrophysical Journal Letters lapjain megjelent friss tanulmány szerint téves megközelítés. Marc Swisdak, a Marylandi Egyetem fizikusa kifejtette: álláspontjuk szerint a mágneses tér nem annyira eltérő a Naprendszerben és a csillagközi térben, vagyis előfordulhat, hogy a Voyager-1 annak ellenére valóban elhagyta tavaly nyáron a Naprendszert, hogy a szakemberek nem észleltek jelentős változást a mágneses mező orientációjában.

Nem mindenki osztja azonban a Marylandi Egyetem kutatójának véleményét. Ed Stone, a Voyager-program vezető tudósa, a NASA bolygókutató központjának ma már visszavonult munkatársa érdekesnek nevezte a Swisdak által mondottakat, de hozzátette: a különböző komputermodellek különböző forgatókönyvekkel szolgálnak a Voyager-1-től származó adatok magyarázatára.

„Tudjuk, milyen messze jár (a szonda), és tudjuk, mi veszi körül. A feladat mindezt beilleszteni a csillagközi tér és a helioszféra közötti kölcsönhatást vizsgáló bonyolult modellekbe” – magyarázta Ed Stone, aki más tudósokkal együtt azon a véleményen van, hogy a Voyager-1 a helioszféra és a csillagközi tér közötti „mágneses sztrádán” száguld.

A szonda hozzávetőleg a Nap–Föld távolság 120-szorosára jár a Földtől. Ikertestvére, a Voyager-2 egy másik irányban halad a Naprendszer határa felé. A Voyager-1 várhatóan 2020-tól egyre nehezebben tudja majd biztosítani energiaellátását, majd 2025-re teljesen kifogy az őt működtető radioaktív plutóniumból.

Amennyiben mégis Swisdaknak és kollégáinak van igaza, a Voyager-1 körüli mágneses mező nem fog változni a szerkezet működéséből még hátralévő időben. „Ha mégis éles változás lesz észlelhető a mezőben, az azt jelenti majd, hogy tévedtünk” – mondta Marc Swisdak. Megjegyezte, szeretné, ha így lenne. Ez ugyanis új fejezetet nyitna a csillagászatban. „De adataink nem ezt sugallják” – tette hozzá.

(hirado.hu/MTI)

Hozzászólások