Csütörtök, 2017. december 14., 11.53

Zseniális találmány influenza ellen

A Budapesti Közlekedési Központ készül az influenzaszezonra, már tesztelik a metrók mozgólépcsőinek kapaszkodó felületein a vírusok és baktériumok terjedését megakadályozó bevonatrendszert – mondta Pintér János, az innovatív találmányt kifejlesztő cég, a Resysten Kft. fejlesztési vezetője.

Az őszi–téli időszakban hagyományosan ugrásszerűen megnő a légúti megbetegedések száma. Ezeket néhány baktérium, és számos vírusfaj is okozhatja, melyek közül természetesen legismertebb az influenza-vírus. Ebben az időszakban különösen fontossá válik, hogy megelőzzük a baktériumok, vírusok megtelepedését olyan felületeken, melyeket tömegek érintenek meg.

Az innovatív, száz százalékban magyar tulajdonú cég rendszere forradalmi változást hozhat világszerte a nagy forgalmú terek, tömegközlekedési járművek higiéniai körülményeiben. A nemzetközi kutatásokra épülő, de hazai fejlesztésű bevonatrendszer természetbarát módon fejti ki hatását, alapanyaga élelmiszer-adalékanyagként is nyilvántartott természetes fémoxid, amely megtalálható többek között rágógumikban, fogkrémekben és egyéb naponta használatos termékekben is.

Míg korábban a lehető legnagyobb gondosság mellett is lehetetlen volt megakadályozni, hogy egy utas által érintett felületekről potenciális veszély álljon fenn a következő utas megfertőződésére, addig ez mára az anyagtudomány fejlődésének és a páratlan fejlettségű Resysten WhiteTitanTM védőbevonatnak köszönhetően realitássá vált.

A BKV Zrt. ezért döntött úgy, hogy kísérleti jelleggel alkalmazza a 2-es és 4-es metróvonalak mozgólépcső-korlátjain az egyedülálló tulajdonságokkal rendelkező innovációt, a Resysten WhiteTitanTM védőbevonatot.

A megoldás egyedülálló módon egészíti ki a megszokott vegyszeres tisztítási megoldásokat, amelyek hatása gyorsan csökken és tulajdonképpen a következő kéz érintéséig tart. Azonban amennyiben a felület a Resysten megoldásával is kezelve van, a szabad szemmel láthatatlan fotokatalitikus bevonat mindaddig aktívan véd a vírusok és baktériumok elszaporodása ellen, ameddig a felületet fény éri. (inforadio.hu)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu