További hírek
Ma hajnali három órakor Oroszország leállította a Románia felé való gázszállítást az isacceai (Tulcea megye) tranzitállomásnál, jelentette a Mediafax. ![]()
Takács Mihály aradi képzőművésznek a Klió teremben tavaly december 16-án megnyílt egyéni kiállításáról szóló beszámoló csak „mellékesen” jegyezte meg, hogy ez alkalommal a művész albumát is bemutatták. Pedig az ügy „megér még egy misét”. ![]()
Hunyad megyét mindenképp hatalmába szeretné keríteni a kormánykoalícióval hatalomra jutó PSD. A bukaresti hatalmi osztozkodások nyomán úgy tűnik sikerült is elnyerniük a kőszénbánya (CNH), a Minvest és a retyezáti Hidroconstrucţia igazgatóságát, sőt saját berkeikből kiszivárgó információ szerint „bónuszként” a megye prefektusi székét is megkapják. ![]()
A romániai magyar internetes portál, a Transindex az elmúlt év zárásakor is elkészítette az esztendő „legjei” összeállítását. Ebben, őszinte örömünkre, Az év színházi előadása címszó alatt egy aradi „termék” szerepel, mégpedig az Aradi Kamaraszínház első saját produkciója, a Rudolf Hess tízparancsolata című előadás. ![]()















