Csütörtök, 2018. szeptember 20., 19.27

Filmfesztivál Battonyán

Filmfesztivál Battonyán
Filmfesztivál Battonyán

A Battonyai Művelődési Központ (Battonya, Fő u. 77.) ad helyet egy minden szempontból rendhagyó eseménynek a MOZIfesztnek, a Magyar Filmek Fesztiváljának2018. július 19–21. között.  A fesztivál 3 napja során 7 magyar filmet láthatnak az érdeklődők. A településen és a környéken élőkből összeállított ötfős zsűri döntése lesz az is, hogy az ottaniak tetszését végül melyik film nyeri el a legjobban. A szervezők fontosnak tartják, hogy határon átívelő eseményt hozzanak létre.

A vetítések ingyenesen látogathatók!

Kísérőrendezvények: moziplakátok kiállítása, valamint ízelítő Új Szilvia keramikus Babáim c. munkáiból.

Pécskáról minden nap busz indul a rendezvényre!

 

A program magyar idő szerint:

 

Július 19., csütörtök:

17.00 – Köszöntő (Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnök, a fesztivál fővédnöke).

Megnyitó (Acél Anna, a fesztivál igazgatója).

17.30 – A Viszkis (Antal Nimród) – 16 éven felülieknek.

19.00 – Közönségtalálkozó László Zsolt Jászai Mari-díjas színművésszel, A tökéletes gyilkosság c. film főszereplőjével.

19.30 – A tökéletes gyilkosság (Pacskovszky József) – 16.

 

Július 20., péntek:

10.00 – Családi mozi – Lúdas Matyi (Dargay Attila) – versenyen kívül – 6.

13.00 – Testről és lélekről (Enyedi Ildikó) – versenyen kívül – 16.

15.00 – Pappa Pia (Csupó Gábor) – 12.

17.00 – A hentes, a kurva és a félszemű (Szász János) – 18.

19.00 – Közönségtalálkozó Kolovratnik Krisztiánnal, a Budapest Noir c. film főszereplőjével.

19.30– Budapest Noir (Gárdos Éva) – 16.

 

Július 20., péntek:

10.00 – Családi mozi – Vuk (Dargay Attila) – versenyen kívül – 6.

13.00 – Magyarok a Barcáért (Kocsis Tibor) – versenyen kívül – 12.

15.30 – Brazilok (Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba) – 12.

17.30 – Közönségtalálkozó.

18.00 – Kincsem (Herendi Gábor) – 12.

20.30 – Eredményhirdetés, díjak átadása.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'