További hírek
Temesváron Mozgásszínházi tréningen készítik fel a 2008–2009–es évadra a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészeit. A „bemelegítő” tanfolyam augusztus 25–től 31–ig tart, a színház szervezésében. ![]()
A 2007–2013 időszakra szóló Regionális Operatív Program bemutatásának első évfordulóján Sorin Maxim, a Nyugati Régiófejlesztési Ügynökség igazgatója megvonta a program végrehajtásának eddigi mérlegét. ![]()
Aurel Ardelean, az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem rektora vezetésével többnapos ausztriai látogatáson vett részt az egyetem küldöttsége. ![]()
A város elküldte a focipálya környéke, valamint az új iskola villanyáram-hálózatának erősítésére, illetve megépítésére vonatkozó pályázatát az Arad Megyei Önkormányzathoz, amely összegyűjti a megyéből a hasonló projekteket, majd továbbítja az illetékes belügyminisztériumhoz, amely finanszírozza a fejlesztéseket. ![]()
Temes megyei szinten is nagyot javult az iskolaépületek állapota az elmúlt esztendőkhöz viszonyítva – jelentette be a prefektúrán megtartott tanévkezdés előtti sajtótájékoztatóján Sandu Golcea főtanfelügyelő – a 710 iskolaépület közül 525 már megkapta működési engedélyt, a többi 185–ből 88 ingatlant visszakértek volt tulajdonosai, így ezekre nem is kérhetnek működési engedélyt. ![]()















