Péntek, 2018. május 25., 00.29

Jámbor Gyula

Szerda, 2018. március 07., 19.11 (0 hozzászólás)
Navigare necesse est, vivere non est necesse (Hajózni kell – szükséges, muszáj –, élni nem), hangzik a ma is idézett ókori bölcsesség. »

Hétfõ, 2018. március 05., 07.49 (0 hozzászólás)
Nézegetem Románia térképét, amelyet a megyénkénti fizetésekről egy gazdasági lap állított össze a statisztikai hivatal adatainak alapján, tehát feltételezhetően a valóságnak többé-kevésbé megfelelnek. »

Péntek, 2018. március 02., 17.05 (0 hozzászólás)
Csütörtöki bukaresti villámlátogatogatásán Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, a bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztosa mindenkivel találkozott, aki a mai román politikában számít: a parlament két házának elnökével (mindkettő, mint ismeretes, a kormányzatot adó pártok elnöke is, az igazságügyi reformokat kezdeményező erők fő exponense), a miniszterelnök aszonnyal és az igazságügyminiszterrel. »

Murvai Miklós, az esemény szervezője és Tóthpál Eszter csikys diák – utóbbi Arany János: Mátyás  anyja c. balladáját adta elő
Csütörtök, 2018. március 01., 18.46 (0 hozzászólás)
A gyakorlott előadónak két esetben van nehéz dolga: ha választott (mondjuk, történelmi) témájáról kevés, vagy ellenkezőleg, nagyon sok az adat. »

Szerda, 2018. február 28., 17.48 (0 hozzászólás)
Néhány napja azt találtam leírni, hogy Románia igazságügyi minisztere talán megbánta, hogy – állítólag neves jogtudósként, egyetemi tanár professzorként – beleült a miniszteri bársonyszékbe. »

Fekete Károly és Simó Margit
Kedd, 2018. február 27., 15.09 (2 hozzászólás)
Hétfő délután tartotta szokásos évi beszámoló közgyűlését az Aradi Kölcsey Egyesület, amelynek vezetősége az utóbbi évben, 2017. február 15-től új felállásban tevékenykedik. »

Vasárnap, 2018. február 25., 18.49 (0 hozzászólás)
Schengen egy luxemburgi kisváros, ahol 1985 júniusában az akkor még Európai Gazdasági Közösség öt tagja – Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság – megállapodott arról, hogy fokozatosan megszünteti határain az ellenőrzést, egyszerűsítve a határátlépést – majd fokozatosan lebontva, az átjárhatóság szempontjáából, a határokat. »

Kölcsey-közgyűlés előtt
Szombat, 2018. február 24., 10.00 (0 hozzászólás)
– Kb. egy évvel ezelőtt ugyanitt ültünk azután, hogy a Kölcsey Egyesület ügyvezető elnökének megválasztottak. Most, hétfőn délután ötkor (a Csiky Főgimnázium dísztermében) sor kerül az Egyesület közgyűlésére. »

Péntek, 2018. február 23., 18.06 (0 hozzászólás)
Hosszú ideig tartott, többször elhalasztották bemutatását, végre megszületett az igazságügyi miniszter jelentése az igazságszolgáltatásról. »

Újabb adalék a Csiky történetéhez
Csütörtök, 2018. február 22., 19.00 (0 hozzászólás)
Szerdán délután a Jelen Ház nagytermében került a nagyközönség elé Koreck Aladár Kálvin utca 22. c. kötete. (Irodalmi Jelen Könyvek, 2017). »

Szerda, 2018. február 21., 17.53 (0 hozzászólás)
A világ egyetlen valamire való tévéállomása sem hagyta ki a szenzációt, hogy Nagy-Britannia királynője a napokban divatbemutatón vett részt. »

Kedd, 2018. február 20., 15.48 (0 hozzászólás)
Bizonyára nem mondok újat, kedves olvasó, azzal, hogy Románia és Bulgária az Európai Uniónak amolyan fekete bárányai. Tessenek megnézni a statisztikákat (az Eurostatot, az Unióét): ebben a Duna menti, a folyótól északra és délre fekvő két ország majd’ minden tekintetben a rangsor végén szerepel. »

Hétfõ, 2018. február 19., 16.19 (0 hozzászólás)
A mai huszonévesek biztosan nem, a negyven-ötvenesek viszont még emlékezhetnek az egykori viccre, miszerint Románia vastagon megszegte a fegyverkorlátozásokra vonatkozó nemzetközi egyezményeket, mivel városi autóbuszaira is rakétákat szerelt fel. »

Hétfõ, 2018. február 19., 08.29 (0 hozzászólás)
Biztosan másoknak is feltűnt Puskel Péter a lap január 23–24. számában megjelent cikkének megállapítása, hogy manapság (szinte teljesen) eltűntek a politikai viccek, amelyek egykori „meglehetősen kockázatos terjesztése egyfajta megtartó erő volt, a túlélés lelki tápláléka”. „Jó volna tudni: mi helyettesíti ezt a műfajt. Ha valaki tudja, szóljon, vagy írja meg” – fejezi be írását. »

Móré-Sághi Annamária számkivetettjei
Vasárnap, 2018. február 18., 13.00 (0 hozzászólás)
A világ, az élet, a társadalom nem egészen ilyen, mondaná e cikk szerzője, de ilyen is – állapíthatja meg a néző Móré-Sághi Annamária legújabb, a Jelen Ház nagytermében pénteken este megnyílt kiállításának megtekintésekor. »

Péntek, 2018. február 16., 18.17 (0 hozzászólás)
Pillanatnyilag azt mondanám a hazai belpolitikáról, hogy a vajudó hegyek kisegeret szültek. De a szülési folyamatnak távolról sincs vége, s hogy merrefelé veszi az irányt, talán jövő csütörtökön meglátjuk. »

Varga Melindát Bege Magdolna a debütrovat felől faggatja
Csütörtök, 2018. február 15., 17.35 (0 hozzászólás)
Ritkaságszámba megy, hogy egy napon, egy helyszínen egyszerre két könyvet is bemutassanak. Szerdán ez történt a Jelen Ház dugig megtelt nagytermében, s a közönség soraiban örömmel láttuk a magyar rendezvények szokásos törzsgárdája mellett a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak népes csoportját. »

Szerda, 2018. február 14., 18.55 (0 hozzászólás)
Mi történne, ha ma elterjedne a hír, hogy rövidesen megdrágul, mondjuk, a cukor? (Csak példa, nehogy valaki készpénznek vegye!) Sokan rohannának a boltokba és vásárolnának, merthogy nem romlandó áruról van szó. Ha üzemanyagdrágulás várható (erre számtalan a példa, sok helyen előre bejelentik), az autós megtankolna az előző napon, megtakarítandó pár vagy pár tíz lejt, s utólag még dicsekedne is éles eszével. »

Titi Stefanov Titusz, kabátján a legkiválóbb turistáknak járó, havasi gyopárt ábrázoló jelvénnyel
Kedd, 2018. február 13., 16.39 (0 hozzászólás)
Az újságírók arról kérdezték Stefanov Tituszt, egy kis szenzációra éhesen, hogy melyik gyűjteményének a legértékesebb, legrégibb darabja. »

Kedd, 2018. február 13., 16.00 (0 hozzászólás)
Pár napos viszonylagos szélcsendben némelyek, a hazai politikában kevésbé járatosak már-már azt hihették, hogy csillapodtak az indulatok, talán a normális kerékvágásba terelődnek a dolgok, s mindenki a maga feladataival, az ország irányításának (amúgy nagyon bonyolult, számtalan ellentmondástól marcangolt) ügyeivel foglalkozik majd. »

Hétfõ, 2018. február 12., 17.04 (0 hozzászólás)
Ha a Kedves Olvasó valamely konkrét számot, összeget várna az alábbi írástól, hagyja abba az olvasást. E cikk írójának fogalma sincs a választ illetően. »

Sörmester, avagy a meghallgatás
Vasárnap, 2018. február 11., 17.59 (2 hozzászólás)
Pénteken este a Jelen Házban az Aradi Magyar Színház rendezésében zajlott előadás után Meleg Vilmosnak, a darab egyik főszereplőjének és rendezőjének (régi ismerősök), meg Herman Ferencnek, a legfőbb főszereplőnek gratulálva a produkcióhoz, bevallottam: nem ismertem A Sörmester c. darabot, annak dacára, hogy az általam igen nagyra becsült Vaclav Havel író (1989 után csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök) a szerzője. »

Péntek, 2018. február 09., 09.00 (0 hozzászólás)
Soha nem találkoztam olyan emberrel (bár kis híján félszázada újságíró vagyok), aki úgy gondolta, túl nagy a fizetése, netán nyugdíja. Talán véletlenül nem, bár hajlamosabb volnék annak feltételezésére, hogy ilyenek nincsenek. Romániában, az Európai Unió egyik legszegényebb, legkisebb (átlagos) egyéni jövedelmekkel rendelkező országában különösen nincsenek. »

Péntek, 2018. február 09., 09.00 (0 hozzászólás)
A fiatalabbak legfeljebb film- vagy olvasmányélményeikből tudják, a ma már valóban idősek, akik a második világháborúban már nagyobbacskák voltak, tán tapasztalatból is, mit jelent a sziréna hangja. Jót nem, az biztos, háború esetén főleg a közelgő légitámadásra figyelmeztet. »

Szerda, 2018. február 07., 09.00 (0 hozzászólás)
Tegnap délelőtt magánlátogatást tettem a lakóhelyemhez közeli nagyáruházban, ahol kávét, zsebrádióhoz szükséges elemet kívántam vásárolni. Minthogy rendelkezésemre állt elegendő pénz, maradéktalanul megvalósítottam álmaimat. »

Kedd, 2018. február 06., 09.00 (0 hozzászólás)
Jó ideje a kalendáriumok – magyarosabban, maibb szóhasználat szerint évkönyvek – szakosodtak, tájegységek, vallásfelekezetek, mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi és egyéb érdekeltségek, politikai irányzatok, korosztályok stb. szerint. Helytörténészek sokszor használják a régebbi korokban kiadott évkönyveket, hisz azok tele vannak egy adott esztendőre, adott tevékenyégi területre vonatkozó adatokkal. »

Hétfõ, 2018. február 05., 10.00 (0 hozzászólás)
Kiszállt az erő a lábamból – szerencsére éppen ültem –, amikor valamelyik tévéadón azt hallottam vasárnap este, magától az érintettől, a Szociáldemokrata Párt és a Román Parlament alsóházának elnökétől, hogy képtelen hozzáférni a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) nevére összeállított dossziéhoz, hogy tanulmányozhassa, s felkészülhessen a védekezésre. »

Mit jósolt idén a medve?
Vasárnap, 2018. február 04., 06.00 (0 hozzászólás)
Hol vannak már a régi szép idők, amikor, a néphit szerint legalábbis, voltak autentikus, szavahihető medvék? »


Jelen
Puskel Péter
Communitas