MINDEN MAGYAR SZÁMÍT!

Szerda, 2012. május 23., 21.41 – Dezső
Szörnyű gyilkosság Temesváron

Nem fizetett, feldarabolták

Nem fizetett, feldarabolták
Nem fizetett, feldarabolták

Szombat reggel a Temesvári Orvosi Egyetem 2-es számú diákotthonának kapusa felfigyelt arra, ahogy két egyetemista egy autóba pakol egy bőröndöt és több zsákot, de nem is lett volna ezzel semmi gond, ha nem vesz észre néhány vérfoltot a hall padlóján!

Get Adobe Flash player

Ezt követően a kapus azonnal értesítette a rendőrséget… majd hamar kiderült, hogy egy 65 éves férfi, Shrottu Trifu feldarabolt teste került saját autójába. Bár próbáltak elmenekülni, hamar meglett a két tettes neve is: a közben sikertelen öngyilkossági kísérlettel próbálkozó Raul Sergiu Florea elmondása szerint barátnője, Carmen Bejan ölte meg az embert.

A rendőrség először azt feltételezte, hogy a két 20 éves fiatal pénzzel tartozott volna Trifunak, de a fiú nyilatkozataiból egész más derült ki, ugyanis a barátnője szexuális szolgáltatásokat is nyújtott idegeneknek… így kerülhetett Shrottu Trifu a prefektúra mögötti bentlakás szobájába. Florea nyilatkozatai szerint az állítólag roma kisebbséghez tartozó 65 éves férfi nem fizette ki az ígért 500 eurós, orális kielégítésért járó díjat, ezért a lány dühbegurult: előbb leszúrta, majd feldarabolta áldozatát. Tegnap reggel, egynapos bujkálás után feladta magát Carmen Bejan borosjenői diáklányt, a gyilkosság főgyanúsítottja is.

Kapcsolódó anyagok

Poligráfos vizsgálatnak vetik alá a darabolásos gyilkosság elkövetőit?
Előzetesben marad a két gyanúsított

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Lajinak / Hétfõ, 2009. augusztus 03., 14.54 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Lajos, az élet bajos! Nem az a két pont de az embert bántsa.
Hozzászólt: :) / Hétfõ, 2009. augusztus 03., 14.10 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

:))) Lajosnak nagyon jo a humora.
Hozzászólt: ...-nak / Hétfõ, 2009. augusztus 03., 13.58 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

há nem mondod?!
Hozzászólt: Lajos / Hétfõ, 2009. augusztus 03., 13.42 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

...-nak írom. hmm két ponttak kezdte.
Hozzászólt: ...-nak / Hétfõ, 2009. augusztus 03., 13.38 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

há nem mondod?!
Hozzászólt: ... / Hétfõ, 2009. augusztus 03., 11.58 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Három pont után nagybetűvel kezdünk.
Hozzászólt: azaz! / Hétfõ, 2009. augusztus 03., 09.02 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Ha a halálos ítéletet nem vezetik be, "világvége" lesz. Így is elszabadult már a pokol!!!
Hozzászólt: hmm-nek / Vasárnap, 2009. augusztus 02., 23.35 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

a vadallatok nem oralizalnak
Hozzászólt: hmm / Vasárnap, 2009. augusztus 02., 22.52 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

..és a szeretet? Miért vadállatosodnak el az emberek?
Nem tudok mit mondani...
Következő életében biztos, hogy a lányt is megölik, és valószínűleg a papi is ölt, és azt kapta vissza amit anno adott.
Hozzászólt: szali / Vasárnap, 2009. augusztus 02., 21.57 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Na most ezt komolyan elhiszi mindenki, h 500 euróba került volna a hancúr, ráadásul emiatt feldarabolnak egy embert? (Amikor a lány már másoknak is nyújtott efféle szolgáltatásokat, tehát biztos felvetette a pénz.) Itt vmi más ok volt a háttérben.
Hozzászólt: krixnek / Vasárnap, 2009. augusztus 02., 20.29 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

ilyenek? milyenek?
Hozzászólt: Lajos / Vasárnap, 2009. augusztus 02., 19.00 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Méghozzá orvosira... Igaz, hogy a feldarabolást szakszerűen végezhette.
Hozzászólt: krix / Vasárnap, 2009. augusztus 02., 17.47 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Minden komentar nelkul, de ilyenek, hogy kerulnek egyetemre?

Jelen
Communitas
Bethlen Gábor
Irházi János
Puskel Péter
www.mti.hu
www.hirkereso.ro