Fresh Corner
Csütörtök, 2019. április 25., 01.40

Nyomozás zajlik, miután három, valószínűleg egy teherautón megfulladt lovat találtak a mezőn

Három ló tetemére bukkantak csütörtökön egy Aradhoz közeli mezőn, a rendőrség és az állategészségügyi hatóság (DSV) nyomozást indított az ügyben. Az előzetes vizsgálatok alapján a DSV illetékesei úgy vélik, az állatok egy túlzsúfolt kamionban fulladtak meg.

Az Arad Megyei Állategészségügyi Igazgatóság igazgatója, Viorel Agud elmondása szerint a három lóra az Angyalkút felé vezető út szélén bukkantak rá.
„A lovakat valószínűleg egy túlzsúfolt autón szállították, és a magas hőmérséklet miatt megfulladtak. Aztán, hogy megszabaduljanak a tetemektől, a mezőn hagyták őket. Az egyik lovat lánccal egy fához kötözték, és erőszakkal rángatták ki az autóból, vagyis már az autóban elpusztult” – mutatott rá Viorel Agud.
Jelenleg azt vizsgálják, törvényes körülmények között szállították-e az állatokat, a nyomozást az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság végzi.
„A kollégáim ott voltak, bizonyítékokat gyűjtöttek, látták a tetemeket, azonosítottuk őket, leolvastuk a mikrocsipeket, és már tudjuk, ki a tulajdonosuk, és honnan származnak. Minden adatot a nyomozó hatóságok rendelkezésére bocsátunk. A lovak az ország egyik déli megyéjéből származnak. Ellenőrizni fogjuk, hogy az állatok rendelkeztek-e a szükséges dokumentumokkal, amikor behozták őket a megye területére, mivel a jóváhagyásunk nélkül kerültek ide. Ezért megnézzük, hogy az érintett megye illetékesei kibocsátották-e a szükséges iratokat, ezt követően pedig kérdőre vonjuk a tulajdonosokat” – mondta Viorel Agud.
(Mediafax)

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'