Hétfõ, 2017. október 23., 22.09

22 év után a FEKETE MÁRCIUSRÓL

Aradot elkerülte a provokáció


– Az aradi román polgárok dicséretére legyen mondva, hogy azokban a zűrös napokban itt semmiféle provokációra, különösebb magyarellenes eseményre nem került sor – emlékezett vissza Cziszter Kálmán városi tanácsos, aki 1990 márciusában a Nemzeti Szövetség Ideiglenes Megyei Tanácsa Végrehajtó Bizottságának alelnöke volt, vagyis első kézből szerezhetett volna tudomást magyarellenes megnyilvánulásokról. – Az egyetlen kivétel, a román nemzeti fáklya helyi élharcosának, Dorel Zăvoianunak a nacionalista, magyarellenes cikkei, kirohanásai voltak a helyi román lapban, de hát ő a Fekete március előtt és után is írt ilyeneket még egy ideig – jelölte meg a kivételt. – Sőt, arra pontosan emlékszem, hogy a legvéresebb marosvásárhelyi események előtt, de amikor már érződött, hogy óriási a baj, március 15-én Aradon sikerült méltóságteljesen, román provokációk nélkül a Vesztőhelyen főt hajtani a vértanúk emlékművénél. Ezen részt vett és beszédet mondott Titus Gheorghioff, a Nemzeti Szövetség elnöke, Silviu Raţiu polgármester. Raţiu egyébként este is részt vett a díszelőadáson, és ismét beszélt – idézett fel még egy részletet Cziszter.
Cziszter Kálmán
A marosvásárhelyi Fekete március azonban mélyen felháborította az aradi magyar vezetőket. Hosszú Zoltán megyei RMDSZ-elnök, a Nemzeti Szövetség titkára nyilatkozatban jelentette ki, hogy „a helyzet elmérgesedéséért a kormány és a Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsának vezetősége is felelős, mert a nemzetiségi kérdés kezelését elnapolták, a kisebbség jogos követeléseivel nem foglalkoztak, kéréseinket, sérelmeinket nem orvosolták. Hallgatásuk, az elodázó politika lovat adott a megbontó, destabilizáló elemek alá, zavart keltett a közvéleményben. Szerencsére megyénkre nem jellemző a nemzetiségi ellentétek felszínre törése, nincsenek akut nacionalista-soviniszta megnyilvánulások”.

Az ügyben az RMDSZ Arad Megyei Intézőbizottsága is állást foglalt, kijelenti, hogy „felelősség terheli a jelenlegi román kormányt azért a halogató politikájáért, amellyel mindeddig a nemzetiségi kérdést kezelte, elzárkózott a jogos követelések teljesítésétől, valamint megtűrte, hogy a különböző tömegtájékoztatási eszközök szándékosan elferdítsék, rosszindulatúan magyarázzák az erdélyi valóságot. (…) Az NSZIT elnökének, Ion Iliescu úrnak március 19-i, nemzeti megbékélésre szólító felhívásával egyetértünk, de nem lehet egyenlőséget tenni a bűnös és az áldozat között, márpedig ezúttal jogosan kérhetjük az áldozatok védelmében a bűnösök megnevezését”.

Persze, arról az akkor románokkal együtt dolgozó magyarok tudnának mesélni, miként beszéltek velük kollégáik, mennyi szennyet, magyarellenes megjegyzést kellett naponta lenyelniük, eltűrniük, köszönhetően elsősorban a tévé manipulációjának.



Visszhangok Hunyad megyében


Varga Károly Varga Károly (Déva), a Téglás-iskolát létrehozó Geszti Ferenc Társaság elnöke, 1990-ben a dévai RMDSZ elnöke, megyei CPUN-tag

A szélsőségesek tömegbázis nélkül maradtak

„Magyarországon ért a marosvásárhelyi vérengzés híre, Tatabányán vagy Szombathelyen voltam, nem emlékszem pontosan. Felháborodva fogadtam a hírt, a magyarság arculcsapásának éreztem. Aggódtunk, vajon az erőszak nem terjed-e át Hunyad megyébe. Hazasiettünk, lerövidítettük ottlétünket, Déván megnyugodtunk, hogy az összecsapás nem terjed tovább”.

Nem, félelemről nem volt szó, aggodalomról viszont annál inkább „Aggódtam, hogy a magyarság elveszíti az addig kivívott jogait, azt a keveset, amit 1989 decembere után elért. A marosvásárhelyi Fekete március amolyan kijózanodás volt, véget vetett az eufóriának”.

Félelemmel azonban találkozott Déván is a magyarok körében, különösen az idősebbek voltak megrémülve, emlékszik vissza Varga Károly, noha Déván – és Hunyad megyében – szerencsére nem volt román–magyar összecsapás. A hangulat azonban kétségtelenül feszült volt, hiszen a széles körű manipuláció révén a románok a magyarokat, magyar irredentizmust tekintették kizárólagos felelősnek a vérengzésért, a magyarok viszont egyöntetűen magyarellenes pogromnak tekintették a történteket. A két álláspont annyira szögesen ellentétes volt, hogy áthidalásról szó sem lehetett. „A román munkahelyi kollégákkal, ismerősökkel, szomszédokkal való beszélgetésekben tapintatosan kezeltük a témát, kerültük a felkorbácsolt ellentétek fokozását. Nehéz lett volna akkor megegyezni a hóhér és áldozat szerepéről a románokkal”. Hunyad megyében nem volt konfliktus, a románság nem zaklatta a magyarságot, nem tett keresztbe az RMDSZ kezdeményezésére, mert a szembenállást marosvásárhelyi helyi konfliktusnak tekintette. 

„A történteket azonban megtárgyaltuk a Hunyadi Hírmondóban, keményen állást is foglaltunk, nyilván a magyarság mellett”.Le kell szögezni azonban, hogy a vérengzés szekus manipuláció volt, ürügyként az új titkosszolgálat, SRI létrehozására, amely ugyebár megvédi az országot a „magyar veszélytől”, hangsúlyozza Varga Károly. Visszaemlékezése szerint, a vérengzés és a félelem két következménnyel járt a magyarok számára: kivándorlással és összefogással. A kivándorlás inkább Marosvásárhelyre és környékére volt jellemző, a szórványban kisebb mértékben. A magyarság viszont erősen összefogott a nem sokkal későbbi választáson. Tömegesen elment szavazni, az RMDSZ nagyon jó eredményeket ért el Hunyad megyében is, Takács Csaba parlamenti képviselő lett.

Gondolta volna, hogy 22 év után, szintén Marosvásárhelyen, s szintén a tanügyi elkülönülés miatt ismét etnikai ellentétet próbálnak szítani? „A háttérben politikai érdekek húzódnak meg. Szélsőségesek vannak magyar és román oldalon is, de már nincs tömegbázisuk. Manapság nehéz elképzelni az akkorihoz hasonló konfrontációt”.


Takács CsabaTakács Csaba (Vajdahunyad), az RMDSZ országos ügyvezető elnöke, 1990-ben a Hunyad megyei szervezet alelnöke, megyei CPUN-tag

Pénzért és hatalomért bármilyen kártyát kijátszanak

„Számos romániai magyarhoz hasonlóan mélységes csalódással és felháborodással ért a marosvásárhelyi vérengzés híre.” Csak később jött rá, hogy jól kitervelt szekus diverzió volt, noha bizonyos jelek már korábban gyanúsak voltak. „Március 16-án, vagy 17-én, már nem emlékszem pontosan, bizalmas körlevél érkezett Bukarestből a megyei CPUN-hez, mely arra utasított, hogy 23-ra 6 üres helyiséget kell biztosítani a megyei rendőrségen. Eléggé részletesen leírta, milyen bútorzat, felszerelés legyen bennük. Március 23-án oda költözött a SRI, noha a SRI-t hivatalosan a marosvásárhelyi vérengzés után, annak ürügyén hozták létre.”

Március 21-én már Bukarestben volt, az országos RMDSZ amolyan másodvonalú vezetőjeként. „Olyan jól kitervelték a diverziót, hogy az RMDSZ vezetősége nem is volt az országban, éppen Budapesten tartózkodott. Bukarestben a PNL 3 tagú küldöttségével tárgyaltak (Tăriceanu, Cataramă, Dăianu), közösen fogalmaztak meg egy nyilatkozatot, amelyet Radu Câmpeanu akkori PNL-elnök olvasott fel a televízióban, s amelynek jogi részét a néhai Segesvári Miklós, Hunyad későbbi alprefektusa fordította románra. Ez oldotta fel a feszültséget, ennek nyomán a magyarság testületileg Câmpeanura szavazott a májusi elnökválasztáson.” Bukarestben azonban a feszültség, sőt félelem érezhető volt. „Nehéz idők voltak. Féltünk, igen féltünk kb. 1-2 órán keresztül”, amíg az RMDSZ-székház előtt olyan 30-40 dühös román hangoskodott és feszítette a kerítést.Az előző nap Déván is voltak feszült pillanatok, amikor focimeccsről hazatérő több- ezres tömeg a vármegyeháza előtt vonult el. A vátrások a magyarok ellen akarták uszítani őket, de Takácsék elrejtették a hangosbemondót. Anélkül a szítás nehézkes volt, így hát a megmozdulásból nem lett semmi, az etnikai konfliktus nem terjedt át Hunyad megyére. Sőt, Hunyad Erdély kevés olyan megyéje közé tartozott, ahol a PUNR nem szerzett parlamenti mandátumot a májusi választáson.

A megye többi településén sem voltak magyar–román konfliktusok, noha egy ideig a feszültség az egyszerű emberek, egyszerű románok és magyarok között érezhető volt. Vajdahunyadon és a Zsil völgyében a kohász- és különösképpen a bányászszolidaritás erősebbnek bizonyult a szekus diverziónál, nem ment át etnikai összecsapásba.

„Szerintem a március elején elfogadott Temesvári Kiáltvány volt a Fekete március fő mozgatórugója, melyhez már 7 megye csatlakozott. Erről kellett elterelni a közvélemény figyelmét.” Amely kimondta a szekusok és a pártaktivisták eltávolítását, a hatalom viszont éppen ellenkezőleg, a Securitate reaktiválását tervezte SRI néven.

A magyar kártyát 22 év után is próbálják kijátszani, szintén Marosvásárhelyen és szintén az oktatás, ezúttal a MOGYE kapcsán. A tömegeket azonban már nem lehet úgy manipulálni, mint 1990-ben.

„Azért nem szabad hátradőlni, Jugoszlávia a legjobb példa, ahol 45 évig a testvériség jegyében nevelték a népeket kölcsönös tiszteletre, mégis barátok, szomszédok, sőt családtagok egymás torkának estek. 22 év nem elég a konszolidációhoz, az azóta elért eredmények és a román–magyar közeledés még nem visszafordíthatatlan. Kétségtelen, akkora tömegeket már nem lehet megmozgatni, 1990-ben 100 000 magyar vett részt békés fáklyás tüntetésen a magyar oktatásért, manapság nem tudnánk megmozgatni 20 000-t, bármilyen ügyben, bárhol Erdélyben. A MOGYE esetében pénzről és hatalomról van szó (akárcsak 1990-ben) s ha ezek elvesztése vetődik fel, az érdekeltek hajlandók bármit kijátszani, akár ismét a magyar kártyát is.”


Farkas ÉvaFarkas Éva (Lupény) tanárnő, az EMKE elnöke, 1990-ben román és magyar tagozaton is tanított

Megrendült a kölcsönös bizalom

„Nagy csalódást jelentett számomra a marosvásárhelyi vérengzés, hiszen a decemberi eufória és a Zsil-völgyi hagyományos bányászszolidaritás alapján komolyan gondoltuk a népek közötti barátságot. A bányákban erős volt az egymásrautaltság, az összefogás erősebb volt a nemzetiségnél. A Fekete március ezt rendítette meg.”

A bányavidéken nem volt etnikai összecsapás magyarok és románok között, az iskolában a gyerekek között sem. Az utcán, szomszédok, ismerősök, barátok között azonban feszültség keletkezett. „Félelem nem volt, bizalmatlanság viszont igen. Kölcsönösen kellemetlenül éreztük magunkat. A románok haragudtak a magyarokra, őket tették felelőssé a vásárhelyi vérengzésért, s véleményüket sokan ki is mondták. A magyarok éppen ellenkezőleg, magyarellenes pogromra gondoltak. Az iskolában, a tanáriban a magyar és román kollégák ugyan kényesen kerülték a felszültség fokozását, nem nagyon beszéltünk a történtekről.” Máshol azonban voltak szócsaták és kölcsönös szemrehányások, amelyek kedvezőtlenül hatottak az évtizedek alatt kialakult bányavidéki multikulturalizmusra és kölcsönös bizalomra, tiszteletre, véli Farkas tanárnő. A nemzetiség fölötti bányászszolidaritást azonban nem tette tönkre, néhány hónappal később román és – igen – magyar bányászok Bukarestben randalíroztak együtt a júniusi nagy bányászjárásban.

A vérengzés másik kedvezőtlen következménye az volt, hogy „létrehozták a PUNR-t, amely évekig megtorpedózott minden magyar kezdeményezést, iskolai, kulturális, közösségi, vagy bármilyen téren. 2005 óta a románság taktikát váltott, már nem a kölcsönös bizalom aláásása a cél”, mint korábban. De ez a műveltségtől is függ.


Dézsi AttilaDézsi Attila kormányfőtitkár, 1990-ben középiskolás Lupényban

A hatalomért egyesek bármit megtennének

„Jól emlékszem, középiskolás voltam a román bányászati líceumban (Lupényban csak 8-ik osztályig van magyar oktatás) a Fekete március idején, az egyetlen magyar, aki iskolába mert menni azokban a napokban. A többiek otthon maradtak két napig.” Az iskolában azonban nem voltak nemzetiségi ellentétek a kamaszok között, sőt román kollégái támogatták, az iskolai diákszövetség vezetőjének választották, nem sokkal azután pedig már a lupényi MADISZ alapító tagja volt. MADISZ-os vonalon sem tapasztalt akadályokat kezdeményezéseik kivitelezésénél.

– Gondolt volna arra, hogy 22 évvel később, immár Románia kormányának főtitkáraként egy meglehetősen hasonló helyzetet kell megoldania? 

– Az túlzás lenne, hogy én oldottam meg a MOGYE ügyét. A megoldást az RMDSZ eszközölte ki a koalíciós tárgyalások révén, s a kormányhatározatot a tanügyi minisztérium dolgozta ki. Kormányfőtitkárként azonban nyilván én is részt vettem az ügy intézésében, én is hozzájárultam a megoldáshoz. El is magyaráztam román kollégáimnak, hogy nem mondhatunk le kivívott jogunkról, mert ha egyet megnyirbálnak, akkor mást is elvesznek tőlünk. Ezt a románok meg is értették, legalábbis azok, akikkel beszéltem.Ami a napokban ismét előtérbe kerülő magyar kártyát illeti, kétségtelen, hogy manapság már nem lehet úgy manipulálni a tömegeket, mint 22 évvel ezelőtt. „Választási évben, kétségbeesetten a választások megnyeréséért egyes román politikai erők nyilván kijátsszák a magyar kártyát, s nemzeti ellentétek szításából próbálnak politikai tőkét kovácsolni. Déván is kötekednek a Barcsay-emlékmű kapcsán, a választásokon bármilyen áron meg kell szerezni a hatalmat.” Nagy a tét, naivitás lenne azt gondolni, hogy nem játszanák ki a magyar kártyát.


Winkler GyulaWinkler Gyula (Vajdahunyad), EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke, 1990-ben fiatal mérnök Vajdahunyadon

A visszarendeződés része volt a vérengzés

„Felháborodást is, csalódást is okozott a marosvásárhelyi vérengzés híre. Pontosabban fokozta a már január óta tapasztalt csalódást, amikor egyre világosabban láttam, hogy a decemberi események után a régi rendszer második-harmadik vonala kerül hatalomra. A román pártok – még az újonnan alakultak is, a FSN-ről nem is beszélve –, a közintézmények tele voltak egykori pártaktivistákkal, szekusokkal, régi arcokkal. A marosvásárhelyi vérengzés szekus diverziója ennek a visszarendeződésnek a része volt, noha meglepetésként ért, mert 1990 januárjában jártam Marosvásárhelyen és semmilyen jele nem mutatkozott a későbbi etnikai összecsapásnak.” Winkler csak később jött rá, micsoda aljas manipuláció volt, főleg, hogy más forgatókönyv is létezett rá, az etnikai összecsapást eredetileg Szatmáron szándékozták megszervezni, végül Marosvásárhelyre esett a választás.

„Félelmet nem éreztem, engem és családomat semmilyen támadás nem ért, mert magyar vagyok, vagyunk, a románok ellenszenve a magyar közösségre irányult, nem személyekre. Akkor még nem politizáltam, csak 1991-ben léptem be az RMDSZ-be, munkahelyemen azonban fantasztikus viták folytak. Iliescu volt a polarizáló személyiség, ő osztotta meg a társadalmat. A vásárhelyi események nyilván felfokozták a román nacionalizmust, a feszült hangulat érezhető volt.”

Ami a MOGYE jelenlegi helyzetét illeti, Winkler Gyula keserűséggel vette tudomásul, hogy az 1990-hez hasonló etnikai szítással próbálkoznak. „Nem kiábrándultság, egy politikus ne legyen kiábrándult, hanem munkálkodjon a probléma megoldásán. Most a liberálisok az etnikai szembenállás fő uszítói, noha korábban jó viszonyban voltunk velük a közös kormányzás idején. De így van minden román párttal, amikor szövetségesünk, visszafogja a magyarellenességet, ellenünk viszont gátlás nélkül nacionalizmushoz folyamodnak”.

Mindez jelentős üzenet a magyarságnak is, „sorsunkat nem bízhatjuk senki másra. Ha nem leszünk a parlamentben, a román pártokban lappangó nacionalista irányzat könnyen törvényen kívül helyezheti az utóbbi 22 évben elért jogokat”. A kisemmizés ellen a magyarságnak össze kell fognia, jogait csak saját képviselői védhetik meg, illúzió lenne azt remélni, hogy a román pártok kiállnak értünk.

Ami pedig a MOGYE körüli etnikai uszítást illeti, a törvényesség útját ajánlja az ellenzéki román pártoknak. „Ha nem tetszik a tanügyi törvény, akkor azt parlamenti módszerekkel módosítani lehet, ha képesek megszerezni a szükséges többséget. Addig viszont a törvényt be kell tartani, akár tetszik, akár nem. Nem szabad felkorbácsolni a nacionalista érzelmeket, mert nem tetszik a tanügyi törvény, vagy mert politikai tőkét akarnak kovácsolni”, szögezi le határozottan az EP-képviselő.


Bánsági szemmel

1990 márciusában még forradalmi eufóriában éltek a temesváriak – március első napjaiban olvasták fel a 8-as pontjáról elhíresült Temesvári Kiáltványt –, ezért hideg zuhanyként érték a bánsági magyarságot a marosvásárhelyi híradások. A helyi magyar napilap, a Temesvári Új Szó március 23-án adott először hírt arról, hogy „magyarellenes pogromhangulat uralkodik Marosvásárhelyen”, ugyanebben a lapszámban közölte tiltakozó nyilatkozatát a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség (BMDSZ), amely a román–magyar „együttélés elleni nyílt támadásnak tekinti” a marosvásárhelyi eseményeket és arra hívja fel a figyelmet, hogy a „Vatra Românească tevékenysége teljes mértékben kompromittálhatja kibontakozó demokráciánkat”.

Hogyan emlékeznek vissza a bánsági magyar politikusok az 1990-es marosvásárhelyi „Fekete március” eseményeire?

Dr. Bodó BarnaDr. Bodó Barna egyetemi tanár közvetlenül a rendszerváltás után, az 1989. december 22-én megalakult Bánsági Magyar Demokrata Szövetség (BMDSZ) első elnöke:

– Az 1990. március 20. körüli eseményeket eléggé kettős, mondhatni paradoxális érzelmekkel éltük meg. Ennek egyik oka, hogy akkor Temesváron Tőkés László volt mindenki számára a példa és a mérce, hiszen neki köszönhettük, hogy felszabadultunk. Temesváron elképzelhetetlen volt, hogy ilyesmi történjen, annak ellenére, hogy azt láttuk, a gyertyás tüntetésre a másik oldalon milyen ideges válasz született. Ugyanakkor azt is tudtuk – ez a kettősség másik oldala –, hogy Temesváron éppen Lorin Fortuna, aki a temesvári forradalmi események egyik meghatározó szereplője volt, nem igazán Temesvárhoz illő szellemiséggel a Vatra Românească temesvári terjedését elősegíti. A Diákvárosban olyan jelek mutatkoztak, hogy ott a Marosvásárhelyen is szerepet játszott Vatra Românească jelen van. Ebben a korszakban itt nálunk szóba se jöhetett volna, hogy a két közösséget egymásnak lehessen ugrasztani, de a kísérlet az ún. alvó román önérzet fölébresztésére, ez már akkor megtörtént. 

– Történt-e magyarellenes provokáció 1990 márciusában Temesváron?

– Különösebb magyarellenes provokáció nem volt, de ha jól emlékszem, azokban a napokban történt meg először, hogy az Éljen Tőkés László! feliratot a református bérpalota falán valaki lefestette vagy áthúzta, mi akkor erre érzékenyen odafigyeltünk. Mi akkor már az első táblaállításon túl voltunk, azt a négynyelvű táblát, amely ma is látható a Mária téri református bérház falán – innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom – azt az első március 15-ére tettük ki, mindenféle engedély nélkül. Egyszerűen elkészítettük és kitettük a táblát!

Temesváron akkor nyugalom volt, de ami akkor történt Marosvásárhelyen, az hihetetlenül megdöbbentő volt a számunkra! A folyamatnak van egy másik része: Temesvár megpróbált szerepet vállalni abban, hogy a volt nómenklatúra ne kaphasson politikai esélyt a közelgő választásokon. Akkor már világos volt, hogy a Nemzeti Megmentés Frontja (FSN) párttá alakul, és akkor készültek a Timişoara Társaság tagjai, hogy ez ne történhessen meg. Ebbe az akcióba bekapcsolódtak többen, közöttük Smaranda Enache, akinek a nevét ma mindenki ismeri. Amikor Marosvásárhelyen a véres események kapcsán egyértelműen nemcsak az etnikai megbékélés mellett szólalt meg, hanem az akkori román vezetés hibáját is felrótta és számon kérte, akkor Smaranda Enachenak Marosvásárhelyről el kellett menekülnie, mert veszélyben érezte a testi épségét! Férjével, aki bánsági születésű, ide, Temesvárra jött és egy pár napig itt maradt, mert úgy érezte, hogy ebben a közösségben neki föl kell töltődnie. Itt szerezte vissza a hitét abban, hogy igenis van miért és kiért harcolni.

– Voltak-e olyanok az ismeretségi körében, akik a márciusi események után elhagyták az országot?

– Tudomásom szerint Temesváron ilyen nem volt, de azt tudom, hogy Marosvásárhelyről nagyon sokan mentek el a véres események kapcsán, de Szatmárról is sokan. A kolozsvári ismerőseim és barátaim körében nagyon sok embernek a marosvásárhelyi eseménysor a végső lökést jelentette: ebből megértették azt, hogy a román hatalom nem kisebbségbarát. Iliescu januári bejelentése, hogy a magyarok és a németek kulturális autonómiát fognak kapni (időpontot nem mondott), csak politikai ígéretek, nincs mögöttük igazi szándék és akarat. Akkor nagyon sokan elmentek, egy kolozsvári barátomnak két gyermeke ment el ennek a felismerésnek a hatására. Ebben a felismerésben Marosvásárhely volt a meghatározó negatív élmény.

– A marosvásárhelyi orvosi egyetem (MOGYE) önálló magyar tagozatának létrehozása vezethet-e hasonló konfliktushoz, mint 1990-ben?

– Az akkori véres összecsapást a hatalom nemcsak elnézte, hanem bizonyos szempontból elő is segítette, annyiban, hogy abban a zavarosban bárkinek volt lehetősége mindenféle dolgokat szervezni. Amikor fel kellett volna lépnie, a hatalom nem lépett fel. Az a fék az állam részéről nem működött, aminek működnie kell. Ma biztos, hogy ez az állami fék létezik és működik, ezért nem fajulhatnak el a dolgok egy véres konfliktus irányába. A baj csak az, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetem miatt kialakult helyzet – mert ugye, akkor is éppen az orvosiról volt szó – a részemről azért szomorú történet, mert nem hiszem, hogy a magyarság vezetői, az RMDSZ vezetői jó utat választottak. Az egyetem kérdése törvényesség kérdése. Nem koalíciós alku és koalíciós zsarolás kérdése az, hogy Romániában betartják-e a törvényt, hanem egyszerűen a törvénytisztelet és a jogállamiság kérdése. Ezt nem koalíciós szerződésben kellett volna megoldani, ami támadható és magyar kérdésként megjeleníthető, hanem a román jogállamiság működtetéseként kellett volna felfogni: Romániában működik vagy nem működik a jogállam? Akkor sokkal nehezebben lehetett volna megtámadni és nem lettek volna azok az eléggé szomorú nyilatkozatok, amit a mai ellenzék legfontosabb erői megfogalmaztak a magyaroknak üzenve, hogy ha valami történik a marosvásárhelyi egyetemmel, akkor ők azt megszüntetik. 

Nyilvánvaló, hogy ezzel választási szavazatokat akarnak nyerni, ennek semmi más célja nincs. Itt nem arról van szó, hogy a kormány valami jogtalanságot csinál, hanem csupán egy törvényt alkalmaz. 


Dr. Bárányi FerencDr. Bárányi Ferencet 1990 februárjában beválasztották a Nemzeti Megmentés Frontja (FSN) Temes megyei vezetőségébe, májusban az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselőjévé választják:

– Márciusban telefonáltak nekem Marosvásárhelyről, hogy bejöttek a botos románok és verik a népeket, de mi nem hagyjuk magunkat! Dr. Kolumbán Pál, az ottani Vérátömlesztő Központ igazgatója évfolyamtársam volt az egyetemen, ő telefonált nekem. Én akkor azt mondtam neki: Mondjátok be a hangosbeszélőbe, nagyon vigyázzatok, hogy egyetlen románnak se eredjen el az orra vére, mert abból nagyon nagy baj lesz. Nagyon vigyázzatok erre! Inkább vonuljatok vissza és ne legyen összecsapás, tüntetés, mert én ettől félek. Ugyanakkor rögtön felhívtam telefonon Ion Iliescut – nyilván a titkárnője fogadott, be is mutatkozott „Cabinetul domnului preşedinte” –,  mert akkor Iliescu volt a FSN elnöke. Mondom a titkárnőnek, hogy ki vagyok, milyen funkcióban vagyok, és hogy Iliescuval szeretnék beszélni. 

Akkor én ezt meg mertem tenni, mert olyan volt a hangulat. Lediktáltam a titkárnőnek: megkérem Iliescut, hogy azonnal, de azonnal utazzon le Marosvásárhelyre, állítsa le az ottani tüntetéseket – ő személyesen megteheti –, mert ha ez nem történik meg, ott vér fog folyni és becsületes, ártatlan emberek fognak meghalni, ő neki ez kötelessége. Ha ezt nem teszi meg, akkor mondjon le! Domnişoara, aţi notat? Azonnal mondjon le, mert nem méltó arra, hogy ezt az országot vezesse!

– Milyen volt a reakció a marosvásárhelyi eseményekre Temesváron?

– Temesváron, azon kívül, hogy beszélgettünk Marosvásárhelyről, nem volt semmilyen visszhangja az eseményeknek, nem volt semmilyen tüntetés, sem pró, sem kontra. Május 20-án parlamenti választás, bekerülök a parlamentbe, június első napjaiban a parlamenti magyar frakcióból engem küldenek Strasbourgba egy Bârlădeanu vezette küldöttség tagjaként, amikor bemutatkoztunk az Európai Parlamentben. Amikor visszajöttünk, Iliescu meghívott minket a Cotroceni-palotába. Amikor vége a gyűlésnek, odamegyek Iliescuhoz és mondom neki, hogy nagyon szeretnék vele beszélni a marosvásárhelyi dolgokkal kapcsolatban. Elmondtam neki, hogy annak idején küldtem neki egy üzenetet és megkértem, hogy menjen el Marosvásárhelyre. Nem ment el és látja, mi lett belőle! Ez egy nagy hiba volt (a fost o greşeală fundamentală) a FSN részéről. Ő nem kapott ilyen üzenetet, mondja Iliescu, de különben is mi, magyarok vagyunk a hibásak, mert ha nem lennénk nacionalisták, nem történt volna semmi. Mondom Iliescunak, hogy a Vatra Româneascát állítsa meg, mert azok keverik ott a bajt. „A Vatrára szükség van, mert ellensúlyozza a magyar nacionalizmust!” – ez volt Iliescu válasza.

Tehát mi, magyarok vagyunk a hibásak, mert nacionalisták vagyunk és a Vatra Româneascăra azért van szükség, mert ellensúlyozza a magyar nacionalizmust!

– Doktor úr, nem gondolt arra, hogy elhagyja az országot a marosvásárhelyi események után?

– Én a családommal sokszor kivándorolhattam volna. Hat évig a Duna-parton laktunk, a házunk 50 méterre volt a jugoszláv határtól. Megtanultam szerbül, németül már otthonról tudtam, nem lett volna gond a gyereket berakni egy hátizsákba és családostul átlépni a határon. 1988-ban Magyarországra és Ausztriába is kaptunk útlevelet, egy Ungureanu nevű szekus egy liter konyakba fogadott, hogy nem jövünk vissza a feleségemmel. Visszajöttünk, mert nem akartunk elmenni. Az ismeretségi körömből viszont nagyon sokan elmentek akkor, a marosvásárhelyi események kapcsán.

– Hogyan látja a MOGYE mai helyzetét, vezethet-e az önálló magyar tagozat létrehozása újabb román–magyar konfliktushoz?

– 1959-ben fejeztem be Vásárhelyen az orvosi egyetemet, akkor kezdődött el Marosvásárhely „latinizálása”. Most jelent meg Tőkés Béla könyve, amelyben nagyon pontosan leírja, hogy mi történt, a lehető legsilányabb tanügyi káderekkel indult a román tagozat. A magyar szekciónak viszont nagyon jó tanárai voltak, ezt a jó gárdát szétverték. A Ceauşescu-időkben a románosítás nagyon eldurvult, a diákok egyharmada, egynegyede volt csak magyar, a többiek románok lettek.

Most meggyőződésem, hogy az RMDSZ keresztül fogja vinni az önálló magyar fakultás létrehozását, mert ha nem, akkor egy héten belül az RMDSZ ki fog lépni a kormányból, és jól teszi. Az is igaz, hogy a kormány attól nem fog összedőlni, kisebbségi kormányként folytathatja a választásokig. Viszont ha az RMDSZ kilép a kormányból, akkor hosszú ideig nem lesz önálló magyar egyetem Marosvásárhelyen, mert a következő kormány se fogja jóváhagyni! Ők is románok, bennük is megvan a velük született nacionalizmus, ami a román népnek az összetartó ereje. Valamikor szükség volt a románság összetartozásához a román nacionalizmusra, ez hozta létre Nagy-Romániát, de most már nincs rá szükség – de nem tudtak leszokni róla. Mindenesetre meggyőződésem, hogy az RMDSZ keresztül fogja vinni az önálló magyar egyetemet!



Emlékeztető kronológia, 1990. március

Február 4. 

Marosvásárhelyen Kincses Előd arról számolt be, hogy az elmúlt napokban a helyi postáról uszító táviratszöveg járta be telexen a nagyobb románlakta városokat, amelyben a marosvásárhelyi magyar lakosság állítólagos románellenes cselekedeteiről tudósítanak az ismeretlen feladók. A telex egyben felhívást is tartalmaz, hogy mindezt terjesszék „az összes tevékenységi ágazatokban”. Hasonló értelmű, sokszorosítva terjesztett „alkotmánytervezet” kizárólagosan román nyelven történő érintkezés (=beszéd) és oktatás bevezetését követeli. 

Február 10. 

Marosvásárhelyen több tízezer magyar tüntetett a kisebbségi jogokért, a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Líceumért, a Bolyai Tudományegyetemért és a többi főiskoláért. Az előzmény az volt, hogy február 7-én Marosvásárhelyen megalakult a Vatra Românească, egy szélsőséges, kimondottan magyarellenes politikai csoport. A marosvásárhelyi sportcsarnokban rendezett nagygyűlésükön kiáltozták: „Vissza a hunokkal Ázsiába! Nyitva vannak a határok, menjetek!” 

A beszédek is ilyen tartalmúak voltak. Február 9-én román fiatalok tüntettek a magyar nyelvű oktatás ellen, több magyar diákot összevertek, ugyancsak összeverték Farkas Istvánt, a tévé helyi operatőrét. Ezután került sor 10-én az említett, magyarok szervezte tüntetésre. Néma tüntetés volt, az emberek kezükben egy könyvvel és egy gyertyával vonultak, a transzparensek hirdették, hogy a magyar iskolákért tüntetnek. A tömeg élén Sütő András haladt. A tüntetők hangosan elimádkozták a Miatyánkot, majd Sütő András szólt a megjelentekhez.

Szintén február 10-én mintegy 40 ezer ember tüntetett Sepsiszentgyörgyön a magyar nyelvű oktatásért. Mindenki könyvet és égő gyertyát vitt a kezében. A Székely Mikó Kollégiumtól indult a tömeg, a gyűlésen Sylvester Lajos, az RMDSZ megyei vezetője mondott beszédet. 

Február 24. 

Marosvásárhelyen megalakult a Romániai Magyar Orvosok és Gyógyszerészek Szövetsége. Több mint ezer orvos gyűlt össze, akik megválasztották a vezetőséget. Az elnök dr. Dienes Sándor professzor, egyetemi tanár lett, további hét alelnököt is választottak, országos titkár dr. Kerek István.

Március 1. 

Marosvásárhelyen a város vállalatainak vezetői részt vettek a polgári védelem munkatanácskozásán, ahol Ioan Judea ezredes, a Nemzeti Szövetség Marosvásárhelyi Ideiglenes Tanácsának elnöke kifejtette: a lakosságot fel kell készíteni, mert egyes külföldi rádióadók híreiből kiderül, hogy az ország területi épsége elleni akcióra készülnek. Judea szerint több változatot is kidolgoztak, ezek között szerepel az, hogy nagy tömegek mozgósításával kényszerítsék ki Erdély átengedését, a másik változat a katonai intervenció.

Március 16. 

Marosvásárhelyen egy gyógyszertár bejáratára kétnyelvű feliratot függesztettek ki, emiatt a román tömegek több embert megvertek, köztük a helyszínen tartózkodó magyarországi tévéoperatőröket is. A Vatra Românească magyarellenes provokatív tüntetést szervezett Marosvásárhelyen, ahol a felvonulók magyar vért követeltek és kötelet Sütő Andrásnak, Király Károlynak, Tőkés Lászlónak, Kincses Elődnek.

Március 17.

A Vatra Românească által beszervezett román tüntetők behatoltak Marosvásárhelyen a református egyház felsővárosi hivatalába, bántalmazták az ott-tartózkodókat, egyházi javakat tettek tönkre. Az RMDSZ többszöri sürgetése ellenére a rendőrség nem avatkozott be, sőt az RMDSZ képviselőit kiutasították a rendőrségről. Az RMDSZ Maros Megyei Szervezete követeli a nemzeti kisebbség létbiztonságának és intézményei biztonságának szavatolását. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának címzett felhívást az RMDSZ nevében Sütő András, az RMDSZ megyei elnöke írta alá.

Március 18.

Március 17–18-án Marosvásárhelyen megtartották a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) első kongresszusát. Mintegy négyszáz fiatal gyűlt össze, Smaranda Enache magyarul és románul tartott beszédet, a magyarországi román menekültek nevében pedig Emil Iovănescu beszélt. Felolvasták Sütő András és Király Károly levelét. A MISZSZ március 18-án a magyar oktatásüggyel kapcsolatos nyilatkozatot fogadott el és egy állásfoglalást a Vatra Românească szervezetről. Ebben szolidaritást vállalnak az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet ülősztrájkot folytató magyar hallgatóinak követeléseivel, így a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával, az önálló magyar iskolahálózat megvalósításával, a Nemzetiségi Minisztérium felállításával, a nemzetiségi törvény kidolgozásával, a magyar nyelv szabad használatával.

Március 19–21.

Román nacionalista tömeg Marosvásárhelyen tüntetett a magyarok ellen, a környékről 13 busszal hoztak további tüntetőket, először leszaggattak minden magyar feliratot, még a Bolyai utcanév tábláját is, követelték, hogy szüntesse meg a helyi rádió a magyar nyelvű adást, majd megtámadták a magyar nemzetiségűeket. Az RMDSZ székházát fejszékkel, husángokkal ostromolták meg, mintegy 75 fő rekedt az épületben, de a rendőrség nem sietett a védelmükre. Később a katonaság szabad elvonulást ígért a bent rekedt magyaroknak. Amikor kijöttek, a román tömeg láncokkal, botokkal verte őket. A katonaság tétlenül szemlélte az eseményeket. Sütő András írót is összeverték, a fél szemére megvakult, több bordája eltört, bal karja zúzódást szenvedett. 

Március 20-án román tömegek rátámadtak a magyarokra, sok volt a sebesült. Március 21-én sok üzemben leállt a munka, magyar és román tömegek vonultak a város központjába, a katonaság kordont vont közéjük. Ismét vidékről hoztak teherautókkal románokat, akik botokkal felfegyverkezve átszakították a kordont és nekimentek a magyar tüntetőknek. Az összetűzésnek halálos áldozatai is voltak, továbbá 465 sebesült.

Március 20-án Székelyudvarhelyen 20 ezer ember részvételével nagygyűlést tartottak, elutasítva a marosvásárhelyi Vatra Românească provokációját. Elfogadtak egy felhívást, amelyet a román kormányszervekhez és az ENSZ-hez intéztek. A Romániában élő mintegy kétmilliónyi magyar elemi jogai és létbiztonsága került veszélybe az elmúlt napokban, olvasható a felhívásban. Követelték az uszító megnyilatkozások azonnali beszüntetését, kérték, hogy az ENSZ küldjön ellenőrző csoportot Romániába.

Budapesten március 20-án a Hősök terén több tízezres tömeg tiltakozó nagygyűlésen ítélte el a marosvásárhelyi véres eseményeket. Lezsák Sándor, a nagygyűlést megnyitva, hangoztatta: az aggodalom gyűjtötte össze az embereket, hogy felemeljék szavukat a marosvásárhelyi magyarokat ért véres atrocitások ellen. Hetek óta baljós hírek érkeznek Romániából. Legyünk higgadtak, ugyanakkor a világ közvéleményének szánt üzenetünk legyen erőteljes, mondta. Sinkovits Imre színművész felolvasta a Sütő András által aláírt nyilatkozatot, melyet a Maros megyei RMDSZ szervezet intézett a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsához. Kányádi Sándor beszélt, majd Göncz Árpád, a Magyar Írók Szövetségének nevében felolvasta azt a levelet, amelyet a Román Írószövetséghez intéztek. Csurka István, az MDF elnökségi tagja méltatta a marosvásárhelyi események során súlyosan megsérült Sütő András életútját. Romániában a diktátor már halott, de a diktatúrát még nem szüntették meg teljesen. 

Tamás Gáspár Miklós, a szabaddemokraták képviselője hangoztatta, hogy Iliescu elnöknek lépéseket kell tennie a magyarság jogainak garantálásáért. Keresztes Sándor a Kereszténydemokrata Néppárt, Sebestyén László a Magyar Néppárt, Németh Zsolt a Fidesz, Prepeliczay István a Független Kisgazdapárt, Csepella Imre az Erdélyi Szövetség nevében, Kónya Imre a Független Jogász Fórum nevében beszélt. Bejelentették, hogy a súlyos állapotban levő Sütő Andrást Budapestre hozták, kórházban ápolják.

A román kormány nyilatkozatában Magyarországot vádolta a marosvásárhelyi vérengzésért, és azt állította, hogy magyar állampolgárok tömegesen érkeztek Romániába, kitűzték a középületekre a magyar felségjeleket, magyar nyelvű feliratokkal helyettesítették a román helységnév- és cégtáblákat, uszító jelszavakkal, dalokkal sértették a románok nemzeti érzületét. A kormánynyilatkozat szerint Szatmárnémetiben 4000 magyar állampolgár segédkezett a magyar lobogó kitűzésében és részt vett Bălcescu szobrának meggyalázásában. Hasonló akciók történtek Marosvásárhelyen és más városokban. A nacionalista, soviniszta uszítások a következő napokban még nagyobb mértéket öltöttek. A dokumentum szerint a román kormány intézkedni próbált, erőfeszítéseit azonban meghiúsították Magyarország hivatalos személyiségei, például Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök a sajtó útján szólította fel az erdélyi magyarságot az akció fokozására, azzal érvelve, hogy Erdély ősi magyar föld. Valójában Szűrös Mátyás a Romániai Magyar Szónak adott nyilatkozatának pontos szövege: „Erdély legalább annyira ősi magyar föld, mint amennyire ősi román föld.” A román kormánynyilatkozat keményen elítélte azt, hogy a „magyar hatóságok meghamisítják a tényeket”, ugyanakkor a magyar kormányt mérsékletre intette.

Március 22. 

A magyar kormány nyilatkozatában visszautasította a román kormánynyilatkozatot. A nemzetiségi ellentétek elmérgesedését a magyar kormány összefüggésbe hozta azzal, hogy a román kormány eltűri a fajvédő politikát hirdető Vatra Românească legális tevékenységét. A magyar fél kéri a marosvásárhelyi bűnös cselekmények kivizsgálását és a felelősök elítélését.

A Kovászna megyei RMDSZ és a MADISZ március 22-re huszonnégy órás sztrájkot hirdetett, közzétéve Románia kormányához intézett követeléseiket: a román tömegkommunikáció mutassa be helyesen a marosvásárhelyi tragikus eseményeket, közöljön pontos információt a Hodák, Déda-Bisztra és Ibăneşti helységekből autókon Marosvásárhelyre szállított, kaszával, villával, dorongokkal és fejszékkel felfegyverzett tömegekről, követelik a szélsőséges, fasiszta Vatra Românească szervezet törvényen kívül helyezését.Kormánybizottság jelenlétében ülésezett a román és magyar lakosság, az RMDSZ és a Vatra Românească megyei szervezete képviselőiből összeállított vegyes bizottság. Az ülésen megegyeztek abban, hogy a közvéleményt tájékoztatni szükséges a marosvásárhelyi eseményekről, a nemzeti kisebbségek követeléseiről. Az RMDSZ kinyilvánította a magyar lakosság Románia területi integritása iránti lojalitását. Két munkabizottság alakult az események kivizsgálására. Megegyeztek az anyanyelvű oktatás jogának minden szinten való biztosításában, és abban, hogy megoldják a kétnyelvű feliratok kérdését.

Március 23.

Heves, magyarellenes tüntetés zajlott Marosvásárhelyen.Petre Roman miniszterelnök szóbeli üzenetet intézett Németh Miklóshoz, Magyarország kormányfőjéhez és ebben rámutatott: megkapta a magyar miniszterelnök szóbeli üzenetét és meglepte az, ahogyan a lezajlott eseményekkel kapcsolatos problémákat tárgyalja. Petre Roman szerint a kívülről jövő bujtogatás zavargásokhoz vezetett, különösképpen Marosvásárhelyen. Az erőszakos cselekmények nyílt támadást jelentenek a román nép érzései ellen. „Az utóbbi időben olyan nem kívánt helyzet alakult ki, hogy a magyar politikai élet neves személyiségei a szóhasználat és számos lépés révén mind hangsúlyozottabban barátságtalan magatartást tanúsítanak Romániával és a román néppel szemben. Fennáll a romániai magyarok politikai szervezetei, közöttük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kompromittálásának reális veszélye a felettük való külső gyámkodás tendenciája miatt”.

Március 24.

Az RMDSZ nyilatkozatban kérte a Marosvásárhelyen történtek pártatlan kivizsgálását, beleértve a rendfenntartó közegek beavatkozásának késlekedését, a Rompres és a televízió felelősségének megállapítását, amelyek tendenciózusan tükrözték az eseményeket. Ion Iliescu elnök sajtóértekezletén a magyar kisebbség szemére vetette a türelmetlenséget. A Marosvásárhelyen történteket a nacionalista uszítás következményének mondta. Mindkét félnek nagyobb türelmet kell tanúsítania, jelentette ki.Petre Roman miniszterelnök fogadta Szűts Pál magyar nagykövetet. A nagykövet ismertette országa álláspontját a marosvásárhelyi eseményekről és kifejezte a magyar fél aggodalmát. A kormányfő szerint márc. 15-én tízezer magyar állampolgár érkezett a rendezvényekre, amikor a román nép érzelmeit sértő dolgok történtek. Azt kérte, hogy fékezzenek meg minden olyan akciót, amely sérti a román nemzeti érzelmeket.

Marosvásárhelyen tárgyalt a kormánybizottság égisze alatt álló vegyes bizottság, amely a román és magyar lakosság, a Vatra Românească és az RMDSZ Maros megyei képviselőiből áll. Közleményük szerint a decemberi forradalom után biztosítva van a pluralista politikai struktúrák kialakítása, a szabad vallásgyakorlás, a szólásszabadság, a sajtószabadság, a marosvásárhelyi rádióstúdió sugároz magyar és német nyelven is. A vegyes bizottság kéri a helyi tévéstúdió visszaállítását román, magyar és német programokkal. A közvéleményt korrekten kell tájékoztatni a marosvásárhelyi eseményekről. Az RMDSZ nem kívánja Erdély elszakítását.

Március 25.

127 kiemelkedő magyar értelmiségi közös tiltakozást fogalmazott meg, amelyet a kormányhoz intéztek. Tiltakoznak a kormány részrehajló politikája ellen, amely a többségi szélsőséges nacionalista körök agresszív kisebbségellenes tevékenységét fedezi és támogatja, figyelmeztetnek, hogy a magyar kisebbség által is lakott területeken nem a helyi tanácsok, hanem a Vatra Românească kezében összpontosul a legnagyobb hatalom. Nemcsak a jogok gyakorlása lehetetlen, „hanem a puszta életünk is veszélyben forog, Amint azt Sütő András író és Péter Mihály egyetemi tanár esete is bizonyítja.” Állítják, hogy a tömegkommunikációban torzító, uszító tájékoztatási politika érvényesül, és tiltakoznak az ellen is, hogy Marosvásárhely körzetéből március 22-én életveszélyes fenyegetések közepette harminc külföldi nem magyar újságírót kiutasítottak és kitoloncoltak az országból. Az aláírók követelik, hogy pártatlan nemzetközi jogászbizottság a helyszínen vizsgálja ki az Erdélyben kialakult konfliktusok okait. Ezt a dokumentumot eljuttatják a Helsinki Watch-hoz, az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához és az Európa Tanácshoz.

Április 11. 

A Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna Megyei Szervezete (Török József elnök és Csobotár István titkár) tiltakozott a kirakatper ellen: a marosvásárhelyi események miatt egy kirakatperben hét cigány származású munkásembert ítéltek el (Kalló Géza, Puczi Kozák Ernő, Puczi Kozák Géza, Puczi Kozák Sándor, Calculea György, Horvát István és Grecui Béla), akiket szövetségük tiszteletbeli tagjaik közé sorolt.




Következmények 

1990. március 23-án újabb heves magyarellenes tüntetés zajlott Marosvásárhelyen. Március 25-én ismeretlenek meggyalázták a zilahi Wesselényi-szobrot, Fadrusz János alkotását. Ez ellen az RMDSZ Ideiglenes Intéző- bizottsága március 25-én kiadott nyilatkozatában tiltakozott. Éjszaka ismeretlenek felgyújtották Bukarestben a Malév-irodát. 

Március 29-én még nem készült el a kormánybizottság jelentése a marosvásárhelyi eseményekről, ugyanakkor feltűnő sietséggel bíróság elé állítottak csendháborítás, hangoskodás vádjával hét magyar cigány személyt és március 29-én megkezdődött a tárgyalás. A bíró Horaţiu Corpeanu, az ügyész Abram Ottilia,a védők Jung Ildikó és Codarcea Elvira. A két terhelő tanú büntetett előéletű volt (március 20-án betörtek egy boltba és épp vizsgálati fogságban voltak). Másnap, március 30-án már ítéletet hirdettek: Puczi Kozák Ernő és Kalló Géza 3-3 hónap munkahelyen letöltendő büntetést (javító-nevelő munka), a többiek 3–5 hónap börtönbüntetést kaptak (Grecui Béla 5 hónap, Horváth Ştefan 5 hónap, Puczi Kozák Géza 4 hónap, Puczi Kozák Sándor 3 hónap, Calculea György 4 hónap börtönbüntetés). Az április 4-i fellebbviteli tárgyalás jóváhagyta az elsőfokú ítéleteket. 1996-ban Cseresznyés Pálnak Emil Constantinescu államelnök megkegyelmezett, így közel 6 év raboskodás után kiszabadult a börtönből, és Magyarországra emigrált. Jelenleg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke.

Húsz évvel az események után, 2010 márciusában az egykori résztvevők egy részét kitüntették a Magyar Köztársaság Kisebbségekért Díjával. Főként a marosszentgyörgyi lakosok helytállását ismerték el, akik elzárták a Marosvásárhelyre vezető utakat és maguk is tevőlegesen segítettek a küzdelemben. 

Az események után Marosvásárhely lakossága drámai módon csökkent, számos magyar nemzetiségű inkább elköltözött a környékről, sokan Magyarországra telepedtek át. Azóta a magyarság már csupán kisebbséget alkot a városban. Az események igazi kivizsgálása még várat magára.



Király Károly: Nyílt kártyákkal 

Király Károly20* év telt el mégis mintha tegnap lett volna. Fontos a megemlékezés és a tanulságok levonása, továbbadása a fiatalok számára. Reméljük, hogy hasonló események többé nem lesznek, sem Marosvásárhelyen, sem máshol! Bár az érintettekben a megemlékezés régi sebeket tép fel, netán régi sérelmeket hoz a felszínre, az utána született generációk még elképzelni sem tudják, milyen volt, amikor testvérek, szomszédok, barátok, rokonok egyik pillanatról a másikra ellenségekké váltak és egymást ütötték, verték agyba-főbe – mindezt téve külső uszításra, utasításra, mások örömére, politikai célokat szolgálva.

Múltunk elől nem menekülhetünk, el sem felejthetjük, és nem is szabad elfelejteni. A marosvásárhelyi márciusi események igenis szomorú, de fontos részei múltunknak, közös történelmünknek román testvéreinkkel, akikkel évszázadokon keresztül békességben és megértésben éltünk. Nem a román nép és az együtt élő nemzetiségek, történetesen nem a románok és a magyarok csaptak össze, hiszen a román–magyar együttélés évszázados, normális együttélési viszonyokra tekint vissza. Ezt az egységet megbontották, de nem a nemzeti közösségek tudtával és jóváhagyásával. A márciusi események nem spontán, nem román–magyar ellentétekből születtek, hanem mesterségesen táplált, szervezett és kirobbantott hatalmi, kormányzati eszközökkel támogatott, tragikus események voltak. Emlékeinkből kitörölni nem szabad, a múltat megváltoztatni nem lehet. De ha kellő tisztelettel és alázattal viszonyulunk hozzá, útravalóul adhatjuk a levont tanulságokat gyermekeink és unokáink részére.

Az ezelőtt 20 évi történéseket vitatva, felemlegetve, bűnösöket keresve és bűnhődőket felmentve, fontos, hogy nem politikai meggyőződések alapján vitassuk, hanem a kor dokumentumai alapján, amelyek ha nem is adnak választ minden kérdésre, de legközelebb állnak a valósághoz.

Én az akkori betöltött állami megbízatásaim alapján, megpróbáltam befolyásolni az eseményeket, főleg a nemzeti érzelmek manipulációja lehetőségeinek csökkentését. (...)

A márciusi események úgy, mint a bányászjárások, úgy, mint a bukaresti Egyetem téri ifjúsági tüntetések nem a nemzeti közösségek tudtával és jóváhagyásával történtek. A napi politika és politikusai tették mindezt: a hatalom birtoklásáért vívott harcban eszközként használták fel az akkori első és második számú személyiségek; vagyis Ion Iliescu rábólintásával elnöki pozíciójának megmentéséért és átmentéséért, és Petre Roman kormányfő, egy karrierista demagóg, aki a kormány tekintélyével és hatalmával visszaélve, a Vatra Româneascát és más szélsőséges erőket előszeretettel támogatott a propaganda eszközeivel; a Román Televízió Roşeanu-féle hírszolgálat hazug, uszító, bujtogató tévéadásai. Az a tény, hogy Petre Roman kormányfő létrehozott a kabinetjében egy államtitkári tisztséget, erdélyi kérdéssel foglalkozó szaktárcát, és a Vatra Românească alapító tagját, Adrian Moţiut nevezte ki erre a tisztségre, nemcsak szabad kezet adott ennek a szélsőséges, elhíresült magyarellenes kolozsvári egyetemi oktatónak, helikoptert is biztosított számára, hogy korlátlanul járja Erdélyt és szervezze a magyarellenes pogromot.

Ezek tények, benne vannak az akkori dokumentumokban, amelyeket 12 nemzetiségi szervezet írt alá, kérve erre a magyarázatot, amire a kormányfő teljes hallgatásba burkolózott. Mindezekből a dokumentumokból kitűnik, hogy a márciusi események nem spontán, nem román–magyar ellentétekből születtek, hanem mesterségesen táplált, szervezett és kirobbantott hatalmi, kormányzati eszközökkel támogatott tragikus események voltak. Felhívom a figyelmet, hogy RMDSZ-dokumentumokban nehéz ilyet találni, de ugyanakkor nem tagadható, hogy az RMDSZ ezeket a Nyilatkozatokat tudomásul vette és támogatta, mint tette ezt a többi nemzetiségi, etnikai és vallási közösség. A könyvem 367.oldalán található ezen nemzetiségi közösségek vezetőinek a névsora, amelyiknek olyan személyiségek voltak tagjai, mint dr. Moses Rosen, Theodor Blumenfeld, Robert Schwartz és mások. Az első pontnál szerepel: Domokos Géza, Sütő András, Verestóy Attila, mint az RMDSZ képviselői, és a legvégén, külön, mint közszereplő személyiségek Tőkés László és Király Károly, akik tagjai voltak a Megmentési Front és később az Egység Tanácsának is.

Talán nem érdektelen, ha felidézem, hogy a március 15-ei erdélyi ünnepségekről és ezekkel kapcsolatosan, amelyet az 1918 utáni időszakban 1990-ben először ünnepelhette az erdélyi magyarság szabadon, március 13-án este Ion Iliescu személyesen átjött az én irodámba és érdeklődött, hogy ünnepeljük-e március 15-ét, amire én azt válaszoltam, hogy igen, miért, van valami probléma? Erre azt válaszolta, nincs semmiféle probléma, jól teszitek, ünnepeljétek. Csak vigyázzatok, mert vannak olyan híreim, hogy állítólag szélsőséges elemek rendbontásra készülnek. Hozzátéve: egyik és másik részről is. Semmi konkrétumot nem mondott, én azonban másnap kiküldtem embereimet a megyékbe – kivéve Szatmár megyét, és ott tört ki a botrány március 15-én.

* Az írás 2010-ben készült, teljes terjedelmében olvasható a szerző blogján

Király Károly

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu