JelenHaz
Kedd, 2019. május 21., 03.37

A hegy vonzáskörében

Ruszkabánya
Ruszkabánya
Temes vidékén az 1716-os passarowitzi békekötéssel a török uralom véget ért, a „Temesi Bánságot” az osztrák császárság koronatartományként integrálta.


A török uralom után az egész tartomány a pusztulás és rombolás szomorú képét mutatta. Az Alföld számos, egykor virágzó községének alig maradt nyoma; egész járások néptelenedtek el. Parlagföldek és mocsarak uralták a területet. A hatalmas hegyvidéki erdők kártékony vadaknak, útonállóknak és rablóbandáknak nyújtottak menedéket. A bányákat a törökök vagy bezárták, vagy elhanyagolt állapotban hagyták vissza. Az első évtizedekben az egész Temesi Bánság katonai igazgatás alatt állt, majd 1741-től a terület északi részén polgári közigazgatást vezettek be, a déli rész katonai határőrvidék lett, katonai közigazgatás alatt. 1850-ig két, azután három katonai ezred hatáskörébe tartozott. Ennek a határőrvidéknek minden fel-nőtt férfi lakosát, az ún. grenezereket kortól függetlenül katonai szolgálatra kötelezték, földjüknek és házuknak hűbéresei voltak. 1778-ban Mária Terézia idejében visszacsatolták Magyarországhoz a polgári közigazgatás alatt álló részt, de a bányaipari és a katonai határ-őrvidék a magyar országgyűlés ismételt tiltakozása ellenére osztrák közigazgatás alatt maradt. A határőrvidék státusa 1873-ig fennállt; akkor területe a szomszédos vármegyékhez került.
Az első világháború után ez a vidék a Bánság keleti részével együtt Romániához tartozik. A bécsi udvari kamara utasítására már a Bánát első kormányzója és újjáépítője, gróf Mercy tábornok 1716–1734 között rendkívüli figyelmet fordított a bánsági hegyvidék érctelepeinek felkutatására, a leállított bányák és kohók üzembe helyezésére. A termelés azonban veszteséges volt. A bánsági kormánynak sem sikerült a bányászatot jövedelmezővé tenni, ezért igyekezett magánvállalkozókat megnyerni az ügynek. Ám az újabb török betörésektől való félelem és a rossz közbiztonsági viszonyok miatt a vállalkozók a bányászattal járó nagy kockázatot nem vállalták. Ilyen körülmények között a kormány nagy kedvezmények kilátásba helyezésével kísérelte meg a vállalkozók bevonását. A Maximilian császár által kiadott, és a jogviszonyok további rendezését tartalmazó ún. Miksa-féle bányatörvény kiterjesztése Magyarországra és a Temesi Bánságra az ércbányászat fellendülését, és számos magán bányatársulat megalakulását eredményezte. A bányászat fellendülése folytán a bányák körüli kis bányásztelepülésekből alakultak a bánsági bányászközségek: Oravicabánya, Dognácska, Boksánbánya, Újmoldova, Resica.

A bányaközségek ügyeit közös testületek, bányahivatalok képviselték, amelyek az Általános Bánsági Bányatársulat irányítása alatt működtek. Ilyen bányahivatal, amely elsőfokú bányabíróság is volt, működött Oravicán, Dognácskán, Szászkán és Újmoldován. Bányaigazgatóságot is szerveztek, amely a másodfokú bányabíróság feladatkörét is ellátta.

A Hofmann Testvérek és Maderspach Károly

A négy Hofmann-testvér – Antal, Ádám, Ernő és Zakariás – társul vette Ernő és Ádám egykori selmecbányai kollégáját, a tiroli származású Maderspach Károly kincstári ellenőrt(1791–1849), aki kiváló kohász és vegyész volt. Együtt megalakították a „Hofmann Testvérek és Maderspach Károly Ruszkabányai Bányatársulatot”. A tulajdonosok az üzemben az igazgatói címet használták, és a vállalat jövedelméből mindeniküket 1/5 rész illette meg. A társak a következőképpen osztották fel egymás között a feladatokat: Antal főként az érc- és vaskőbányászatot, valamint az erdőgazdaságot vezette; a saját bányájával Újmoldován elfoglalt Ádám kapcsolatai révén a bécsi udvari kamaránál képviselte a vállalat érdekeit; Zakariás a vevőkkel és a hatóságokkal folytatott tárgyalásokat, míg Ernő, a testvérek legfiatalabbika foglalkozott az újonnan szerzett művek és a társulat egyéb ügyeivel. Maderspach Károly ügykörébe tartoztak a fontos vaskohászati és gépészmérnöki teendők: a kohóművek, öntödék és a ruszkicai gyár vezetése. A társulat megvette a harmincas években a nándorhegyi üzemet és a Ruszka-hegység északi oldalán fekvő lunkányi kamarai birtokot, ahol vasércbányát létesített és nagyolvasztót épített a hozzá tartozó épületekkel.

A hajtóerőt a Bega folyó szolgáltatta. A nyersvasat Ruszkicára szállították, ezért a Teursu-hágón át 20 km hosszú hegyi utat építettek. A ruszkicai olvasztók is nyersvasat termeltek. A ruszkabányai és nándorhegyi kavarókemencék, hengerművek és hámorok árucikkeket és öntödei termékeket állítottak elő, ezenkívül kohóólmot, öntecset és ólomötvözetet is gyártottak. Kereskedelmi kapcsolataik Magyarországra, Erdélyre és a Duna menti fejedelemségekre terjedtek ki (így pl. a bukaresti vízvezeték összes öntött csöveit a francia Marsillon nevű mérnök felügyelete alatt a ruszkicai öntödében állították elő). Mindezeket az akkori rossz és körülményes szállítási viszonyok, az ősszel járhatatlanná vált utak, a nehézkes hírközlési lehetőségek mellett valósították meg. A vállalat kezdetben a már előbbről ismert és kitermelt galenites érc fejtésére és értékesítésére rendezkedett be, és felépítette a szükséges zúzóműveket, kohókat stb. A kezdeti nehézségek leküzdése után már az első évben megkezdődött a kitermelt érc olvasztása. A bevétel eleinte igen nagy, mert az ércnek dús ezüsttartalma is volt. Néhány év múlva azonban kimerült az ércbánya, de a tulajdonosok előrelátóan már előkészítették a vasérc bányászatát és kohósítását. A ruszkicai és ruszkabányai vasérctelep feltárása után 1825-ben létesült Ruszkicán egy nagyolvasztó és Ruszkabányán egy új hámor. 1828-ban a tulajdonosok egy svájci gépészmérnök közreműködésével korszerűsítették a ruszkicai vasmegmunkáló műhelyt, az öntödét, és még ugyanabban az évben üzembe helyezték a második kohót. Faszén-tüzelésre volt minden üzem berendezve. 1830-ban felfedeztek egy kőszéntelepet is a területen, amely az elkövetkező években a fűtőanyagot szolgáltatta. A művek működéséhez szükséges meghajtóerőt a Ruszkica és Ruszka patakok vize szolgáltatta. Ezért kemény téli időben az üzemeket leállították. Fénykorában a ruszkabányai bányatársulat egyéb bányaműveket, ill. azok részvényeinek többségét is megvette. Ezek a vállalatok saját bányatársulatokként működtek, és a nagy család több tagja részesedett bennük, ill. igazgatta azokat. 1848-ban hatásköre a Zsil-völgyre is kiterjedt, ahol 14 300 forint összegért 14 falut átölelő területre szereztek tulajdonjogot.

Öntöttvas íves függőhidak építése

Ruskicai márványA társulat a hídépítésben is élen járt. A Hofmann Antal és Maderspach Károly által tervezett és 1833-ban Lugoson, 1837-ben Mehádián és 1842-ben Karánsebesen épített, különleges szerkezetű hidak fontos szerepet játszanak a hídépítés történetében, mivel a világ első vonóvasas ívhídjai voltak. Noha időközben kicserélték azokat, hírük ma is él. A vashidak építésével elért siker felbátorította a ruszkabányai társulatot.

A magyar törvényhozás 1836-ban megszavazta a Pestet Budával összekötő állandó híd tervét, a társulat rész vett ezen a pályázaton. Az ügyben terjedelmes levelezést folytatott gr. Széchenyi Istvánnal, aki a Vaskapunál folyamatban lévő folyamszabályozási munkálatok ellenőrzése alkalmával két ízben is látogatást tett Ruszkabányán. 1833. szeptember 10-én, amikor hajójával Újmoldovát is érintette, felkereste az ottani Hofmann-házat is.

És noha a pályázatnál felhozott érveket (1.belföldi gyártmányok felhasználása, miáltal a pénz az országban marad; 2. honfitársak támogatása; 3. olcsóság) a közvélemény támogatta, Széchenyi mégis az angol Clark lánchíd-tervét fogadta el. Ám ha meg is valósult volna a Hofmann és Maderspach mérnökök által 114 m támasztóközre tervezett híd, az ma már nem állna, mert mire a Lánchíd 1849-ben felépült, a hídépítésben már megdőlt az öntött- vasanyag uralma.

Az 1848/49-es év eseményei Ruszkabányán

A vasmű feladata, jelentősége megnőtt 1848/49-ben, amikor hadianyaggyártásra rendezkedett be. Bem tábornok nagy eredménynek tekintette Karánsebes és Ruszkabánya elfoglalását, mert ettől fogva a társulat hadianyag-szállításaival nagy szolgálatot tett a honvédségnek.

A magyar érzületű társulat tulajdonosaival szemben bizalmatlanná vált a román bánsági ezred és a bécsi kormánytól kapott utasításra megváltoztatta eddigi magatartását: elrendelte a nemzetőrség feloszlatását, a fegyverek és ágyúk beszolgáltatását és a vasöntödét katonai felügyelet alá helyezte. 1848/49 telén császári tisztek felügyelete alatt lőszereket és egyéb hadianyagot gyártottak. A bánsági hegyek román lakossága nem támogatta a magyar szabadságharcot, a határőrvidék pedig a császár iránt volt elkötelezett. „Csak három helységben látni magyar színeket: Ruszkabányán, Ruszkicán és Ferdinándhegyen”– írta 1848. augusztus 23-i számában a Pesti Hírlap.

A ruszkabányai társulat tulajdonosai valóban kiváló hazafias érzésről és áldozatkészségről tettek tanúságot. (…)

Hanyatlás
Az 1848/49-es forradalom eseményei után megkezdődött a vállalat hanyatlása. A kritikus napok alatt Lunkányban elhagyta a személyzet a nagyolvasztót, úgy, hogy az „befagyott” és csak nagy költséggel lehetett ismét üzembe helyezni. Miután Hofmann Zakariást szabadon bocsátották, véget ért ugyan a bányatársulat tulajdonosainak személyes üldözése, de nevük a „fekete könyvbe” került. (…)

A bánsági bányaművekből, olvasztókemencékből és tartozékaikból és egyéb épületekből, továbbá kertekből és szántóföldekből, a lunkányi birtokból a hideggyógyvíz- intézettel, a Hunyad megyei zárt kutatmányokból, szénbányászati jogokból és telkekből álló társulati tulajdont összesen 1 170 600 pengő forintért báró Louis Habernak, ill. egy konzorciumnak adták el 1857-ben. Ez a konzorcium megalakította az Első Bánsági és Erdélyi Vasműtársulatot, de már egy év múlva fuzionált a Brassói Társulattal és a Brassói Bánya és Kohó Részvényegylet címet vette fel. 1898-ban eladták a ruszkabányai bánya- és kohóbirtokot a Kalányi Bánya és Kohó Rt.-nek.A múlt század első évtizedében a termelés már erősen hanyatlott, a vasércbányák lassanként kimerültek, az egyéb ipari üzemeket fokozatosan felszámolták. A berendezések elszállítása után Bibel János vette meg a ruszkicai vasöntöde épületeit és ott a ruszkicai fehér márványt termelő bánya – „a magyar Carrara” – termékeit dolgozta fel. (…)

Schiff Júlia tanár, München

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Fabry Robert / Szombat, 2017. február 11., 20.10 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Az elsö kep nem Ruszkabanya hanem Resica Gyart mutat .
Hozzászólt: Kövecses-Varga Lajos / Szerda, 2013. november 06., 01.14 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kedves Júlia!
Nagyon köszönöm az élményt melyet nekem a cikk elolvasása nyújtott. Már egy más alkalommal is olvastam hasonló tárgyban Öntől írást és köszönöm, hogy ilyen kutatással foglalkozik.
Én az ásványokkal kapcsolatosan minden bányahelyről gyűjtöm az információkat, mivel Siófokon már 28 éve egy magánmúzeumot működtetek. A Madersbach történet c. könyv elolvasása is nagy élmény volt nekem. Ha Ön nem ismerné ezt a könyvet, nagyon ajánlom a figyelmébe.
Ha bányászattal és ásványtannal való érdekes irodalomról értesül én is szívesen veszem jelzését.
Üdvözlettel: Kövecses-Varga Lajos

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'