Péntek, 2017. október 20., 17.19

A nemzetébredés márciusa

Honvéd egyenruhák és fegyverek a szabadságharc idejéből
Honvéd egyenruhák és fegyverek a szabadságharc idejéből

Aradon

Amikor 1848. március 17-én a postakocsi elhozta Aradra a két nappal korábbi pesti események hírét, felbolydult a város. A futótűzként terjedő lelkesedés mámorában senki se gondolt arra, hogy ez a csendes, soknemzetiségű alföldi település, amely oly nehezen harcolta ki a kiváltságos rangú városoknak járó jogokat, örökre beírja majd a nevét a magyar történelembe, s hogy a gyászos záró epizód helyszíne éppen a vár és környéke lesz.

 

Mozgalmak a századelőn

Volt-e előzményük a forradalmi eseményeknek tájainkon?

A századelő parasztmozgalmait véve figyelembe azt kell mondanunk, hogy a viharsarok szele elérte Arad vármegyét is. 1846-ig szinte menetrendszerűen követték egymást a zendülések, mozgalmak: Kerülősön, Gyulavarsándon, Seprősön, Világoson, végül pedig Fazekasvarsándon. Ezeket minden esetben katonai erővel fojtották el. A tömeges megmozdulások okait kutatva dr. Kovách Géza elsősorban a határrendezéssel szembeni elégedetlenséget és a vallási türelmetlenséget helyezte előtérbe.

Figyelemre méltó, hogy Világoson pont az ellen a Bohus János ellen fordultak a parasztok, aki a reformnemesség képviselőjeként évente 200 forintot ajánlott fel a Magyar Tudományos Akadémia részére, és aki bő egy évtizeddel később, amint az országgyűlés megszavazta az örökváltságot, még az ülés befejezése előtt hazautazott és kihirdette birtokán a jobbágyok szabadságát.

A vármegye életének egyik jelentős eseménye volt a Fehér-Körös gyakori áradásait meggátoló és a víz erejét hasznosító József Nádor malomcsatorna, amely Beszédes József mérnök vezetésével 1840-re készült el.

A nehezen kiharcolt kiváltságjogokat gyakorló és annak anyagi következményeit viselő Aradon azonban az említett eseményeknek viszonylag gyönge volt a lecsapódása. A város a polgáriasodás, az urbanizáció első nagy időszakát élte át. Igen találóak Vörösmarty sorai, aki e nagy fellendülés szemtanújaként írta: „Egy új világ van Méneshegy alatt/ Mely gyors erővel cél felé halad.”

 

Reformkori széljárás

Honnan ez a gyors fejlődés? Hiszen a 19. század első három évtizedének Aradja a korabeli mezővárosok általános képét mutatta. A Maros mellékágai miatt mocsaras, sáros, hepehupás, éjszaka kivilágítatlan utcák, kevés és jelentéktelen középület, nemzetiségileg városrészenként elkülönülő lakosság. Legjelentősebb ipari létesítménye a Zselénszky gróf alapította sörgyár (1772) Újaradon, de ez a városrész önálló közigazgatással rendelkezett. A Maros mentén számos vízimalom őrölte a híres lánglisztet.

Létezett azonban néhány olyan közintézmény a városban, amellyel mások nem rendelkeztek.

A Hirschl Jakab kereskedő által még 1817-ben megépített kőszínház, a minoriták gimnáziuma, az 1812-ben létrehozott román tannyelvű tanítóképző, majd tíz év múltán az ezt kiegészítő görögkeleti papnevelde, az 1832-től működő zsidó iskola és az 1833-tól létező alapfokú zeneiskola, valamint a kórház munkálatainak megkezdése képezte azt a nem túl szilárd alapot, amelyre a polgáriasodás útján „építkezni” lehetett.

A szabad királyi városokat megillető kiváltságjog megszerzése és kihirdetése után (1834. augusztus 21–22.) azonban a város többnemzetiségű lakossága gyorsan élt a lehetőségekkel. 1837-ben német, majd két évvel később magyar nyelvű hirdetési lap jelent meg Aradon. Megalakult a vidék első tűzoltóegylete, 1838-ban beindult a Pesttel összekötő rendszeres gyorskocsi-járat. Megnyitotta kapuit 1840-ben a legelső vidéki pénzintézetek egyike, elkezdődött a Fehér Kereszt fogadó építése. Forray András báró önzetlenül megvásárolta, majd lebonttatta a harmincad-házat, hogy az épület helyén utcát nyisson a Tököli tér (akkoriban a Maros egyik ágán egyfajta sziget) felé (ma Meţianu utca). Temesvár ellenében Arad szerezte meg a váltótörvényszék működtetésének jogát. A történeti Magyarországon és Erdélyben összesen csak öt hasonló intézmény létezett.

A forradalom előtti évek legválságosabb időszakát az 1831-es pestisjárvány idején, majd 1844-ben élte át Arad, amikor a megáradt Maros hatalmas pusztítást végzett. Mindkét kataklizma idején a lakosság jól vizsgázott szolidaritásból.

Forrayné Brunswick Júlia és Bohusné Szögyény Antónia jóvoltából országos gyűjtés indult a károsultak megsegítésére, majd az időszak jeles személyiségeinek írásaiból Császár Ferenc kiadta az Aradi Vészlapok szöveggyűjteményt.

A forradalom előtti években Arad lakossága megközelítette a 18 ezret.

A polgármesteri széket felváltva hol német, hol szerb városatya foglalta el.

 

A jeles nap

A forradalom kitörésének és az ezt követő eseményeknek a történéseit monográfiaíróinknak köszönhetően jól ismerjük.

A pesti események híre, a korabeli közlekedési viszonyok miatt, kétnapos késéssel jutott el Aradra. 1848. március 17-én viszont néhány óra alatt méhkasként felbolydult a város. A régi színházban a Don Ceasar helyett a publikum a Bánk bán előadását követelte. Egy színész felolvasta a 12 pontot, majd elszavalták a Talpra magyart; a sebtében előkerített cigányzenekar a Rákóczi-indulót húzta.

Másnap már a fiatalság kokárdával járt és elhatározták a nemzetőrség felállítását. Mégpedig nem a nemzetiségek szerint külön-külön, hanem közösen. Ennek első parancsnoka Salbek János lett.

Török Gábor személyében új polgármestert választottak a város élére.

Március 22-én kimondták, hogy a városi közgyűlésen – szavazati jog nélkül – bárki részt vehet, 25-én, némi késéssel, szabaddá nyilvánították a sajtót. Érdekes, hogy az utolsó cenzor éppen Lakatos Ottó minorita páter és gimnáziumi tanár volt, akit később a Kossuth-bankók elhíresült perében többévi fogságra ítéltek. A sajtószabadság hírére Aradon azonnal több utcát is átkereszteltek. Az egykori Úri utca (később Deák Ferenc, most Eminescu) kapta a Szabad sajtó elnevezést.

1848. áprilisában Bohus János báró, korábbi főispán és világosi birtokos lett Arad vármegye főispánja.

Az 1849-ben megszűnő német lap és az eléggé rendszertelenül megjelenő Aradi Hirdető tudósításai nélkül kétségtelenül jóval kevesebbet tudnánk a forradalom utáni hetek, hónapok aradi történéseiről. Akadt e viharos napokban még egy sajtópróbálkozás: Bangó Péter (Pető) ügyvéd Arad címmel adott ki egy lapocskát, amely azonban hamar kifulladt és elnémult. Hasonló sorsra jutott Jeiteles Leó tanító vállalkozása a német nyelvű Der Patriot lappal, azzal a különbséggel, hogy a tanító urat a szabadságharc leverése után többévi várfogságra ítélték.

Az aradi események a márciusi forradalomtól kezdve szervesen kapcsolódtak az országos eseményekbe, a délvidéki szerb lázadás letörésébe, a szabadságharc küzdelmeibe.

Arad történelmi szerepének további alakulását erőteljesen befolyásolta az a tény, hogy Berger osztrák várparancsnok elbarikádozta magát a várban, ahonnan 90 napig lövette ágyúival a honvédkézen lévő várost. Ház szinte nem maradt épségben.

Az utcai harcoktól se mentesült a város. 1849. február 8-án Asztalos Sándor őrnagy és Boczkó Dániel kormánybiztos vezetésével a honvédsereg és a helyi nemzetőrség polgári áldozatokkal is járó véres utcai harcot vívott a szerb lázadókkal.

Végezetül az aradi várat csak több hónapos ostrom után sikerült elfoglalnia a honvédseregeknek. Ekkor lett várparancsnok a törött lábú hős, Damjanich János.

És ne feledjük: Aradhoz fűződik a magyar történelem egyik nagy forradalmának tragikus zárófejezete is: a világosi fegyverletétel és az ezt követő véres megtorlás.

Az 1848. március 15-én kibontakozó forradalom és a szabadságharc több mint 17 ezer tárgyi és írásos emlékét őrzi az egykori Ereklye Múzeum raktára. A Kossuth-relikviák, a vértanú tábornokok fegyverei, személyi tárgyai, a várbörtön foglyai által készített használati eszközök, a szabadságharc eseményeit megörökítő dokumentumok, lenyomatok, naplók teszik páratlanul gazdaggá ezt a múzeumi anyagot, amely a Kölcsey Egyesület felhívása nyomán kibontakozó országos gyűjtőakció során állt össze évtizedek alatt.

Az 1920 után fokozatosan zsugorított, majd 1974-ben hatalmi szóval a nyilvánosság szeme elől eltüntetett páratlan kincset nemzedékek eddig csak töredékében láthatták.

Remélhetőleg nem sokáig tart ez az állapot. A befejezési szakaszba érkezett, és az ereklyetár anyagának restaurálását, valamint közkinccsé tételét célzó közös román–magyar projekt ugyanis most közel áll a „rendes feltámadáshoz”.

A vesztőhelyi obeliszk és a Szabadság-szobor a március 15-ei és október 6-ai emlékezés színhelyei.

Mindaddig, amíg van magyarság, amíg a felejtés ködfátyla nem borítja el az emlékezetet.

Ezért oly találóan fájdalmas Kossuth Lajos emigrációban megfogalmazott metaforája: „márpedig Arad a magyar Golgota.”



(Fotók: B&B Helios)

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Roman / Csütörtök, 2012. március 15., 14.06 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Toltottkaposztat meg bort nem osztanak ?

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu