Hétfõ, 2017. október 23., 23.43

A szabadság diadala a Temesközben

A temesvári csata (festmény)
A temesvári csata (festmény)

A történelmi horderejű pesti események híre 1848. március 18-án jutott el a Temesköz szívébe. A polgári átalakulást sürgető szabadságeszme, mely a forradalom barikádjára szólította sorra az európai népeket, erőteljes visszhangra talált a haladás bánsági híveiben is. 

A történéseket azonban behatárolta, a lelkesedés napjaiban színezte, később tragikusan beárnyékolta Temesvár történelmi öröksége és a tájegység etnikai összetétele. A török kiűzése (1716) után megalakult, Bécsből kormányzott osztrák tartományba a magyarok visszatelepülését erőteljesen korlátozták, míg a többi etnikumét szorgalmazták, sőt megszervezték, anyagilag messzemenően támogatták. A magyar vármegyerendszer visszaállítását (1779) követően a polgári lakosságot és a közigazgatást illetően változott a helyzet a magyarság javára, ám az öles várfalakkal bekerített város az Osztrák Birodalom egyik legjelentősebb garnizonvárosa, katonai központja maradt. Főterét, a katonai díszteret, „Paradeplatz”-ot két oldalról a hadtest- és a várparancsnokság épületei határolták. Kőhajításnyira emelkedett a hatalmas Erdélyi Kaszárnya, szomszédságában a törzstiszti laktanya tömbje, a hadmérnöki hivatal, valamint a katonai kórház épületei sorakoztak. A Belvárost teljesen körülölelte a Vauban-típusú csillagvár, amelynek bástyái és kazamatái meg voltak rakva Bécsből kommandírozott, zömében idegen ajkú katonasággal.

A pesti hírek vétele után báró Ambrózy György, Temes vármegye osztrákbarát alispánja rendkívüli közgyűlést tartott a megyeháza nagytermében, kiemelve az események jelentőségét és körvonalazva a tennivalókat: „A haladó kor ama szerencsés fejleménye miszerint Pest városának polgári közönségeaz alkotmányos reform oly előnyeit, melyekért a magyar nemzet századok óta sóvárgott s melyekért más országokban polgári vér ontatott, békés és törvényes úton 24 óra alatt kivívta;  jelesül pedig minthogy Temes vármegyének is őcsász. kir. felségéhez intézett több kívánatai közül, milyenek a sajtószabadság, a felelős minisztérium, az évenkénti országgyűlés tartása Buda-Pesten, a törvény előtti egyenlőség polgári és vallási tekintetben, a nemzetőrség, a közös teherviselés, az úrbéri viszonyok megszüntetése, esküdtszék és képviselet az egyenlőség alapján, a nemzeti bank, a magyar katonaság megesketése az alkotmányra és e honban tartása, a külföldieknek pedig innen elvitele, a politikai státusfoglyok szabadon bocsátása, és az unió Erdéllyel, nehány már teljesedésben ment: indítványozom, hogy a reformnak e nagyszerű diadalában Temes vármegye is részt vegyen és a helytartótanácstól is engedélyezett eredmények élvezetébe lépjen. Nehogy azonban a nemzet életének e magasztos és tündöklő korszaka bármely rendzavarás által elhomályosíttassék, szükséges, hogy Temes vármegye részéről, a pesti közönség példájára, a közcsend és rend fönntartására kivételes intézkedések tétessenek.” 

A közgyűlés résztvevői lelkesedéssel fogadták el az alispán indítványát és ennek megvalósítására határozatot hoztak: 1. A vármegyegyűlés minden tagja, polgári állapotra való tekintet és különbség nélkül felszólalhat; 2. A cenzúra eltörlése és a sajtó szabadsága megyeszerte kihirdettetik; 3. A sorkatonaságnak a közrend fönntartásában való beavatkozása ellen az alispán a katonai parancsnokságok útján intézkedik; 4. A vármegye középületeire háromszínű nemzeti lobogók tűzetnek ki; 5. A közrend fönntartására bizottmány neveztetik ki, melynek hatásköre a vármegyére és Temesvár városára terjed s melynek mindenki, jelesen a vármegyei tisztviselők engedelmeskedni tartoznak. A megalakított testületben Temes vármegyét Vukovics Sebő, Gorove István, Vinkler Imre, Kiss Miklós táblabírák és Murányi-Kulterer Ignác főszolgabíró, a temesvári polgárságot pedig  Sailer János, Oswald György, Perts György és Veidl Vencel képviselte. A hozott határozatokat kinyomtatták, s terjesztés végett szétküldték a szolgabíráknak.

Ugyanezen a napon, délután 4 órakor a városháza előtti katonai dísztéren népgyűlést tartottak, amelyen Johann Nepomuk Preyer, a város demokratikus gondolkozású polgármestere világított rá a kivívott szabadságjogok jelentőségére. Az ő elnökletével zajlott a második nagygyűlés is a városháza udvarán, 1848. március 19-én,ahol elhatározták, hogy a következő napon „a városi színházban, szabad és ingyenes belépés mellett, nemzeti tárgyú színielőadás rendeztessék és a színház fényesen kivilágíttassék, nemzeti lobogókkal feldíszíttessék, s a Néphimnusz elénekeltessék”. Az ünneplés az utcán folytatódott, zenével és nemzeti zászlókkal díszfelvonulást tartottak. Néhány belvárosi utca és tér nevét magyarra változtatták: a „Paradeplatz”-ot Szabadság térnek nevezték el, Hunyadira keresztelték át a régi Vár utcát, míg a Szent György teret a Dóm térrel összekötő utca, amelyben Beichel József nyomdája üzemelt, a Szabadsajtó nevet kapta. A jelképesen lefoglalt nyomdában kinyomtattatták a Mit kíván a magyar nemzet kezdetű kiáltvány 12 pontját, valamint a Nemzeti dal  szövegét, amelyeket kifüggesztettek a boltok kirakataiban. A házakon nemzeti színű lobogók lengedeztek.

1848. március 20-án délután ünnepi öltözetben, nemzeti-színű kokárdákat viselve jelent meg a közönség a Szerb utcai színházban, ahol Feleki Miklós magyar színtársulata játszott. A közönség együtt énekelte a színészekkel a Szózatot s lelkesen együtt szavalta az előadó színésszel Petőfi Nemzeti dal című költeményének refrénjét: „Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk!”. Petőfi Sándor nagy hatású verses kiáltványát Temesváron Feldinger (Földényi) Frigyes megzenésítette, a kompozíciót Weigel József kőnyomdájában sokszorosították, és 15 krajcárért árulták.

Temes vármegye 1848. március 21-re összehívott rendkívüli közgyűlésén felolvasták István nádor leiratát a minisztérium kinevezéséről, valamint gróf Batthyány Lajos miniszterelnök levelét a törvényes rend fönntartásáról. Délután 4 órakor a városháza udvarán tartott újabb népgyűlésen, amelyen J. N. Preyer polgármester elnökölt, felolvasták gróf Batthyány Lajos „nemzeti miniszter” 1-es számú miniszterelnöki körlevelét „a közbéke és nyugalom fenntartásáról”. A nemzeti önállóságot tanúsító „a hon újjászületésének s jobb sorsának” okmányát a lelkes temesváriak aranykeretbe foglalták s kifüggesztették a városháza nagytermében.  

1848. március 22-ea vármegye és a város közösen rendezett örömünnepének napja volt. Az ünnepség a Szabadság téren reggel 7 órakor a vár bástyáiról eldördített ágyúlövésekkel vette kezdetét. A városháza előtti téren alkalmi oltárokat állítottak fel, amelyeken a római katolikus, a görögkeleti, a protestáns és az izraelita vallásfelekezetek szertartása szerint hálaadó istentiszteleteket tartottak. Délelőtt 10 órakor a tér közepén felállított emelvényről Vukovics Sebő táblabíró tartott lelkesült hangú szónoklatot. 11 órakor ünnepi közgyűlést tartottak. Este kivilágították a várost, s 21 óráig katonazene szórakoztatta a város polgárságát. A Temesköz fővárosa „oly fénnyel, oly pompával” ünnepelte a szabadság diadalát, „mint talán egy vidéki városunkban sem”. 1848. március 22-e vált Temesváron a magyar forradalom és szabadságharc legünnepélyesebb, legörömtelibb napjává.
Temes vármegyében 1848. április 4-én, tisztújító közgyűlésen a korábbi császárhű alispánt Vukovics Sebő váltotta fel. A főszolgabírók sorában találjuk a fiatal Ormós Zsigmondot is. A közgyűlés résztvevői nyomatékosan kijelentették, „hogy mindazokat az ellentörekvéseket, melyek a nemzet haladási irányának gátat vetnek s az ország függetlenségét aláássák, nyílt hazaárulásnak tekintik”.

A miniszterelnökké kinevezett Batthyány Lajos határozott fellépésének eredményeként, 1848. május 7-én kelt királyi kéziratában V. Ferdinánd a négy magyarországi főhadparancsnokságot – a budait (Magyarország), a temesvárit (Bánság), a péterváradit (Szlavónia és Szerémség) és a zágrábit (Horvátország) – a magyar kormány rendelkezései alá utalta. A nagyszebenit (Erdély) csak június 10-én utasította a magyar kormány rendeleteinek teljesítésére.

A temesvári katonai hatóságok azonban csak ímmel-ámmal  engedelmeskedtek a fentről jövő intézkedéseknek vagy a vármegye kéréseinek.  A főtisztek többsége az uralkodó iránti feltétlen hűség és a birodalmi egység gondolatának szellemében nőtt fel. A közkatonákat sem fűtötte lelkesedés a magyar politika iránt. Személyes indítékok és indulatok is nehezítették és súlyosbították a helyzetet. A bánsági főhadparancsnokság egyik temesvári hadosztályának élén 1847-től a Magyarországra áthelyezett Julius Haynau altábornagy állott, aki mérhetetlen ellenszenvvel viseltetett a magyarok iránt. Jellemző, hogy elfogultsága miatt még a szerb származású Damjanich Jánossal, a 61. (Rukavina) gyalogezred századosával is éles szóváltásba keveredett. Damjanichnak ezért az itáliai hadszíntérre kellett távoznia, de Haynau sem maradhatott sokáig Temesváron. Vukovics Sebő, a Délvidék kormánybiztosa visszaemlékezései szerint „Senki sem sejtette akkor, hogy ez utált egyén, egy év múlva a császár fővezére, s Magyarország hóhéra leend”.

 

„A Kárpátoktól le az Al-Dunáig…”

A város és a vármegye frissen megválasztott tiszti karainak, főhivatalnokainak egyrészt az ellenséges érzületű katonasággal kellett nap mint nap konfrontálódniuk, másrészt pedig a sok nemzetiség lakta tájegységen korán jelentkező, etnikumok közötti érdekellentétekkel, amelyeket céltudatosan szított a királyi udvar s a Bécsben hatalomra került reakciós kormány. A Magyarország területén élő szerbek 1848. április 14-én Karlócán megtartott gyűlésükön fogalmazták meg és mondták ki először azt a követelésüket, hogy a Temesközből, a Bácskából, a Szerémségből és Baranyából különálló szerb vajdaságot alakítsanak, s azt egyesítsék a Háromegy (Horvát–Szlavón–Dalmát) Királysággal. A szerb ellenforradalmárok, akik széleskörű önrendelkezési jogokat követeltek népcsoportjuk számára, hadszíntérré változtatták a Délvidéket. Sorozatos támadásaik, féktelen kegyetlenkedéseik folytonos rémületben tartották a magyarok és németek lakta bánsági településeket, amelyek közül többet is fölégettek. Fehértemplomot, Versecet, Újmoldovát, Zentát, Verbászt, Végszentmihályt, Temesvajkócot többször is megtámadták. Pénzt, lőszert és fegyvereket a bécsi kamarilla rendeletéből a Délvidéken állomásozó osztrák katonaságtól kaptak. A magyar kormány a szerbek által lakott valamennyi települést ostromállapotba helyezte, s a lázadás elfojtására Csernovics Péter temesi grófot és főispánt teljhatalommal felruházott kormánybiztossá nevezte ki.                                        

A tétova, sok hibát elkövető Csernovics Péter mellé 1848. május 23-án a Batthyány-kormány királyi biztossá nevezte ki Vukovics Sebő temesi alispánt. Szemere Bertalan belügyminiszter 1848. július 24-én leváltotta  Csernovics Pétert, Vukovics Sebő hatáskörét pedig a bánsági (Arad, Krassó és Temes) megyékre korlátozta. A bácskai megyék (Bács, Torontál, Csongrád, Csanád) királyi biztosává Szentkirályi Móric jászkun főkapitányt nevezte ki. A két biztos legfőbb feladata a védelmi intézkedések megtétele, a polgári és katonai hatóságok közötti kapcsolattartás koordinálása volt. A délvidéki biztosságnak ez a területi megosztása (Bácska és Bánság) 1849 februárjáig fennmaradt. 1849 tavaszától a bánsági területi kormánybiztosság lényegében megszűnt.

Délvidék védelmére a magyar kormány sürgette a korábban ígért három magyar ezred külföldről (Itáliából) való hazatérését, valamint már az Unió megvalósítása előtt a Szeged mellett felállítandó 12 000 főnyi sorkatonaságból álló táborba hívta a székelyeket. Batthyány annál is inkább megtehette ezt, mert az 1848. április 11-én szentesített törvény alapján már a Magyarországon állomásozó császári királyi katonai egységeket sem Bécsből irányították, hanem az új magyar kormány szabta meg teendőiket. 1848. június 22-én az Itáliából hazatért Damjanich Jánost őrnaggyá és a Szegeden toborzott 3. zászlóalj parancsnokává nevezték ki. Alakulatával a kezdeti időszakban főleg a Bánságban tevékenykedett, vívott több sikeres csatát.    

A bánsági románság vezetője a budai börtönből Táncsics Mihállyal együtt kiszabadított Eftimie Murgu volt, aki részt vett a magyarországi románok 1848. május 21-én megtartott gyűlésén, amelyen a megjelentek egyértelműen elhatárolódtak a szerbek követeléseitől és törekvéseitől. Az 1848. június 3-án Temesvárott megtartott népgyűlésen pedig a résztvevők testvéri közösséget vállaltak a magyarokkal, s tökéletes bizalmat szavaztak a Batthyány Lajos vezette kormánynak. Vukovics Sebő ígéretet tett: a magyar kormány támogatni fogja, hogy a bánsági, magyarországi és erdélyi román görögkeletiek kiváljanak a karlócai szerb érsekség fennhatósága alól, s hogy önálló egyházi hierarchiát építsenek ki. A bánsági románok 1848. június 27-én lezajlott lugosi népgyűlésén pedig Eftimie Murgu kilátásba helyezte a magyarok oldalán harcoló katonai alakulatok felállítását. Eftimie Murgu s a többi bánsági és magyarországi román képviselők mindvégig tagjai maradtak a magyar országgyűlésnek. A bánsági románok többsége figyelt és hallgatott Eftimie Murgu szavára, de akadtak olyan települések is, amelyeknek román nemzetiségű lakói az osztrák katonaság oldalán harcoltak a magyar honvédek ellen. 

Véres összecsapásokra a Délvidéken, a magyar kormány alárendeltségében lévő csapatok és a szerb felkelők között 1848 júliusának közepén került sor. A fegyveres küzdelem nyitányát a július 11-én vívott verseci ütközet képezte, amelyben a magyar nemzetőrök és a városvédő katonaság alakulatai diadalmaskodtak. A Batthyány-kormány belügyminisztere, Szemere Bertalan 1848. július 18-án elrendelte a haditörvényszékek felállítását a Bácskában és a Bánságban, valamint Csongrád, Pest és Zaránd megyében. 

A délvidéki hadszíntér egyre erélyesebb és rátermettebb katonai vezetést kívánt. 1848. augusztus 27-én Bechtoldtól Mészáros Lázár hadügyminiszter vette át a Délvidék főparancsnokságát. 1848 őszén Batthyány Lajos miniszterelnök a közben tábornoki rangot nyert Kiss Ernőt nevezte ki a Bánságba vezényelt honvédseregek főparancsnokának. Pancsova kudarccal végződött ostroma után Vukovics Sebő 1849. január 2-án Damjanich Jánost nevezte ki főparancsnokká. A pesti haditanács ugyanakkor eldöntötte a Bácska és a Bánság kiürítését, hogy a Tisza felső és középső szakaszánál összpontosítsák az ötvenezer fős sereget.
A temesvári vár parancsnoka, elődei lemondását követően, Georg Rukavina altábornagy lett, aki az 1848. október 3-án kiadott uralkodói manifesztumnak engedelmeskedve, október 10-én a magyar kormány iránti engedelmességet felmondta, és kihirdette a Béga-parti városban az ostromállapotot. Vukovics Sebő kormánybiztos Temes vármegye székhelyét, hivatalait Temesvárról Versecre helyezte át. A magyar honvédseregek arra kényszerültek, hogy a dicsőséges 1849-es tavaszi hadjárat keretében körülzárják és ostrom alá vegyék a „császárhű Temesvárt”. Az elkeseredett ostrom 107 napon át tartott. A magyar szabadságharc utolsó nagy fegyveres ütközetét Temesvár közelében, Temesszentandrás és a Csóka erdő közötti mezőn vívták 1849. augusztus 9-én. A várvédők felmentésére érkezett császári had főparancsnoka Julius Haynau táborszernagy volt. A temesvári csatavesztés hírére tette le Görgey Artúr a Temesvártól mintegy 60-70 km-re fekvő Világosnál a fegyvert. 

2012. március 15-én a szabadság hőseinek sírjainál és emlékhelyein: Temesváron, Szabadfalun, Újszentesen, Győrödön, Zsombolyán és más jelölt vagy jelöletlen, „vérrel szentelt” helyeken emlékezünk a sorsfordító időkre és az életüket a magyar szabadságért föláldozó honvédekre.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Sonia / Vasárnap, 2013. szeptember 01., 18.59 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Pe1l Pista be1csi fantasztikus! Az ilyen corstane1k mint a TV2, meg sem e9rdemelne9, hogy be tegye hozze1juk a le1be1t.De van me9g nekfcnk egy me1sik nagyszerű dude1sunk is : Szokolay Dongf3 Bale1zs !:) Őt is e9rdemes megismerni!www.kobzart.hu
Hozzászólt: Muhammad / Szombat, 2013. augusztus 31., 10.05 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

c9n tulajdonke9ppen nem a me9diacirkusz kapcse1n edrtam rf3la, hanem egyre9szt mert idős kora ellene9re me9g gyf6nyf6rűen je1tszik a haenszgre9n, me1sre9szt pedig egy eseme9ny kapcse1n - Minyon szerintem Te tudod, hogy mire gondolok :) - de erről majd edrok bővebben is.
Hozzászólt: Niga / Péntek, 2013. augusztus 30., 04.34 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Jf3, akkor, hogy a ne9zetek kf6zelede9se9t magam is előmozdedtsam, reflekte1lne9k a nyolc pnotodra.Ad 1. Te9ziseddel szemben, miszerint nem csak az oktate1s kedve9e9rt kutatunk e9s nem csak a kutate1s eredme9nyeinek disszemine1cif3ja kedve9e9rt tanedtunk, az e9n te9zisem az, hogy a felsőoktate1sban kutate1s e9s oktate1s annyira kfclf6nve1laszthatatlan (az elme9let e9s a gyakorlat annyira egy e9s ugyanazon e9rme ke9t oldala), hogy bizony az oktate1s kedve9e9rt is kutatunk, e9s főke9ppen aze9rt oktatunk, hogy a hallgatf3k ve9gzettse9gi szintjfcknek megfelelő me9rte9kben ke9pesse9 ve1ljanak az f6ne1llf3 kutatf3munke1ra. A kutate1s ilyen e9rtelemben az autodidakta tanule1s abszolfat megjelene9si forme1ja. (Napjainkban, amikor minden mikrofont le1tf3 oktate1spolitikus pavlovi reflexből nem azt mondja bele, hogy mikrofonprf3ba egy-kettő-he1rom , hanem azt, hogy tude1s alapfa te1rsadalom, e9letfogytig tartf3 tanule1s, folyamatos te1rsadalmi ige9ny szerinti e1tke9pze9s , mondanom sem kell, ennek mekkora a konkre9tan te1rsadalmasulf3 e9rte9ke.)Ad 2. Nehe9z ke9rde9s. Magam arra a tapasztalatilag aze9rt igazolhatf3 ve9leme9nyre hajlom, hogy a szakma szakdidaktikai birtokle1sa keve9sbe9 fontos, mint a szakmai, hiszen az egyetemi tanulme1nyok ce9lja bizony a kutate1sban valf3 je1ratosse1g megszerze9se is. Tehe1t a ke9t sze9lsőse9g kf6zfcl, vagyis hogy a) az oktatf3 oktatf3nak kive1lf3, kutatf3nak csapnivalf3 ill. b) az oktatf3 oktatf3nak gyf6nge9cske, viszont kive1lf3 kutatf3, a szűkebb szakdidaktikai ke9pze9sen (tane1rke9pze9s utolsf3 szakasze1n) kedvfcl bizony az utf3bbi ff6le1lle1s a ce9lszerűbb (tehe1t szerinted minőse9gibb). Az egyetemi oktatf3k hallgatf3k e1ltali evalue1cif3ja szinte9n ingove1nyos terfclet. Le1ttam olyan ke9rdőedvet, ahol az első e9ves, nem is ff6lte9tlen szakos hallgatf3nak f6tfokozatfa ske1le1n kellett a tane1r szakmai ff6lke9szfcltse9ge9t oszte1lyoznia, ami meglehetősen abszurd, hiszen aze9rt iratkozott be az egyetemre, hogy e szakmai ff6lke9szfcltse9get megszerezze. Magyarorsze1g viszont, le1m, olyan hely lett, ahol nem szfckse9ges a tude1s ahhoz, hogy valaki a me1sikat minősedtse. Sok ebben a ke9rde9skf6rben a demokre1cia vulge1ris e9rtelmeze9se9ből (demagf3gia) fakadf3 előedte9letekkel valf3 zsonglőrkf6de9s. Nem mondom, hogy nem akrobatikus teljesedtme9ny, csak azt, hogy senki sem veszedtett ki ve9dőhe1lf3t.Ad 3. A kimeneteli ke9pze9si kf6vetelme9nyek jelentős re9sze ideje9tmfalt. A miniszte9riumi munkate1rsak nem egyszer saje1t egyetemi szocialize1lf3de1suk viszonyait vetedtik bele a me1ba. A bolognai e1tte9re9st ez is nehezedtette. Ha me1r van akkredite1cif3s bizottse1g, hogy az f6rdf6g vigye el, akkor vajh nem volna-e e9rtelmes, s az f6nkorme1nyzatise1g elveinek inke1bb megfelelő, ha a MAB felfcgyelne9 a kkk-kat, s nem egy senki e1ltal szakmailag e1t nem vile1gedtott miniszte9riumi hivatalnok? (Ki is mondja meg kiről, hogy keveset tud, vagy e9pp sokat, de nem megfelelő mf3don?)Ad 4. Nem magyarbe1lintozom, Pe9ter, ne tűntess ff6l olyan szednben, melyre nem szolge1ltam re1. Magyar Be1lint-fe9le tf6rve9nyről besze9ltem, mert az ő szeme9lye9hez kf6tődik. Felelősse9ge9t az egyetemi oktatf3k f3raterhele9se9nek be1rmikor megejthető 70%-os nf6vele9se9vel kapcsolatban vetettem ff6l kritikusan. Ezt viszont, ha nem vetjfck el a felelős korme1nyzat kf6zjogi elve9t, akkor helyesen tettem, hiszen eurf3pai e9s felsőoktate1si kontextusban is pe9lde1tlan szabe1lyoze1s ez, re1ade1sul egye9rtelműen csf6kkenti a szeme9lyi autonf3mia elve9t, ugyanakkor erősen kontraproduktedv. (Az me1r politolf3giai abszurd, hogy a politikus, aki ezt az inte9zkede9s foganatosedtotta, szabadelvűke9nt, tehe1t az egye9ni szabadse1g elkf6telezett hedveke9nt definie1lhatta mage1t.) Ha az ilyen felelősse9g ff6lvete9se9nek lehetőse9ge9t kimodere1lod a ff3rumrf3l, akkor ke9rde9sesse9 ve1lik, hogy kritikai e9rze9kkel rendelkező e9rtelmise9ginek egye1ltale1n e9rdemes-e ide bene9znie.Ad 5. A kreditsze1medte1si rendszert nem a hate1lyban le9vő felsőoktate1si tf6rve9ny ideje9n vezette9k be. Me1r e9n is kreditrendszerben ve9geztem a kilencvenes e9vek eleje9n. Voltak ugyanis olyan ff6lsőoktate1si inte9zme9nyek, melyek fattf6rőke9nt bevezette9k (a tudome1nyegyetemek e1ltale1ban). Volt tehe1t tapasztalat df6givel. Jelze9seket is kfcldf6tt a szakma. A politika azonban, hogy is fogalmazzak e ke9nyes ke9rde9skf6rben, nem mindig rendelkezik azzal a vitakultfare1val, mely fcdvf6s lenne hosszfa te1vfa nemzeti (national) strate9gie1k, ill. szabe1lyoze1sok kialakedte1se1ne1l.Ad 6. Re9szint ve9leme9nnyel is lehet tf6rve9nyt se9rteni (pl. ad absurdum, ha szerintem egy kisebbse9g e9lőskf6dő, e9s deporte1lni kellene, akkor ez lehet az e9n ve9leme9nyem, nyilve1nosan hangoztathatom is, noha megse9rtek vele egy sor tf6rve9nyt, te1rsadalmi szabe1lyt, illemet e9s konvencif3t: az alapjogoknak van hierarchie1ja). Amikor azt edrod, hogy lassan tudome1sul kellene vennfcnk, hogy egy egyetemi alapke9pze9s ce9lja e9s te1rsadalmi-gazdase1gi e9rte9ke nagyje1bf3l annak az e9rettse9ginek felel meg, amit annak ideje9n mi szereztfcnk , akkor nem csak szeme9lyes ve9leme9nyednek adsz hangot, hanem normatedv direktedve1t is megfogalmazol, amellett e9rvelsz, hogy el kellene fogadnunk, hogy amit főiskolai, tehe1t felsőfokfa ve9gzettse9gnek nevezfcnk, az valf3je1ban, tehe1t a te1rsadalmi gyakorlatban csak kf6ze9pfokfa ve9gzettse9g. Ezzel szemben a hate1lyban le9vő felsőoktate1si tf6rve9ny 158. a7-e1nak negyedik e9s f6tf6dik pontja vile1gosan fagy rendelkezik, az faj BSc-szakos diplome1k (re9gi) főiskolai szintű ve9gzettse9gről tanfaskodnak, az faj MSc-szakok pedig (re9gi) egyetemi ve9gzettse9gről (egyszersmind egyene9rte9kűnek nyilve1nedtja a re9gi főiskolai ill. egyetemei diplome1kat az faj BA- ill. MA-diplome1kkal). Me1s lenne a helyzet, ha valahogy fagy fogalmazte1l volna, hogy szerinted mege9rett az idő a tf6rve9nymf3dosedte1sra, s ideje lenne fagy mf3dosedtani a ve9gzettse9geket, hogy felsőfokfa ve9gzettse9get az MA-diplome1k igazoljanak, a BA-diploma a Ke1de1r-korszak e9rettse9gije9vel legyen egy megedte9le9sű ve9gzettse9g. (Be1r mint maga is edrod, ez butase1g.) Ha edgy fogalmazol, ugyanazt a szerintem mind szakmailag, mind etikailag nehezen ke9pviselhető te9zist bontogattad volna, csak nem se9rtette9l volna vele hate1lyos tf6rve9nyt, hiszen az ide9zett jogszabe1ly arrf3l besze9l, hogy az egyes ve9gzettse9geken mit KELL e9rteni, e9rtelemszerűen adott esetben Vajda Ke1roly ill. Radf3 Pe9ter e1llampolge1rnak is. (Pe9ter, a de iure nem az elme9letileg szinonime1ja. Me1rmint Eurf3pe1ban nem.)Ad 7. A Magyar Be1lint-fe9le tf6rve9ny megvalf3sedte1se1nak le9nyeges mf3dszertana volt, hogy előszf6r kfclf6n elke9szedttette9k a konzorciumokba tf6mf6redtett szakme1val a gyakorlatoriente1lt BSc-szakokat, mondve1n, hogy a szakmai elme9lyfcle9sre a ke9sőbb le9tesfclő MSc-szakok adje1k meg a keretet. Majd, amikor a BSc-szakok le9tesedte9si akkredite1cif3ja leze1rult, akkor olyan keretszabe1lyokat fogalmaztak meg a mesterszakokra, pl. a tane1rke9pes mesterszakokra vonatkozf3lag, melyek meglehetősen bizarr eredme9nyt hoztak. A pedagf3giai, szakdidaktikai kurzusok a tane1rke9pes MA-szakok esete9ben akkora fajsfalyra tettek szert pl., hogy a szakos kurzusok sze1ma az ege9sz f6t e9ves ke9pze9si időre vetedtve me9g a kore1bbi, ne9gy e9ves főiskolai tane1rke9pze9se9től is elmaradtak, most az olyan szabe1lyoktf3l, hogy a szakos kurzus tematike1je1ban e9s me9lyse9ge9ben nem te9rhet el az emelt szintű e9rettse9gi tematike1je1tf3l valamint me9lyse9ge9től, diszkre9ten e9s jf3te9konyan eltekintve. Nem kell ecsetelnem, hogy ez mennyire vesze9lyes ire1ny. A jelenlegi abszolvensek ugyanazzal a diplome1val (kf6ze9piskolai tane1r) jf3val kisebb szakmai ff6lve9rtezettse9ggel kerfclnek ki a kf6zoktate1sba. A szakdidaktika a szakmai tude1s e1tade1se1t szolge1lja. Nincs sok e9rtelme, ha nincs vagy gye9r a szakmai tude1s. (Ne9met szakos abszolvens ke9rte a vezető tane1re1t, hogy ne kfcldje haladf3 csoportba tanedtani, mert nincs tiszte1ban a melle9kne9vragoze1ssal, neki az igeragoze1s megy csupe1n. Indexe jf3 rendű hallgatf3t mutatott. Amfagy igaza volt, te9nyleg nem tudott melle9knevet ragozni. Sajnos nem egyedi eset: tane1ri MA-ke9pze9s. [Egyszersmind reme9lem, hogy ez a sze1modra sem az elvont, a tudome1ny e9s a magaskultfara e9rte9keinek elvtelen ke9pviselete9t pe9lde1zza, hanem, ha megtre9fe1lhatlak, a "konkre9t", alacsonykultfara legalapvetőbb e9rte9keinek sze1mon ke9rhetőse9ge9t.) A politika nem tudja orvosolni e9vtizedek f3ta a tf6megesse9 ve1lf3 ke9pze9s kihedve1sait (pl. hogy a hallgatf3i le9tsze1m nf6vekede9se mellett az oktatf3i le9tsze1m bővfcle9se elenye9sző, azaz a szeme9lyes kontaktuson alapulf3 individue1lis, be1be1skodf3 tane1r-hallgatf3i viszony, melyre most me9g anne1l is nagyobb szfckse9g volna, mint a tf6megesede9s előtt, visszaszorul). Ahhoz ugyanis, hogy az egyetemek a tf6megke9pze9s kf6rfclme9nyei kf6zf6tt is mege1llje1k a helyfcket, olyan szakdidaktikai e9s inte9zme9nyi ve1ltoztate1sokra volna szfckse9g, melyek forre1sige9nye9t a politika nem kedve1nja előteremteni. Me1rpedig, gondolja a politika, ha a tf6megke9pze9s keretei kf6zf6tt a lemaradf3kat nem lehet ff6lze1rkf3ztatni a sikeresek szintje9re, akkor a sikert, a tude1s kell fajradefinie1lni. Eze9rt tenye9sznek az oktate1spolitikai diszkurzusban abszurdan bornedrt jelzős szerkezetek, pl. a tude1s alapfa te1rsadalom (a homo SAPIENS melyik te1rsadalma is volt nem tude1salapfa?), haszne1lhatf3 tude1s (mely tude1s haszne1lhatatlan?), vagy a lexike1lis e9s a kompetencia alapfa tude1s szembee1lledte1sa, ami kfclf6nf6sen a nyelvi szakok esete9n nevetse9ges eleve. Demje1n, a technokre1cia faj apostola csak ezt ragozza tove1bb, lapide1ris stedlusa megkf6veteli tőle, hogy kurtedtsa a szavakat. cdgy lesz a haszne1lhatf3bf3l ne1la acze9losan hasznos. A logika ugyanaz. Nem mi ze1rkf3zunk ff6l az eurf3pai felsőoktate1si te9rse9ghez, hanem a me9rce9t sze1lledtjuk le a hazai provincializmushoz. Ha kf6zben haszne1lunk ne9he1ny dee1k, vagy fajdee1k (hunlish) kifejeze9st, akkor az "szakmai" apodiktika tf6ke9letes me9rte9kű, noch dazu elfedhető a valf3di sze1nde9k. Nem a tude1st szolge1lja az ege9sz "megfajule1s", hanem a merevve9 ve1lt politika alapvető e9rdekeit (maradhasson merev, forre1smegtagadf3). Ha bele merne9k esni a kisse9 bulve1ros elokvencia bűne9be, fagy fogalmazne9k, hogy ide9n a kf6ltse9gvete9s konszolide1cif3ja ce9lje1bf3l nagyje1bf3l annyit ze1roltak az e9n egyetemem kf6ltse9gvete9se9ből, amennyibe a Budaf6rsi fati buszse1v fatburkolati lejeinek ff6lfeste9se, majd e1thfaze1sa kerfclt. Pe9nz ugyanis van. Kakaf3biztos komputerekre, az iskola e1ramfogyaszte1se1t megdobf3 digite1lis te1ble1kra, s egye9b ketyegő, berregő ve1se1rfie1kra. Mindenre, ake1rmire, s be1rmire, csak oktate1sfcgyre nincs. Ki eze9rt a felelős? He1t a politikus kape1sbf3l, vagy legyfcnk pontosabbak: hivatalbf3l nem. Őt szeretjfck, tiszteljfck, fe9ljfck. Ő adja ugyanis a pe9nzt (ez egy felnőtt nyugatias te1rsadalom, az adf3fizető nem jelenik meg a ke9pletben). Felelős nem lehet me1s, mint a tane1r, az egyetemi oktatf3. Mie9rt? He1t pl. aze9rt mert ő nem besze9lni hunlishfcl. Ergo nem napra ke9sz a tude1sa. Eleve előre megfontolt, aljas sze1nde9kbf3l, visszaesőke9nt elkf6vető elitista. Me9lte1n haragszunk re1. Jogos a forre1selvone1s. Gondolom, edgy lesz a szednvonalfe9lte9sből is "valamilyen elvont, a tudome1ny e9s „magaskultfara” e9rte9keinek [nyilve1n f6nce9lfa, maradi] e9rve9nyesedte9se .Ad 8. A burje1nze1s sajnos nem mindig e9sszerű. A helyzet egy pilf3taje1te9kra emle9keztet. 1990 f3ta a felsőoktate1st kb. 90%-ig finanszedrozze1k. Ennek kezdetben megvolt az e9rtelme. A pazarle1s e9s forre1shie1ny egyszerre jellemezte a rendszert. Kb. 93-ra ez megszűnt. Maradt viszont az alulfinanszedroze1s. Ha egy egyetem, főiskola biztosedtani akarta szinten marade1se1t, ke9nytelen volt fajabb szakokat indedtani, mert egy ideig az faj szak tane1r-, tehe1t forre1sige9nye alulmfalta a hallgatf3i kvf3te1k jelentette beve9telt, amikor azonban teljes vertikume1ban ff6le1llt a szak, akkor annak finanszedrozottse1ga bee1llt 90%-on, lehetett fajabb szak akkredite1cif3je1ba fogni.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu