JelenHaz
Hétfõ, 2019. március 18., 18.12

Anyaszerepben gyermekfejjel

Az anyaság a világ talán legnagyobb csodája, örömet, beteljesülést és boldogságot kellene hozzon minden kismama életébe. Mégsem történik mindig így.


Az erőszak révén teherbe esett 11 éves moldvai kislány esete terítékre hozta a kiskorúak terhességének jelenségét. Bár nem szeretnénk általánosítani, sajnos nem egyedi esetről van szó. Sok fiatal lány, gyermek élete fut zátonyra, lelke sérül egy gyakran nem kívánt, de mindenképp éretlennek nevezhető, időelőtti terhesség miatt.

Egy nő biológiai fejlődése még folyamatban van 18 éves kor előtt, ezért egy terhesség nagyon sok kockázattal jár. Nagyon megviseli a szervezetet, hisz még az anya maga is gyermek. A 18 év alatti kismamákat az esetek többségében nem figyeli nőgyógyász. Olyan is volt, aki hasfájással jött be, majd kiderült: hamarosan szülni fog.

Azt se tudta, hogy terhes. Nálunk az utolsó hónapokban jelennek meg ECHO-ra, hogy megnézzék: fiú vagy lány-e a magzat. Ez érdekli őket, nem pedig, hogy egészséges-e a baba. Ha pedig szüléskor valami fejlődési rendellenesség kerül felszínre, megvan a baj. Ebben az esetben azonban mi már nem tehetünk semmit – nyilatkozta Adrian Popa, az aradi szülészet főorvosa, aki szerint általában a kiskorú lányok babái viszonylag egészségesen látják meg a napvilágot. De nagy többségük koraszülött. Innen pedig később szövődmények léphetnek fel, hisz a kicsi szervezete sokkal érzékenyebb.


Arad
A tudatlanság, a nyomor áldozatai

Az aradi szülészet főorvosa, Adrian Popa szerint elsősorban a tudatlanság, a nyomor, az elmaradottság, a nemtörődömség és a nevelés hiánya vezethet el odáig, hogy egy kiskorú nem kívánt terhesség áldozata legyen. Természetesen itt nem beszélünk a bűncselekmények (nemi erőszak) áldozatairól.

Arad megyében a 18 év alatti terhességek száma az utóbbi években változatlan maradt, sem javulás, sem rosszabbodás nem észlelhető, ezek a lányok, vagy inkább gyerekek (hisz azok) életükben akkor szembesülnek először nőgyógyászszal, mikor már nőni kezd a hasuk.

Ami a 18 év alatti nem kívánt terhesség megelőzését illeti, a főorvos úgy véli: csak agresszív kampányokkal lehetne valamit elérni. „Amit jelenleg az illetékes szervek, hatóságok csinálnak a különféle szórólapokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, az semmi. Tudjuk, hogy ezzel nem lehet célt érni. Kinek van türelme hosszadalmas anyagokat elolvasni? Ők sosem fognak maguktól hozzánk jönni. Félnek, vagy bizalmatlanok. Nekünk kell közelednünk hozzájuk és még az iskolás évek alatt beléjük sulykolnunk, hogy mire vigyázzanak. Egy, a szexuális élet küszöbén álló lánynak tudnia kell, mitől óvja magát. Tudnia kell, hogy évente legalább egyszer fel kell keresnie a nőgyógyászt, védekeznie kell stb. A sajtótermékek, vagy reklámok lehet, hogy az eldugottabb vidéki településekbe nem jutnak el. Osztályfőnöki órákon azonban lehetne erről tárgyalni. De vannak, akik iskolába sem járnak (főként a romákra gondolok), őket pedig nehéz összefogni. Náluk a gyerekcsinálás családi hagyomány. Függetlenül az életkortól” – vázolta a szomorú valóságot a főorvos.

A szülészet földszintjén egyébként működik egy bizonyos családtervezői iroda, ahol az érdekelt fiatal lányok ingyen fogamzásgátlót kaphatnak és díjmentes orvosi vizsgálatban is részesülhetnek. A gond csak az, hogy ide is kevesen járnak. Pedig ez nagyszerű lehetőség, hisz nem kell fizetni. Az iroda mégis pang.
 
Egy más jellegű támogatás is létezik azoknak a fiatal anyáknak, akiknek gyermekük megszülése után nincs hova menniük. Ők vagy bántalmazott, lakás- és munkanélküli lányok, vagy kitagadták őket a családból. Számukra létesült 2002-ben a megyei gyermekvédelmi igazgatóság jóvoltából egy központ a V. Babeş utcában, a volt árvaház udvarán. Itt szállhatnak meg maximum fél évig az anyák a gyermekükkel. Takaros szobájuk van, felváltva vesznek részt a főzésben, pszichológus foglalkozik velük, hozzátartozóik pedig látogathatják őket. Angelica Stana, a gyermekvédelmiek szóvivője lapunknak elmondta: jelenleg 4 fiatal lány lakik a központban kisgyermekével, az anyák átlag életkora 20-25 év. Nagy segítség ez nekik, örökre azonban nem maradhatnak ott. Kisgyerekkel pedig egy fiatal lány aligha boldogul egyedül munkahely és lakás nélkül. Ez már társadalmi probléma.

A szülészet vezetője által a Nyugati Jelennek bemutatott statisztikák szerint a serdülőkori terhességek nagy része vidéken fordul elő, nehéz családi körülmények között élő, csonka családban nevelkedő, hátrányos helyzetű lányok körében. A kiskorú terhes lányok mintegy 60%-a romának vallja magát.

Ami a tavalyi évet illeti, a megyei szülészeten 70 „gyermekanyát” vizsgáltak meg (46 vidéki), ez a kórházban megfordult összes terhes nő 3,76%-át teszi ki. Szintén 2007-ben összesen 255 (144 vidéki) kiskorú hozott világra kisbabát, ami az összes szülés 7,4%-át teszi ki.

A 2008-as év első felében 75 terhes kiskorút vizsgáltak meg, a municípiumból és megyéből összesen 100 fiatalkorú szült a kórházban. Az átlag életkor a kiskorú anyáknál a 16-17 év, de volt példa 14 éves anyára is. Utóbbi azonban nem jellemző.

2007-ben 57 fiatalkorú anya jelentkezett abortuszra, idén eddig 38-an feküdtek a műtőasztalra terhesség-megszakításért. 
Ahogy a számok is mutatják, a lányok jó része nem jár időszakos orvosi vizsgálatra, sokan csak szülni mennek be, anélkül, hogy tudnák, egészséges-e vagy sem a gyermekük.

„Az okokat kell nézni, nem a következményeket. Azt, hogy mit lehet tenni a jelenség megelőzéséért” – mondta Adrian Popa igazgató, aki azt is vállalja, hogy orvost küld felvilágosító órákra az iskolákba. Ehhez azonban az kell, hogy az iskolák, tanfelügyelőségek igényeljék a segítséget.

Sólya R. Emília


Hunyad
Szociális gyökerű jelenség

A legtöbb kiskorú terhesség nem kívánt terhesség, amely inkább a tudatlanságnak, mintsem a szándéknak köszönhető. A megyei közegészségügyi igazgatóság adatai szerint ugyanis a nemkívánatos terhességek az alacsony iskolázottságúak körében gyakoribbak. Vidéken nagyobb az arányuk, mint városon. Sokan hátrányos társadalmi helyzetű családokból származnak. Gyakoriak a kiskorú terhességek a roma népesség körében is, ami szintén különleges szociális hátterükre vezethető vissza.

Egyszóval a jelenség azokat a társadalmi rétegeket érinti leginkább, amelyek nevelési hátterükből adódóan legkevésbé képesek védekezni. A nem kívánatos terhességek elleni védekezés ugyanis amúgy is alacsony szinten van Hunyad megyében. A közegészségügyi igazgatóság néhány évvel ezelőtti felmérése alapján csupán a nők 45%-a, a férfiaknak pedig csak 32%-a folyamodik védekezési eszközökhöz első nemi kapcsolata során. Falvakban még rosszabb a helyzet: az ottani szexuálisan aktív lakosságnak csupán egyharmada használ valamilyen védekezési eszközt.

Így hát nem csoda, hogy – amint dr. Simona Oltean adatai kimutatják – az anyagilag mostohább helyzetűek, illetve a falusi nők esetében kétszeres a mesterséges vetélés aránya. Ráadásul éppen eme kategória keresi fel legritkábban az utóbbi években létesített családtervezési rendelőket.

Magyarán a nem kívánt, kiskorú terhességek elkerülésének leghatékonyabb eszköze a tanulás, illetve a tájékozottság lenne.

A megyében tavaly négy, 15 évesnél fiatalabb leány maradt terhes. A 15 és 18 év közötti korosztályosok közül pedig 313-an, a megyei közegészségügyi igazgatóság statisztikája szerint. Az idei év első három hónapjában további egy 15 éven aluli, illetve 80, 15 és 18 év közötti leány maradt terhes.

Mind a 4 tavalyi, mind az idei 15 éven aluli kismama megszakította terhességét. A 15 és 18 év közöttiek közül tavaly 143-an, az idei év első negyedében, pedig 43-an szakították meg terhességüket.

Chirmiciu András


Temes
Évről évre több a kiskorú anya

A Bega szülészeten évről évre több kiskorú anya szül A megyében nincsenek külön nyilvántartások a 18 évet még be nem töltött, kiskorú anyákról. A Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) szóvivője, Dana Şpac a szülészetekhez irányított bennünket, mert ilyen vonatkozásban semmiféle statisztikai adat nem állt rendelkezésére. Vajon honnan tudja akkor az Egészségügyi Minisztérium, hány 11-15 éves korú kislány szült Romániában?

Temes megye legnagyobb szülészetében, a Bega Egyetemi Nőgyógyászati Klinikán csak igazgatói engedéllyel állhattunk szóba a kiskorú leányanyák beutalását nyilvántartó főnővérrel és a tanácsadásukat ellátó szociális gondozóval. Szerencsére Marius Craina igazgató úr mindenben segített, még egy magzatát elvetetni készülő 16 éves leánynak is bemutatott.

„Hat gyerek elég a családban”

A 16 éves Laura S. terhesség-megszakításra készül, nem akarja megtartani a gyermeket. A döntést a jelek szerint édesanyja hozta meg helyette. „Hat gyerek elég a családban, nem tudjuk megtartani a gyereket” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Laura édesanyja, aki kérdésünkre bevallotta, hogy első gyermekét ő maga is 16 éves korában szülte. A roma leányoknál ez természetes dolog, 17 évesen sok roma nő már a második gyermekét hozza a világra. Laura egyszerű szavakkal elmondta, hogy van egy barátja és megesett a dolog, de most nincs rá lehetőség, hogy megtartsa a gyereket. Ő a legnagyobb a hat gyerek közül, egyelőre más feladatokat kell ellátnia a családban, ő is segít a kisebbeket nevelni.

Kérésre bárkinek jóváhagyják a magzat elvételét

Ţimbotă Mariana Gabriela főnővér a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta, hogy évről évre több kiskorú leány válik anyává a Bega szülészeten. Többségük roma származású, ami elsősorban az etnikumra jellemző szokásokra, életformára vezethető vissza. Ţimbotă szerint a kiskorú anyák elsősorban a hátrányos szociális helyzetű vagy szétzilált családokban nevelkedett, tanulatlan leányok közül kerülnek ki. Vannak közöttük középiskolások is, de ők inkább véletlenszerűen esnek teherbe. A kiskorú anyák zöme 15 éven felüli, a Bega szülészeten egyetlen extrém esetre emlékeznek 2005-ből, amikor egy mindössze 13 éves kislány szült, az utóbbi három évben még két 14 éves lány hozta világra a gyerekét. A kiskorúak terhesség-megszakításairól semmiféle nyilvántartást nem vezetnek, kérésre bárkinek jóváhagyják a magzat elvételét. Egyetlen feltétel az, hogy a terhesség ne legyen túlságosan előrehaladott állapotban.

A kiskorú anyák többsége falusi és roma származású

A temesvári Bega szülészeten 2005-ben 2166, 2006-ban 2228, 2007-ben 2388 gyermek született, a tendencia tehát növekvő, ezen belül, a főnővér és a szociális gondozó szerint, évről évre növekszik a kiskorú anyák aránya, akik jellemzően falusiak és roma származásúak. Még a rendelkezésre álló adatok is megtévesztőek, mert sok más megyei illetőségű (vagy semmilyen irattal nem rendelkező) nő szül gyermeket a Bega szülészeten. Ők itt dolgoznak, itt élnek vadházasságban, átutazóban vannak vagy rokonoknál tartózkodnak, amikor megszületik a gyermek.

„Ezek a lányok általában nem járnak iskolába, sokan közülük analfabéták, 14-15 éves korban szülik az első, 17 éves korban már a második gyereket. Nemcsak tanulatlanok, de irataik sincsenek, amikor szülnek, akkor szedik össze nekik a gyerek születési bizonyítványához szükséges iratokat. Második éve már, hogy a gyerek után 200 lejes családi pótlékot kapnak, ez motiválja őket arra, hogy szerezzék meg a szükséges iratokat” – mondta a szociális gondozó.

A kiskorú anyák körében ritka a gyerek állami gondozásba adása, általában a család vagy az élettárs elfogadja a gyereket. Állami gondozó is segíti őket a gyereknevelésben.

Konkrét adatokkal szolgált a Nyugati Jelennek Liliana Sîrbu szociális gondozó, de ő is egyenként kereste ki néhány hónapra visszamenőleg a szülő nők listájából a 18 éven aluliakat. Idén júniusban 200 nő szült gyereket a Bega klinikán, közülük 10-en még nem töltötték be a 18 évet. Hat 15 éves, egy 16 éves és három 17 éves leány szült, kilencen közülük falusi környezetből jöttek és többségük roma származású. Májusban még több kiskorú anya szült a klinikán: tíz 15 éves, három 16 éves és tizenkét 17 éves lány vált anyává.

Pataki Zoltán


Sajnos, nem kötelező tantárgy!

Az Arad Megyei Egészségügyi Hatóság egészségnevelési osztályának munkatársa, Magda Berinde szakreferens már legalább harminc esztendeje foglalkozik a diákok egészségnevelésével s ezen belül szexuális felvilágosítással is a municípium és a megye iskoláiban, líceumaiban. S bár sokszor úgy érzi, hogy szélmalomharc az övé, folytatja a munkát, mert véleménye szerint talán még soha nem volt ilyen nagy szükség a fiatalok megfelelő szexuális tájékoztatására, felkészítésére, mint napjainkban.

Közismert tény, hogy a fiatalok egyre korábban és egyre éretlenebbül kezdik a nemi életet és a szexuális párkapcsolatot, ami – felkészületlenségük folytán – gyakran okoz nem kívánt terhességet, művi abortuszt és nemi úton terjedő betegséget (köztük a ma még gyógyíthatatlan AIDS-t).

Végeredményben a szexuális-párkapcsolati kulturáltság mindhárom fő területén (ismeretek, attitűdök és viselkedési szokások) bajok vannak: hiányok, bizonytalanság és értékválság figyelhető meg. Mindez sürgős gyógyító és nevelő beavatkozásokat tesz szükségessé.

Az egészségnevelés, sajnos, Romániában sem kötelezően előírt tantárgy. Osztályfőnöki órákon, külön programok keretében próbálják kitölteni a nemiséggel kapcsolatos anatómiai és biológiai ismeretek, a szexuális felvilágosítás hézagait, több-kevesebb sikerrel. A nevelők változatlanul felkészületlenek, idejük sincs ezzel foglalkozni, s nem állnak rendelkezésre a szükséges tankönyvek vagy segédkönyvek sem.

Magda Berinde pozitív lépésként említi az Egészségügyi Minisztérium és a Tanügyi Minisztérium közös együttműködéséből megszületett, 2006-ban beindított országos programot, amely az iskolákban folyó egészségnevelés (ebben fontos helyet kapott a szexuális felvilágosítás) megszervezésére, kibontakoztatására összpontosul, s az a célja, hogy ennek érdekében minél nagyobb számban mozgósítsa a felelős tényezők: családok, iskolák, egészségügy részvételét, összefogását, minél többen vegyék ki részüket a nem kis feladatból.

Tenyérnyi nagyságú, 12 oldalas könyvecskét tesz elém, amelynek anyaga hosszú évekig íróasztalának fiókjában hevert, míg sikerült az Alcoa Alapítvány anyagi támogatásával, megjelentetni. Ötszáz példányt nyomtattak ki a Fiţuică pentru făcut dragoste! című könyvecskéből s az iskolák diákjai között osztották szét. Igen nagy keletje volt. Szükség lenne utánnyomásra, de előbb pénzt kell szerezni hozzá. A kis kiadvány mondanivalója a szexuális úton terjedő félelmetes betegségre, az AIDS-re és a védekezési, megelőzési formákra, a mindkét partnert érintő felelősség kihangsúlyozására, a nemi élet tudatos irányítására összpontosul.
De sajnos, ez is csak olyan hézagpótló!

Balázs Katalin

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: anacska / Kedd, 2008. december 09., 20.50 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

en csak anyitt tudok mondani erre fel hozzva a sajat peldam hogy en is 17eves anya vagyok nem hatranyos hejzetben levo csaladbol,es en orulok a gyermekemnek az edesapjaval nevlem egyutt.A szuleim eloszor nagyon haragudtak de en nem szerettem volna elvetetni mert nem vagyok gyilkos!Mert o az en verem es ha van edesapja a gyermeknek akivel van anyagi haterunk h felneveljuk nincs akadaja velemenyem szerint!

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'