JelenHaz
Kedd, 2019. május 21., 03.49
Magyar honvédsírok

Emléküket is irtják

Az egyetlen magyar felirattal is (!) ellátott világháborús síremlék Hunyad megyében / A négy Hunyad megyei honvédsír egy
Az egyetlen magyar felirattal is (!) ellátott világháborús síremlék Hunyad megyében / A négy Hunyad megyei honvédsír egy
Ha akár a román és magyar kormány egyezménye alapján, akár egyszerű polgári öntudatból valaki komolyan gondolná a magyar hadisírok és csaták emlékét őrző táblák, obeliszkek helyreállítását, netán újak elhelyezését, bőven akadna dolga Hunyad megyében.


A történelmi eseményekben gazdag vidéken ugyanis szinte egy kézen megszámlálható a még létező történelmi emlékművek száma. Hadisír pedig ennél is kevesebb maradt.

Szétvert emlékművek

Hogy mindjárt a megye határán kezdjük: nincs még egészen másfél évtizede annak, hogy máig ismeretlen tettesek összetörték és széthordták a zajkányi buzogányos emlékművet. A Hunyadi János törökök feletti győzelmére emlékeztető buzogányt, 1896. szeptember 6-án állíttatta Hunyad megye közössége a vaskapui csata emlékére. Talapzatán a következő felirat állt: „Hunyadi János tizenötezer vitézével az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét  Schabedin Begler bégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatta ez oszlopot Hunyadvármegye közönsége a honfoglalás ezredik évében.” Az 1992 júniusában széttört emlékmű rongálóit valószínűleg a felirat utóbbi mondata „ihlette” e durva cselekedetre. Akkoriban a Vatra Româneascát gyanúsította  a közvélemény, hogy ők állnának a dolog mögött – emlékszik vissza Schreiber István, Hunyad megyei EMKE-elnök, aki kétségbeesetten követte nyomon az ügy minden mozzanatát. Azonban az akkori tettes mai napig nem került elő. Sőt, azt sem sikerült kiderítenie a rendőrségnek, hogy az első rongálást követően a rendőrőrs udvarába szállított emlékmű-maradványokat ki lopta el. Tény, hogy ma már csupán a hajdani talapzathoz vezető kőlépcső emlékeztet Hunyadi buzogányára. Visszaállítását többen is ígérték – politikusok és civilek. De egyelőre semmi konkrétum nem történt.
Vaskapui társánál jóval korábban esett a román túlbuzgóság áldozatául a vulkáni hágó alatt, a város akkori főterén szintén 1896-ban felállított buzogány. Ezt már 1918-ban lerombolták, de a szájhagyomány szerint egy magyar grófnőnek és magának az angol királynőnek a közbenjárására 1937-ben újraállították, a következő román nyelvű, kissé módosított felirattal toldva meg az eredeti magyar szöveget: „Pasul Vâlcan din timpurile străvechi drumul strategic şi de comunicaţie al Transilvaniei pe care românul Cândea Nicolae din Râul de Mori ostaşul lui Iancu de Hunedoara l-a apărat cu jertfirea vieţii sale la anul 1455. În amintirea eternă a acestei fapte istorice, s-a ridicat  acest simbol de cetăţenii judeţului Hunedoara în anul 1896 şi s-a restaurat de societatea Petroşani în anul 1937,  în al şaptelea an al domniei majestăţii sale regale Carol al II-lea.” Az emlékmű és az utókor pechére azonban a honfoglalás 1000. évfordulóját mellőző felirat sem bizonyult túl szerencsésnek. II. Károly király említése ugyanis zavarónak tűnt a Ceauşescu 1986-os Zsil-völgyi látogatását szervezőknek, akik egyszerűen szétverették az emlékművet.

„Paul Chinezu”

Hasonlóan elrománosodva, de legalább megmaradt a szintén törökveréshez kötődő kenyérmezei csata emléke. Igaz, az eredeti, még Báthory által építtetett kápolnát már a 18. században lerombolták, helyén azonban 1818-ban Nagy Sándor szászvárosi lelkész emelt három öl magas emlékoszlopot. Ez csupán az 1848-as forradalomig maradt talpon. Az 1479-es csatában elhunyt 30 ezer török és 8 ezer keresztény sírhantját azonban Bencenc község (ma Aurel Vlaicu) területén az 1900-as évek elején br. Orbán Antal bekerítette és újra kápolnaszerű épületet emelt rá Kinizsit és Báthory dicsőítő felirattal. Ezt Trianon után rombolták szét, ám az ötvenes években a szomszédos Alkenyéren (ma Şibot) újabb emléket emeltek, ezúttal a „román hős, Paul Chinezu emlékére”. Ez ma már Fehér megye területén látható az alkenyéri állomáson.

Újraállított obeliszk

Nem jutott jobb sors az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemét őrző emlékműveknek sem. Legszerencsésebb közülük talán az amúgy is dicsőséges piski csatára emlékeztető obeliszk, melynek eredetijét ugyan szintén összetörték a birodalomváltás nyomán, ma azonban, ha nem is a hajdani helyén, de  új oszlop áll helyette – mondja Schreiber István EMKE-elnök. Az 1995-ben a helybeli római katolikus egyházközség, az EMKE és az RMDSZ összefogásával újraállított obeliszk amúgy az egyetlen olyan Hunyad megyei emlékmű, amit 1989 után állítottak helyre. Talán ide sorolhatnánk még gróf Kun Kocsárd és Kuún Géza mellszobrait, melyek szintén eredeti helyüktől eltérően, de ma már mégiscsak látható helyen állnak.

A piski obeliszket 1889-ben emelték „Bem tábornok ágyúinak helyén” – írja Téglás Gábor múlt századi történész, pontosan lejegyezve az oszlop négy oldalán álló táblák feliratait, köztük Bem híres mondását: „Ist die Brücke verlonen, ist Siebenbürgen verlonen”.  Bár a petrószai szürke andezitből készült oszlop erős vasrácssal volt körbekerítve, a rongálóknak sikerült szétverni azt. Megmaradt darabjait kiegészítve, 1995-ben állították fel újra a piski római katolikus templom kertjében, ahol azóta is fő helyszínt biztosít a március 15-i ünnepségeknek. Ugyanezen alkalmakkor kerül megkoszorúzásra a Hunyad megyében eltemetett hajdani honvédtisztek sírja. Azaz közülük kettő, melyek a dévai református és római katolikus temetőben vannak. A két marosillyei síron csupán halottak napján gyúl ki egy-egy gyertya.

Emlékét is kiirtották

A kenyérmezei csata emlékére emelt, hajdani bencenci emlékműAz 1848–49-es szabadságharchoz kötődő szomorú Hunyad megyei eseményeket azonban ma már egyetlen sírkereszt sem jelzi. Az Avram Iancu nevével fémjelzett mócvidéki lázadás során ugyanis a felbőszített hegyi lakosság végigdúlta a Maros bal partját, felégetve a magyar nemesi birtokokat, sok száz ártatlan családot gyilkolva le. Míg a szomszédos Fehér megyében több helyütt is emléket állítottak e szomorú eseménynek, Hunyad megyében ma már csak szóbeszéd szintjén él ezek emlékezete. Kőrösbánya bejáratánál volt egy emlékmű, a Brádi család 19 tagjának legyilkolására emlékeztetve. De ma már nyomára sem bukkanhatunk – mondja Schreiber István, megemlítve a sors keserű fintorát, miszerint épp a Brádiak által nevelt Avram Iancu emberei gyilkolták le a családot. A Brádiak viszont már korábban, a Horea, Cloşca és Crişan-féle 1784-es parasztlázadást is megszenvedték, amikor a nekivadult nép szintén fékevesztett áradatként vetette magát a közeli Kristyor és Brád magyar nemességére, úgyhogy hírmondó is alig menekülhetett a pusztulásból. November hónap folyamán aztán felperzselték a Josikák branicskai kastélyát, Guraszáda, Marosillye, Zám, Marossolymos, Berekszó, Haró, Kéménd, Bánpatak, Gyertyámos, Arany, Rápolt, Bábolna, Folt, Algyógy, Homoród, Bokajalfalu nemesi udvarait, legyilkolva még a csecsemőket is, 101 nemesi családot irtva ki. Mindennek azonban még az emlékét is igyekeztek és igyekeznek mind a mai napig eltemetni. Akárcsak a mócok pusztítását, amely szintén Kőrösbányától egészen Algyógyig terjedt a megyében. Ez utóbbi településen 1906-ban gr. Kun Kocsárd kastélyának kútja mellett emlékművet állítottak a kútba gyilkolt algyógyi magyarság, köztük a lelkész és családja emlékére. A hajdani EMKE és a Magyar Királyi Földművelési Minisztérium által emelt gránitobeliszket azonban Trianon után azonnal szétverték.

Egy oszlop és egy kereszt

Amúgy szintén Trianonnak köszönhetően Hunyad megyében összesen két felirat őrzi e vidék magyar világháborús hőseinek emlékét. Egyik a dévai református temetőben 1995-ben felállított emlékoszlop felirata: „Az 1848–1849-es szabadságharc, az I. és II.  világháború hőseinek és áldozatainak emlékére állította a református egyház 1995. márciusában. Az igaznak emlékezete áldott.” Déván ez az obeliszk szolgál az utóbbi években a márciusi megemlékezések helyszínéül is. A világháborúkban elesettek emléke azonban teljesen elhalványult. Az egyetlen kimondottan háborús síremlék a római katolikus temetőben van, ahol borostyánnal benőtt kereszt hirdeti három nyelven: románul, magyarul és németül, hogy itt nyugszanak a II. világháborúban elesettek. A szinte földbe süllyedt sírlapon pedig még kibetűzhetők a hősök nevei... A feliratozás újravésése, vagy a szétvert emlékművek visszaállítása azonban egyelőre fel sem vetődik.

Emlékük pedig egyre halványul.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Kőszegi András / Szombat, 2009. szeptember 26., 03.33 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Az ember szohoz se tud jutni, nem is tudom mit mondjak, habár én aki Déván nevelkedtem midezekröl tudtam csak most felelevendet bennem az emlékezet. Kőszönöm Schreiber István tanár Urnak akit személyesen is ismerek fáradságos munkáját és kitartását. Amit meg tudok tenni az hogy minden évben halottak napján Dévára látogatok és egy égö gyertyát teszek ezekre a Dévai sirokra és most már unokámnak is mindezt elmondom , hogy ök se felejtsék el.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'