Vasárnap, 2017. december 17., 15.48
Kenuval a Maros völgyében

Ezt látni kell!

A kirándulók a Duna-deltában érezték magukat
A kirándulók a Duna-deltában érezték magukat

„Nincs kedvetek egy kétnapos Maros-túrára, kenuval?” – kérdezte tőlem a minap Török Zsolt aradi hegymászó (Explorer Klub), aki legújabb, három hónapos expedíciója előtt még gyorsan megszervezett egy élmény dús, aradi kirándulást. 

Még sosem voltam kenutúrán, az ötlet soha jobbkor nem jöhetett! Rövid gondolkozás után, rávágtam: „Miért is ne!” Két nap után már a csónakban ültem másodmagammal és végre saját szememmel is meggyőződhettem arról, amire a természetbarátok, a zöldek, a szakemberek már többször is felhívták a figyelmet. Arad megye csodálatos gyöngyszemet birtokol, a Maros-völgye Természetvédelmi Park óriási kincs, melyre vigyázni kell és melyet minden aradinak ismernie kellene!

 

A 17 455 hektáron elterülő védett övezetben megszervezett kenutúrára a természetvédelmi park (Parcul Natural Lunca Mureşului) igazgatóságánaka Csálai erdőben fekvő székhelyéről kölcsönöztünk csónakokat. Jó kis csapat verődött össze! A formaságok megkötése után, Ovidiu Pîrv mérnök (volt igazgató) segítségével a kenukat leszállították a partra, majd a több mint húszfős csapat birtokba vette azokat. A csoporthoz temesváriak is csatlakoztak, volt, aki saját csónakkal érkezett. Indulás előtt – biztos, ami biztos alapon – a kezdőknek Török Zsolt főszervező megmutatott néhány evezési technikát, elmagyarázta, mire kell odafigyelni, majd elkezdődött a csomagok (sátrak, hálózsákok stb.) rögzítése. A legtürelmetlenebb – a vízben pancsikoló gyerkőcökön kívül – a Zsolték indián kenujában utazó Monthy nevű kutya volt, akit út közben egy autóval „haza kellett küldeni”, nehogy féktelen ficánkolása miatt gazdái felboruljanak. Szombaton délelőtt 10 óra körül vágtunk neki az útnak, fantasztikus időt fogtunk ki. Csak arra nem gondoltunk, hogy rákvörösre égünk a napon.

A csapat tagjai – még a kezdők is! – gond nélkül szelték a Marost, mely helyenként olyan sekély volt, hogy ki kellett szállni a csónakból a kenukat megtolni. Ez azonban csöppet sem zavarta a vidám társaságot, sőt minél inkább beleolvadtunk a természetbe, annál izgatottabban vártuk a következő kihívásokat. A park igazgatósága egyébként rendszeresen szervez kenutúrákat a Maroson, hisz a folyó – mellék- és holtágaival, valamint rendkívül változatos élővilágával – a természetvédelmi övezet meghatározó elemének számít. Aki nem tudná, az átlagosan 120 méter szélességű Maros folyó 88 km-en szeli át a természetvédelmi területet. Az idő múlásával ez a vidék rengeteget változott, sajnálatos módon azonban inkább rossz irányba, elsősorban a természetromboló emberi beavatkozások miatt. A park igazgatóságától kapott információk értelmében a folyón nem kevesebb, mint 40 sziget található, a park területén pedig körülbelül 300 gerinces faj él, melyből közel 200 madárfaj. Láttunk is néhányat – többek között rengeteg fehér gólyát –, az emlősök között szigorúan védett vidra vagy a szintén természetvédelmi értéknek számító fekete gólya azonban nem akart előbújni. Vagy csak mi nem voltunk olyan szemfülesek…

Utunk csodásan alakult, szerencsére semmilyen baleset nem történt, még a kezdők is gond nélkül vették az akadályokat. Csupán az élesebb kanyarulatokra, a homokzátonyokra és a helyenként kiálló farönkökre kellett ügyelni. És persze a nyárfák (erre az időszakra jellemző) pihés termésszórása okozott kisebb kellemetlenségeket az allergiára hajlamosak körében. A kirándulás varázsán azonban ez sem változtatott.    

Evezés közben fantasztikus, vadregényes táj tárult elénk. Leírhatatlan élmény volt „lecsurogni” a folyó felett valóságos zöld alagutakat alkotó fűzfák, lecsüngő liánok, kúszónövények között. Amazonaszi rengetegben éreztük magunkat. A „mi Duna-deltánkban”. Ezt valóban látni kell minél több embernek, gondoltam. Hisz itt van tőlünk egy karnyújtásnyira, mégis a legtöbben nem is tudnak róla!   

A szervezők által javasolt 60 km-es útvonal Aradtól Perjámosig (perjámosi komp) terjedt, ezt a szakaszt a profi kajakosok egy nap alatt simán „legyűrik”. Mi két nap alatt tettük meg. A pihenők, uzsonnaszünetek még jobban összekovácsolták a társaságot, a dél felé már perzselő napon jólesett a sör és a lubickolás.

Aki még nem tudná, a kenusok által „megérintett” terület Arad megye legjelentősebb, Románia nyugati részének a legnagyobb síkságon elterülő természetvédelmi parkja, mely a Maros alsó folyásának az árterét foglalja magába Aradtól a magyar–román határig. A Bezdini kolostort is őrző természeti park Magyarország területén folytatódik a Körös–Maros Nemzeti Parkban.     

A Maros völgye Természetvédelmi Parkot 2005-ben helyezte védettség alá a román kormány. Később a park védett állatfajai közül 30, madárfajai közül pedig 41 faj és 12 élőhely felkerült a Natura 2000 elnevezésű európai jelentőségű hálózat listájára. A park gondozásáért felelős igazgatóság az évek során jelentős összegű uniós pénzeket pályázott meg különféle infrastrukturális fejlesztésekre, a környezetszennyezési folyamatokat azonban nem sikerült teljes mértékben megfékezniük. Ezt egyébként mi is tapasztalhattuk. Szívszorító volt látni (például Fenlak település környékén) a folyó meredek falain tornyosuló szeméthegyeket, a Marosba minden bizonnyal illegálisan bevezetett szennyvízcsatornákat (jól eldugott, improvizált csöveket), a temérdek műanyagflakont (PET-eket) és még sorolhatnám. Igen, ez is része a természetvédelmi parknak, mint ahogyan az illegális fakivágások, orvvadászatok is, de nem akarom ezzel most elrontani a beszámoló hangulatát.

Visszatérve a kenutúrára, szombaton Pécskánál is megálltunk, és a csónakok kikötése után a társaság elindult behűtött üdítőt, sört, fagyit keresni. Találtak is, sőt még egy pingpong partira is sor került, a változatosság kedvéért. Az apróbbak elszundikáltak a csónakban. Szemlak után, késő délután kötöttünk ki a helybeliek által Foale-szigeteként emlegetett, rendkívül csendes, festői helyen. A fáradt, de lelkes társaság, a sátrak felverése után falatozni kezdett. A tábortüzek meggyújtásakor előkerült a táborozásnál kihagyhatatlan hagyma és szalonna, estére már sercegett a grill, meg a bőrünk is szinte, hisz jó páran alaposan leégtünk a vízen. Egy egész napos evezés után jómagam, bevallom, bezuhantam a sátorba és azonnal álomba merültem. A sátrakból kiszűrődő horkolásokból ítélve, mások is.

Vasárnap napsütötte időre ébredtünk és délutánig pihenhettünk. A gyerkőcök kedvükre pancsoltak, homokoztak, mások tollaslabdáztak, egymás csónakjait tanulmányozták, lubickoltak, kártyáztak stb. Aki pedig nem bírta a tűző napot, elvonult az erdőbe, és élvezte a buja zöldet és a hihetetlen gazdag madárcsicsergést. A becsomagolás (és a szemét eltakarítása) után folytattuk utunkat. Késő délután értünk Perjámosra, ahol este 7 óra körül jöttek értünk és szállítottak minket (és a csónakokat) vissza, a Csálai erdőbe.

Még most is előttem van az a vadregényes táj, a szomorúfüzek, a kiterjedt erdők, a csapatunkat kísérő madarak, a szigetek látványa, és örömmel tölt el a gondolat, hogy részese lehettem egy ilyen élménynek. Talán az olvasottak után másnak is kedve támad egy hasonló túrára és megerősítheti a leírtakat. Azt, hogy óriási természeti kincset birtoklunk. Talán nem is fogjuk fel, mekkorát. És azt is, hogy nem vigyázunk rá kellőképp. Elfelejtjük, hogy mindezt majd a gyermekeink és azok gyermekei is látni szeretnék. Ha még lesz mit… Csak rajtunk áll, hogy megőrizzük, hogy tegyünk érte valamit.

Köszönet a szervezőknek az élményért, a feltöltődésért, a vidámságért!

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: ZOZO / Szerda, 2011. május 25., 07.41 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Hasznos elmenybeszamolo.Remelem elobbutobb eljutok en is egy ilyen vizikirandulasra.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu