Hétfõ, 2018. december 17., 19.36

Fehér – Kacagó Thália

Díszpárnákkal is dobálóztak

A nagyenyedi színjátszás történetének kezdeteiről Nagy Lázár Az erdélyi magyar színészet hőskora című, 1821-ben leírt visszaemlékezésében lehet olvasni, miszerint 1791. szeptember 18-án “35 tógás diák és úrfiak” megalakítják az első erdélyi önképzőkört. Ennek az irodalmi társulatnak legfontosabb célkitűzése a latin, német, francia és görög víg- és szomorújátékok magyarra való fordítása és színielőadások tartása. Először 1792-ben lépnek színpadra, amikor előadják Voltaire: Brutus című darabját, előadásaikkal ellátogatnak Tordára és Dévára is.
A gyökerek azonban még messzebbre nyúlnak a kollégiumi színjátszás történetébe. Az első néhány előadás megszervezése és rendezése valószínűleg a kollégium külföldi tanárainak, Bisterfeldnek és Alstediusnak az érdeme, akik a holland és a német egyetemeken már szokásossá vált színjátszást akarták Enyeden is meghonosítani a kollégium gyulafehérvári korszakában.
A kollégiumot 1662-ben fejedelmi rendelettel Apafi Mihály Nagyenyedre költözteti, ahol a színjátszásra való törekvések hagyománnyá váltak. Enyeden 1682-ben már közgyűlési határozat szabályozza, hogy főként antik történelemből adjanak elő darabokat, júliusban és januárban a vizsgák alkalmával. Egy korábban keletkezett forrás megemlékezik arról is, hogy 1675. február 24-én “Tótfalusitól valami kis aktust játszottak”. Cserei Mihály írja: 1693. május 2-án az enyedi kollégiumban Árpádról és a hat scytiai kapitányról tartottak előadást meghívott közönség előtt. 1698-ban pedig a Cyrus kitétele című darabot adták elő, amely arról szól, hogy miként kerül Cyrus Perzsia trónjára. Az enyedi iskolai előadások azonban egyelőre még szűk közönség előtt folytak, de a XVIII. század második felében jóval közvetlenebb a diákszínjátszók kapcsolata a közönséggel, nő népnevelő szerepe, írja Józsa Miklós a kollégiumi színjátszásról szóló egyik írásában.
Az idők folyamán a kollégium tanárai és diákjai igyekeztek ezt a hagyományt megváltozott körülmények között továbbvinni. Azonban az enyedi színjátszás nemcsak a kollégium falai közé szorítkozott, a 120 évvel ezelőtt, 1888-ban alakult Nagyenyedi Iparos Önképzőkör kisebb megszakításokkal a II. világháború utáni fordulatig működött. Sokoldalú tevékenységei közül kiemelkedő a kórusmozgalom és az amatőr színjátszás.    1891-ben mutatják be a Legény bolondja című darabot Brassai Samu rendezésében, 25 szereplő részvételével, ugyanabban az évben mutatták be Szigligeti Ede A cigány című darabját, aminek bevételéből 150 koronát a református templom toronyórájának a felszerelésére ajánlottak fel, rendezője Solymosi Elek. Továbbá az előadott darabok között szerepel Tóth Ede A falu rossza színműve, amit az Önképzőkör könyvtárának a javára szerveztek. A főbb szerepeket Tomai Ilona, Egresi Teréz, Paulini Ilona játszották, de bohózatot is előadtak Gerendi Albert rendezésében Házasodjunk címmel, melyről a krónika feljegyzi “Kitűnően sikerült”.
1924. augusztus 30–31-én adták elő Herczeg Ferenc: Gyurkovics leányok című darabját, amelynek jelmezeit a kolozsvári színháztól kölcsönözték. A díszleteket, berendezést Kunssch Antal asztalosmester és bútorkereskedő, a Kör köztiszteletnek örvendő elnöke készítette.
Abban az időben nem volt Nagyenyeden állandó színésztársulat, ezért időnként vándortársulatok jöttek a városba. Amikor a társulat megérkezett, színlapokkal végigjárták a várost. Díszleteket nem hoztak magukkal, mert nem volt mit hozniuk, ezért kölcsönkértek. A műkedvelő társaság tagjai, némi pénzért szívesen kölcsönadták a saját díszleteiket, ez a pénz is jótékony célra ment. Bútorokat pedig innen-onnan, családoktól szedtek össze. Mulatságos esetek is adódtak ezekből a kölcsönkérésekből. Egy alkalommal Berde Sándorné a díszes selyem díványpárnáit adta kölcsön a színésztársulatnak, azzal a kikötéssel, hogy vigyázzanak rájuk. Egyik este előadás alatt, amikor az egész család ott volt, olyan jelenet következett, amikor a szereplők egymás fejéhez vagdosnak minden kezükbe eső tárgyat. És bizony az ő féltett kincsei is ott repültek a színpadon, a két lánya könnycsordulásig kacagott, s mit tehetett Berde Sándorné, kacagott ő is.

Ritka folytatás
A második világháború után Csóka János fodrászmester igyekezett továbbvinni a színjátszás hagyományát, több darabot is rendezett az évek folyamán. A szereplők a város tehetséges fiataljaiból kerültek ki, sajnos Csóka halála után megszakadt az előadások sorozata. Tudunk arról, hogy a múlt századokban a kollégium évzáró ünnepélyén, a kúriában tartott bemutatók nyilvánosak voltak, a város polgárai is megtekinthették. Az enyedi kollégiumi színjátszás több évszázados hagyományainak leghűségesebb, XX. századi ápolója és folytatója Deák Ferenc kollégiumi földrajztanár. Rendszerességgel mutattak be színdarabokat az 1950 és 1970-es évek között az iskola, a város és a vidék színpadjain. Diákok, tanárok, iskolai tisztviselők terjesztették közösen magyar nyelven a műveltséget az elszórványosodó Maros mentén.
Deák Ferenc leghíresebb rendezései: Légy jó mindhalálig, Magaviseletből elégtelen és az utolsó a Pál utcai fiúk, melynek ősbemutatóján, sajnos, nem vehetett részt súlyos betegsége miatt, munkájának osztatlan sikeréről a kolozsvári klinikán szerezhetett tudomást. A bemutató után pár nap múlva meghalt. Azóta Enyeden a magyar nyelvű színielőadások zöme visszatért oda, ahonnan annak idején elindult: a kollégium falai közé. Diákok és tanárok közösen szerveznek előadásokat, sajnos, már elégé ritkán.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'