https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Vasárnap, 2019. szeptember 22., 14.59

Fekete március 20. évfordulója

Fekete március 20. évfordulója
Fekete március 20. évfordulója
1989 decemberében, de még 1990 januárjában sem gondolta senki, hogy három hónappal a diktatúra leverését követően, azután, hogy az ország lakosai szó szerint összeborultak örömükben és nagy, közös újjáépítési terveket szőttek, valahol az országban szabályos harc alakul ki magyarok és románok között. 


A Fekete március, más néven marosvásárhelyi pogrom mégis megtörténhetett. S hogy sose felejtsük el az akkori eseményeket, a húszéves évforduló alkalmából felelevenítjük a történteket.


Előzmények

1990. február 2-án a 180 résztvevővel megtartotta alakuló ülését a Romániai Magyar Orvosok és Gyógyszerészek Szövetsége. Céljaik között szerepelt a Bolyai Tudományegyetem és a marosvásárhelyi önálló magyar orvosi és gyógyszerészképzés visszaállítása, továbbá magyar nyelvű szaklap újraindítása. Dr. Brassai Zoltán belgyógyász előadótanár elmondta, hogy 1987-ben 78-an végeztek az orvosi fakultás magyar tagozatán, 1989–90-ben csak 18-an kezdték magyarul tanulmányaikat, ráadásul az utóbbi időben a magyar végzősök 60-80%-a került Moldvába, mert a diploma megszerzését követően oda helyezték őket.

1990. február 4-én Kincses Előd, Tőkés László akkori védőügyvédje arról számolt be, hogy az elmúlt napokban a helyi postáról uszító szöveg járta be telexen a nagyobb románok lakta városokat, amelyben a marosvásárhelyi magyar lakosság állítólagos románellenes cselekedeteiről tudósítanak az ismeretlen feladók. A telex egyben felhívást is tartalmaz, hogy mindezt terjesszék „az összes tevékenységi ágazatokban.” 

Hasonló értelmű egy sokszorosítva terjesztett „alkotmánytervezet”, amely még a Trianon óta folyó elrománosításon is túltesz: a román nyelv kizárólagos használata az élet minden területén. Sok jóérzésű román is felháborodott ezen, és kérték, nézzenek utána, kik akarnak ártani a demokratikus Romániának.

1990. február 10-én Sütő András felhívására körülbelül százezer magyar vonul némán, táblák és transzparensek nélkül demonstrálni Marosvásárhely központján át. Kezükben egy gyertya és egy könyv. Hasonló megmozdulások történnek Erdély többi nagyobb, magyarlakta városaiban is: Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredán, Szatmárnémetiben is. Mindenhol eléneklik a Miatyánkot. Cél az anyanyelvi oktatás megteremtése. 

Március 1-jén a város vállalatainak vezetői részt vettek a polgári védelem munkatanácskozásán, ahol Ioan Judea ezredes, a Nemzeti Szövetség Marosvásárhelyi Ideiglenes Tanácsának elnöke kifejtette: a lakosságot fel kell készíteni, mert egyes külföldi rádióadók híreiből kiderül, hogy az ország területi épsége elleni akció készül. Judea szerint több változatot is kidolgoztak, ezek között szerepel az, hogy nagy tömegek mozgósításával kényszerítsék ki Erdély átengedését Magyarországnak, a másik változat a katonai intervenció. 

„A Szekuritáté a márciusi események idején is működött. Én, mint a városi tanács elnöke, nem szüntettem meg a titkosszolgálati szerveket, amelyek azelőtt léteztek. December 26-án azt mondtam nekik: Ti az országot és a népet szolgáltátok az eskütökhöz híven. A vezetőség megváltozott, aki nem akarja továbbra is szolgálni az országot és a népet – ahogyan megesküdött –, az szabad. Senki nem távozott. Akkor kiadtam a parancsot, hogy lássák el feladataikat és teljesítsék kötelességüket. Én minden reggel hét órakor megkaptam a szigorúan titkos jelentést a marosvásárhelyi rendőrség parancsnokától” (Ioan Judea nyilatkozata a DunaTV-nek 2005-ben).

Március 2-án Tőkés László első parlamenti beszédében szólt arról, hogy ismét vannak nemzetiségi viták. Soviniszta román személyek a szeparatizmus vádját hangoztatják, holott mindössze arról van szó, hogy helyre kell állítani a kisebbségek iskolahálózatát. Egyesek elfelejtették a Ceauşescu-rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szembeni asszimilációs politikáját, és most is a türelmetlenség, a többségi fölény politikáját folytatják, soviniszta kampányt indítanak a romániai magyarság demokratikus követelései ellen, és negatív befolyást gyakorolnak a kormányra is. Aggasztó a helyzet esetleges súlyosbodásának a veszélye. 

Március 4-én a Vatra Românească gyulafehérvári nagygyűlésén éles kirohanások hangzottak el Tőkés László, Király Károly, Kincses Előd és más erdélyi magyar vezetők ellen. „Tőkés László politizál, ahelyett hogy híveivel törődne”, vádolta az egyik szónok a lelkészt, erre zúgni kezdett a tömeg: „Jos cu Tőkés!” („Le Tőkéssel!”). A hosszúra nyúlt gyűlésen élesen elítélték a romániai magyarságot, csúfot űztek tüntetéseikből, túlzottnak találták az önálló anyanyelvi iskolák követelését, mindent szeparatizmusnak minősítettek, uszítottak a magyarok ellen. 

A Vatra programja szerint azt kívánja, hogy Erdély kulturális életének minden vonatkozásában kérjék ki a véleményét. A Vatra „harcol azért, hogy az ország egész területén a román legyen az egyetlen hivatalos nyelv”. 

Március 7-én, kétnapi eredménytelen tárgyalás után ülősztrájkot kezdtek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar hallgatói, mert az Oktatásügyi Minisztérium képviselője elutasította követeléseiket: külön keretszám a magyar anyanyelvűek részére, a két nemzetiség egyenlő arányú részvétele az egyetem vezetőségében, a teljes értékű magyar oktatás helyreállítása.

Elkezdődött


Március 15-én az erdélyi magyaroknak az 1848-as szabadságharcra való békés megemlékezését több városban megzavarták a Vatra Românească hívei. Szatmárnémetiben a Vatra hívei a március 15-ét ünneplő magyarokra támadtak, magyarokat vertek meg. Szatmárnémetiben a magyarok bejelentették, hogy március 15-én a Bălcescu-szobornál rendeznek emlékünnepséget.

Az erdődi Petőfi-szobrot március 15-én ismeretlenek megrongálták. A leomlott hatalmas kőtömb darabjai szanaszét hevertek. A közelben lakók nem mertek nyilatkozni a sajtónak, mert féltek, hogy leütik őket. Ardeleanu törzsőrmester, a helyi őrsparancsnok nem tudott semmit az egészről. Az RMDSZ feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

Március 16-án a marosvásárhelyi Tudor-lakónegyedben, amiben többségében románok laktak, elkezdődtek az első erőszakos cselekmények. Tulajdonképpen ez az események kiindulópontja. Részeg, randalírozó románok kifogásolták egy gyógyszertár magyar nyelvű feliratozását. Pillanatok alatt több száz ember verődött össze, másokat bántalmaztak, lakásokba hatoltak be, letépték a magyar feliratokat a polgármesteri hivatalról is. A tömegbe belehajtott egy ittas román férfi, de szándékosan elferdítve magyar provokációnak mondták. 

Március 17-én az RMDSZ Elnöksége nyilatkozatban tiltakozott a magyarellenes provokációk ellen, amelyek Szatmárnémetiben, majd Marosvásárhelyen történtek. Marosvásárhelyen Tőkés László és Smaranda Enache ellen tüntettek, a felvonulók magyar vért követeltek, s kötelet Sütő Andrásnak, Király Károlynak és Tőkés Lászlónak. A Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa nem reagált az RMDSZ helyzetjelentéseire. Közben a román egyetemisták ellentüntetést szerveztek. 

Március 17–18-án Marosvásárhelyen megtartották a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) első kongresszusát. Mintegy 400 fiatal gyűlt össze. Smaranda Enache magyarul és románul tartott beszédet, a magyarországi román menekültek nevében Emil Iovănescu beszélt. Felolvasták Sütő András és Király Károly levelét. A MISZSZ március 18-án a magyar oktatásüggyel kapcsolatos nyilatkozatot fogadott el és egy állásfoglalást a Vatra Românească szervezetről. 

A nyilatkozatban szolidaritást vállaltak az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet ülősztrájkot folytató magyar hallgatóinak követeléseivel, így a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával, az önálló magyar iskolahálózat megvalósításával, a Nemzetiségi Minisztérium felállításával, a nemzetiségi törvény kidolgozásával, a magyar nyelv szabad használatával. Az állásfoglalás leszögezte, hogy február 10-én a magyar kisebbség békés tüntetést tartott kollektív jogainak érvényesítésért, erre válaszolva a Vatra Românească soviniszta, erőszakos (dorongok, kések) ellentüntetést szervezett. A Vatra által kezdeményezett megmozdulások több esetben fasisztoid jelleget öltöttek. A MISZSZ kérte a kormány állásfoglalását.

Március 19-én a román soviniszta tömeg Marosvásárhelyen tüntetett a magyarok ellen. A környékről (főleg a Görgény völgyéből: Libánfalváról, Görgényhodákról) 13 busszal hozta be a Vatra Românescă a zömében ittas és analfabéta tüntetőket, akik először letéptek minden magyar feliratot (még a Bolyai utca névtábláját is), követelték, hogy a helyi rádió szüntesse be a magyar nyelvű adásait. 

A helyzetet látva Kincses Előd akkori polgármester lemondott, engedve a nyomásnak. Ezután a felbőszült csőcselék megtámadta a magyar nemzetiségűeket, majd az RMDSZ székházát fejszékkel, husángokkal kezdte ostromolni. Mintegy 75 fő magyar rekedt az épületben, köztük a híres író, Sütő András is. A rendőrség a segélykérő telefonhívások után sem sietett a védelmükre. Később a helyszínre érkeztek a rendőri és katonai egységek, amelyek parancsnoka, Ioan Judea ezredes személyesen garantálta Sütőnek és a bennrekedt magyaroknak a szabad elvonulást. Azonban, amikor az ostromlottak kijöttek, a román tömeg láncokkal, botokkal verte őket. A katonaság tétlenül szemlélte az eseményeket. Sütő Andrást is összeverték, a fél szemére megvakult, több bordája eltört, a bal karja zúzódást szenvedett. Teherautóval szállították Bukarestbe, majd onnan a budapesti Honvéd Kórházba.

Cseresznyés Pál

A Marosvásárhelyen élő, 1941-ben született Cseresznyés Pál békés élete 1990 márciusában változott meg, amikor az anyanyelvű oktatásért és a kisebbségi jogokért tüntető magyarokat súlyos támadás érte. A szélsőségesen magyarellenes, soviniszta Vatra Românească – a román hatalom (rendőrség, katonaság és a kormány) asszisztálása mellett – a Görgény vidékéről, főként hodáki és libánfalvi románokat hozatott, buszokkal és teherautókon Marosvásárhelyre.

Március 19-én a városba szállított felbújtatott, leitatott románok fejszékkel, motoros fűrészekkel, vasvillákkal, botokkal és késekkel támadtak a fegyvertelenül, békésen tüntető magyarokra. A békés tüntetésen, majd a harcokban, sok ezer emberrel együtt, részt vett Cseresznyés Pál is. A harcok során először maga is könnyebben megsebesült, majd többedmagával ártalmatlanná tette a magyarokra fejszével támadó egyik románt, Mihai Cofariut. Cseresznyés Pál rúgását egy ír televízió forgatócsoportja a Grand Hotel tetejéről rögzítette, s végül a felvétel alapján ítélte el őt a román bíróság, amely kizárólag az önvédelmet tanúsító magyarok és cigányok közül ítélt el 41 embert. A 4 magyart meggyilkoló, s mintegy 300 magyar embert megsebesítő román csőcselék soraiból azonban egyetlen embert sem ítéltek el, ahogy a pogromot szervező vezetők közül sem, pedig ha a magyarok (és a segítségükre siető magyar ajkú cigányok) nem szervezik meg az önvédelmüket, vélhetően sokkal több halálos áldozatot követeltek volna az összecsapások. Így azonban – mielőtt a Székelyföldről érkező segítség következtében már-már fölénybe kerültek volna a megtámadottak – a román hadsereg végül, több nap várakozás után, közbeavatkozott  és véget vetett az utcai harcoknak. Cseresznyés Pál egyetlen rúgásért 10 év börtönt kapott, amelyből hat évet letöltött, végül a nemzetközi nyomásnak engedve, Emil Constantinescu államfő kegyelmi rendelete alapján, 1996 karácsonyán szabadon engedték. Cseresznyés Pált a marosvásárhelyi, majd a regáti Jilava börtönében éveken keresztül megalázták, meggyötörték, megkínozták, pusztán magyar származása miatt. A börtönőrök a következő szavakkal lökték őt a köztörvényes román bűnözők közé: “Itt a románok gyilkosa, tegyetek vele, amit akartok!”

Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha megismétlődnének a márciusi események, Cseresznyés Pál határozottan azt válaszolta: „Egy hasonló konfliktus kirobbanása esetén újra részt vennék benne. A nemzetemért és az igazságért bármit megtennék.”

Szabadulását követően a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnökévé választotta.

Egy szemtanú vallomása


Az egyik szemtanú, Szőcs László elmondta, mi is történt Marosvásárhelyen március 19-én. Sütő András beszélt megafonon a tömeghez, és elmondta, hogy Kincses Előd lemondatása jogtalan, de nem kell válaszolni a provokátoroknak, mindenki menjen haza. Előtte a román tüntetők bejárták a várost, és ahol magyar feliratot láttak, azt mind leverték, kirakatokat törtek be, így érkeztek a Bolyai utcába és rárontottak az ott álló magyarokra. A magyarok beszaladtak az RMDSZ-székházba. Itt is, először leverték a magyar feliratokat, majd betörték a vasajtót, beözönlöttek az udvarra. A magyarok a lépcsőházba menekültek, de támadóik a kaput ott is fejszékkel betörték. Akkor még el tudott menekülni a hátsó kerítésen mintegy huszonöt ember, az épületben maradtak hetvennégyen. Névsorukat Sütő András tanácsára Király István összeírta. Végül a padlásra menekültek, és egy víztartállyal eltorlaszolták az ajtót. Akkor a román tüntetők elhatározták, hogy papírt hoznak a padlásajtóhoz és felgyújtják a padlást. Közben megjött a rendőrség és a katonaság is. Feljött Ioan Judea ezredes és azt mondta, megvédi Sütő Andrást, csak jöjjön le. Sütő elindult. Később a padláson rekedt magyarok is sorra lejöttek. Lent a feldühödött románok összeverték őket, a katonák tétlenül szemlélték mindezt.

Pokol

Március 20-án óriási magyar tömeg vonult ki a város főterére. Pár óra alatt több tízezren gyűltek össze, igazságot szerettek volna. Közben nagy hangerővel hangzott a „Gyilkosok, gyilkosok!”. 

Követelték Kincses Előd visszaállítását a polgármesteri székbe és az anyanyelvi oktatást. A délelőtti órákban csupán pár tucat román ellentüntető sorakozott fel az óriási magyar tömeggel szemben, atrocitás nem történt. Hiába várták, hogy az akkori elnök, Iliescu jöjjön Vásárhelyre. A déli óráktól elkezdtek gyűlni a tér túloldalán a románok is. Ezután buszokkal ismét megérkeztek Szászrégen irányából a Görgény-völgyi parasztok, mintegy nyolc autóbusszal. Szinte mindenkinél fegyver (kasza, vasvilla, fejsze) volt. A magyarok csupán puszta kézzel védekeztek.

Majd pillanatok alatt elszabadult a pokol. A felfegyverzett román tömeg áttörte a gyengén felállított rendőrségi kordont, és nekirontott a magyaroknak. A mezőgazdasági munkaeszközökkel támadók elől a magyarok meghátráltak, nyomukban özönlöttek a románok. Már majdnem teljesen kiszorultak a magyarok a térről, mikor elérték a polgármesteri hivatal előtti padokat. Ezeket villámgyorsan szétkapták és a hosszú fadarabokkal visszaverték a románokat. Ezután több órán át tartó állóháború kezdődött. Egy teherautó keresztülvágtatott a főtéren, elütött egy magyart, majd becsapódott a templom lépcsőjébe. Az elütött magyar meghalt, de a kocsi platóján utazó románok közül is egy ember életét vesztette.

Ekkor már őrtüzek égtek a környéken, számos Marosvásárhely környéki magyar többségű településen blokád alá vonták a bevezető utakat a magyarok, mivel a román hadsereg egységei körbezárták a várost és csak a szervezetten érkező románok buszait engedték át. A románok buszaira Molotov-koktélok repültek, az útra kihúzott boronákkal számos járművet sikerült feltartóztatni. A magyarok csak azt engedték át, akit jónak láttak, több románt súlyosan összevertek.

Megérkezett a hadsereg, a harckocsik azonban nem jutottak be a főtérre a magyarok által emelt barikádok miatt. Kincses kérte a magyarságot, hogy engedje át a páncélosokat. A tömeg nagy nehezen átengedte a harci járműveket. A tankok felálltak egy hosszú egyenes oszlopba, széles senki földjét teremtve ezzel. A katonák azonban bennmaradtak a járművekben, meg sem próbálták elejét venni az újabb összecsapásoknak.

Az első támadást a románok hajtották végre, amit kivédett a magyar tömeg. A magyarok bevetettek egy tűzoltófecskendőt is, a vízsugarat az ellenfélre irányítva. Közben mindinkább gyarapodott a románok létszáma, túlerőbe kerültek. Nemsokára 40-50 fős csoportokban cigányok érkeztek, majd elhangzott a kiáltás: Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok! és bekapcsolódtak ők is a harcba.

A döntő fordulat éjjel fél 12 tájékán történt meg, mikor is a Nyárád menti székelyek megérkeztek, szintén nem üres kézzel. A döntően idős, 60 év feletti embereket egy második világháborús magyar veterán, Márkus István vezette. Az ő vezetésével rohamozták meg a tankokon keresztül a Görgény-völgyieket a székelyek. A harc nem tartott túl sokáig, a románokat kiverték a főtérről, rengeteg sebesült volt mindkét oldalon.

A „győzelmet” a magyar tömeg a Himnusz eléneklésével ünnepelte, felhúzták a polgármesteri hivatal épületére a magyar zászlót. Ezután hajnalban ejtőernyősök szállták meg nagy erőkkel a várost, nagy igazoltatások, ellenőrzések zajlottak, nem engedtek senkinél fegyvert tartani. Kezdett lassan helyreállni a rend Marosvásárhelyen.

Az összetűzésnek öt halálos áldozata, továbbá kb. 300 sebesültje volt.

A magyar halottak: Gémes István sáromberki lakos, Csipor József ernyei, Kiss Zoltán teremiújfalusi lakos.

A folytatás

1990. március 23-án újabb heves magyarellenes tüntetés zajlott Marosvásárhelyen.

Március 25-én ismeretlenek meggyalázták a zilahi Wesselényi-szobrot, Fadrusz János alkotását. Ez ellen az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága március 25-én kiadott nyilatkozatában tiltakozott.

Éjszaka ismeretlenek felgyújtották Bukarestben a MALÉV-irodát.Március 29-én még nem készült el a kormánybizottság jelentése a marosvásárhelyi eseményekről, ugyanakkor feltűnő sietséggel bíróság elé állítottak csendháborítás, hangoskodás vádjával hét magyar cigány személyt és március 29-én megkezdődött a tárgyalás. A bíró Horaţiu Corpeanu, az ügyész Abram Ottilia,a védők Jung Ildikó és Codarcea Elvira. A két terhelő tanú büntetett előéletű volt (március 20-án betörtek egy boltba és épp vizsgálati fogságban voltak). Másnap, március 30-án már ítéletet hirdettek: Puczi Kozák Ernő és Kalló Géza 3-3 hónap munkahelyen letöltendő büntetést (javító-nevelő munka), a többiek 3-5 hónap börtönbüntetés kaptak (Grecui Béla 5 hónap, Horváth Ştefan 5 hónap, Puczi Kozák Géza 4 hónap, Puczi Kozák Sándor 3 hónap, Carculea György 4 hónap börtönbüntetés). 

Az április 4-i fellebbviteli tárgyalás jóváhagyta az elsőfokú ítéleteket. 

Epilógusok


Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke kérni fogja az 1990-es, véres marosvásárhelyi eseményekre vonatkozó minden dosszié, dokumentum titkosításának feloldását. Ezt a szövetségi elnök most csütörtökön, bukaresti sajtótájékoztatóján jelentette be, párhuzamot vonva az 1989-es forradalom dossziéival, amelyek mindeddig nem voltak elérhetőek, és amelyek titkosításának feloldását nemrég rendelte el a kormány.

Rámutatott, ugyanígy kellene nyilvánosságra hozni a marosvásárhelyi konfliktus ügyiratait, hiszen jogunk van megtudni azt, hogy mi történt 1990. március 19–20-án. „Nagyon fontos, hogy a húszéves évfordulón levonjuk a tanulságokat” — fogalmazott, hozzátéve: a két közösség halottakkal, sebesültekkel járó véres konfliktusa nem spontán módon alakult ki, hanem felbujtásra. „Olyan személyekről van szó, akik részei voltak az 1989. előtti nómenklatúrának, és akiknek érdekében állt a feszültség fenntartása, a két közösség egymás ellen uszítása” — pontosított.

Az 1990-es Fekete március emlékére gyertyás felvonulást szervez Marosvásárhely utcáin az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Pro Europa Liga.

Kincses Előd, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének volt elnöke és Kali István, az EMNT marosvásárhelyi elnöke kedden sajtótájékoztatón közölte, hogy „a szomorú emlékezetű Fekete Március” huszadik évfordulóján szervezett eseményt „az igazság kiderítésének szelleme” és a tolerancia szelleme uralja.Kincses szerint a gyertyás felvonulás március 19-én este hét órakor indul a Kultúrpalota elől.

„Gyertyával a kezünkben indulunk az igazság és a tolerancia felvonulására, a Művész mozi felé tartunk, majd a Bolyai utcára vonulunk, ahol most a Maros Megyei Törvényszék van, és ahol akkor a Görgény-völgyi településekről hozott parasztok kiprovokálták az incidenseket. Az útvonal tulajdonképpen a hodákiak által megtett út. Onnan, aki akar, elmehet a református temetőbe, Sütő András író sírjához, aki egy szemét elvesztette a március 19–20-i merénylet során. Azt szeretnénk, ha a felvonulást az igazság kiderítésének vágya és a tolerancia szelleme uralná, amely az 1990-es márciusi kivételtől eltekintve jellemezte városunkat” – fejtette ki Kincses.

Mint mondta, ő Tőkés László EMNT-elnök, európai parlamenti képviselő kezdeményezéséhez csatlakozott, mint a ’90-es márciusi események résztvevője, majd Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Március 20-án a Deus Providebit háznál kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az események kapcsán, majd délután öt órakor ökumenikus istentiszteletet tartanak, amelyen valamennyi történelmi egyház képviselteti magát.

Az évfordulóra 12 órás filmet készített Miholcsa Gyula és a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. „Az akkori eseményeknek nem csak kulturális, morális, etnikai üzenete volt, hanem gazdaságilag is visszavetette a megyét, a várost. Nem szabad feledni, azért sem, hogy ne történhessen meg még egyszer. Két éve kezdtük gyűjteni az anyagot, az 1200-1500 oldalas dokumentumköteget bárki tanulmányozhatja, a Bernády Házban megtalálja, elektronikus archívumot is készítettünk, hogy fennmaradjon az utókor számára.” – mondta Borbély László az alapítvány kuratóriumának elnöke.

A premiert a március 19–20–21-ei hétvégén tartják, három napig vetítik a Művészeti Egyetem Stúdió termében. Pénteken és szombaton 17 órától, vasárnap pedig 10 órától, majd beszélgetés következik a témában.

Külön emlékeznek az erdélyi magyar pártok és szervezetek a marosvásárhelyi Fekete március huszadik évfordulójára, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elhatárolódott a Tőkés László kezdeményezte rendezvényektől. 

Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon szóba került ugyan a közös megemlékezés, de a felek mégsem állapodtak meg. Az RMDSZ így külön emlékezik március 19-én a magyarellenes pogromra, s csak egy, a zavargásokról készített, több mint tizenegy órás dokumentumfilm bemutatója köré szervezi megemlékezését.

(Forrás: hu.wikipedia.org, atw.hu, rmdsz.ro, paprikaradio.ro)




„Három napig magyar”

„Három napig magyar” – legtömörebben így lehet összefoglalni mindazt, ami az 1990 „Fekete márciusa” miatt börtönbe zárt Maros menti cigányokkal történt. Ezt az életérzést Puczi Béla egykori elítélt fogalmazta meg egy vele készült interjúkötetben, ezt idézte Budapesten Schmidt Mária főigazgató a Terror Háza és a Polgári Kultúráért Alapítvány által közösen alapított Petőfi-emléklap a Helytállásért díjátadóján 2010. március 11-én.

A megemlékezéssel egybekötött ünnepséget tízperces film vezette fel, amelyben megrázó képsorokkal idézték meg a húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történteket, így a nagyszámú érdeklődő láthatta Sütő Andrást, amint megverve, fél szemét elveszítve is a szülőföldön való maradás mellett tesz hitet: „ha lehet”.

És hogy ne lehessen, ezért mindent megtett az egykori Szekuritáté – jelentette ki Schmidt Mária történész, aki egyértelműsítette: a marosvásárhelyi pogromkísérlet a volt kommunista nómenklatúra hatalomátmentését és a titkosszolgálatok újjáalakítását voltak hivatottak előkészíteni. Ion Iliescu akkor ideiglenes államfő hathatós támogatását élvezte az akkoriban megalapított Vatra Românească „kulturális egyesület”, amely vehemens magyargyűlöletével tulajdonképpen az egész pogromot levezényelte.

A történész asszony emlékeztetett: 1989 karácsonyán magyarok és románok együtt döntötték meg a diktatúrát – 1990 márciusában viszont épp azért ugrasztották egymásnak az egymás mellett békésen élni kívánó nemzetiségeket, hogy ne tudjanak összefogni a bukott eszme kiszolgálói ellen. A Fekete március eseménysorozata tulajdonképpen a dezinformálás, a figyelemelterelés eszköze volt.Az akkor a magyarok mellett kiálló marosszentgyörgyi és Marosvásárhely környéki cigányok közül többeket súlyos börtönévekre ítéltek, míg a románok közül nem találtak bűnöst, hívta fel a figyelmet a Terror Háza vezetője – és közös szégyenünk, hogy húsz évig adósok maradtunk a köszönettel és az elismeréssel. Ők nagyon nagy árat fizettek hősiességükért – emlékeztetett Schmidt Mária. A Magyarországra menekült Puczi Béla például tíz évig várt, míg megkapta a menekültstátuszt (közben Franciaországot is megjárta, de onnan is visszatoloncolták), soha se munkát, se állampolgárságot nem kapott. „Van miért pironkodnunk” – fogalmazott. 

Tőkés László volt királyhágómelléki püspök a babiloni fogságból hazatért zsidók építőmunkájának példázatával vezette fel köszöntőjét.  1990. február 5-én a Nemzeti Megmentési Front még megkövette a kommunizmus bűnei miatt a kisebbségeket, és állásfoglalásában egyéni és kollektív jogokat ígért – ehhez képest február végén Ion Iliescu már az erdélyi megyék „szeparatizmusáról”, tulajdonképpen a magyar revizionizmusról beszélt, mesterségesen szítva a magyarellenes hisztériát. És fél évszázad múltán az első szabad magyar nemzeti ünnepünk, 1990. március 15-e kiváló alkalmat szolgáltatott az erdélyi magyar közösségünk megalázására.

Az utódkommunisták az „oszd meg és uralkodj” elve alapján cselekedtek, mutatott rá az EP-képviselő: szembefordították egymással nem csupán a magyarokat és a románokat, hanem a különböző társadalmi osztályokat is: a bányászokat a bukarestiekkel, az egyszerű munkást az értelmiséggel, a forradalmárokat “lehuligánozták”. 

A marosvásárhelyi szomorú emlékű események következtében  „újrakeresztelték” a Szekuritátét, mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, továbbá a pogromkísérlet és a bányászjárások egyenes folyományaként elmaradtak a felelősségre vonások: bár Dan Voinea katonai ügyész legutóbb a prágai nemzetközi kommunizmusellenes konferencián is kijelentette, hogy beazonosították mind a forradalom ideje alatt gyilkolókat, mind a későbbi események felelőseit, mai napig nem álltak bíróság elé. Jogőrzés helyett jogorzás történt, idézte az egykori temesvári lelkipásztor.

Tőkés László nagyon fájlalta, hogy az „áldozatból lett bűnös”. Azért csatlakozott Schmidt Mária kezdeményezéséhez, hogy talpára álljon a felfordult világ, hogy megtörténjen az elmaradt igazságtétel. Ugyanakkor – mint mondta – ő „is osztozik a szégyenben”, és elismerte, hogy ez csak szerény kezdete annak, amit megérdemelnek „cigány testvéreink”. Tőkés örömmel fogadta azt a hírt, hogy Bajnai Gordon is fogadta a kitüntetetteket és megígérte, “utánanéz a jóvátétel” lehetőségének.

Az EP-képviselő rámutatott, hogy az egykori közös fellépés jó példát mutat a cigánykérdés rendezésére a mának is. „Össze kell fognunk cigány testvéreinkkel” – mondta. Tőkés László abbéli fájdalmát is kifejezte, hogy a kommunizmus áldozatait még mindig alsóbbrendűnek tekintik a holokauszténál. „Rossz íze van a holokauszt tagadását tiltó törvény egyoldalúságának, a kommunizmus áldozataira is hasonlóan oda kell figyelnünk” – fogalmazott.

Végezetül a püspök a megemlékezések további állomásaira hívta fel a figyelmet: március 17-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben szerveznek konferenciát a „Fekete március” tiszteletére, 19-én Marosvásárhelyen az Igazság fáklyásmenetével emlékeznek, 20-án délelőtt nemzetközi konferencia keretében gondolkodnak magyarok, románok, illetve meghívott EP-képviselők a közös múltról és közös jövőről, míg délután a Vártemplomban Kárpát-medencei ökumenikus nagygyűlést tartanak.

Temetetlen holtak felett járunk – kezdte beszédét Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Kultúráért Alapítvány egyik alapítója. A politikus hiánypótlónak tartja a díjat, ugyanakkor elkésettnek is. Meggyalázták az emberi méltóságot akkor és azóta is – hívta fel a figyelmet. Felidézte Puczi Béla egy mondatát, mely szerint három napig volt csak magyar. Ez szívbemarkoló, a mi felelősségünk – fogalmazott.

Sok adósságunk van a múltból – jelentette ki Balog. Ki győzi ezeket kifizetni, “hol vannak a sok temetetlen holt eltemetői?” – tette fel a kérdést a politikus. Az állam feladata lenne? – vetette fel. Felszólította a mindenkori kormányt, hogy erkölcsi és anyagi jóvátételt adjon ezeknek az embereknek. Megígérte, hogy ezért ő személyesen is dolgozni fog. “De az igazi Magyarország mégiscsak a civil kurázsiból áll” – jelentette ki Balog Zoltán. Szerinte minden változás úgy kezdődik, hogy valakik döntenek, amihez pedig szív kell. 

Végre meg kell értetni, meg kell írni, hogy itt – a Kárpát-medencében és Magyarországon is – igenis van, volt békés egymás mellett élés – mondta. Balog szerint fontos, hogy ez minél világosabb legyen. Bár vannak, akik a gyűlöletből szeretnének erőt meríteni, ez csak erőszakot szülhet – figyelmeztetett a politikus. Mi azt mondjuk: „Ne féljetek, itt vagyunk” – fogalmazott.

Egymásra vagyunk ítélve – ezt mondja Balognak a cigányok 1990-es csatakiáltása. Racionálisan sem hagyhatjuk figyelmen kívül a hazánkban élő 700-800 ezer cigányt, mert nélkülük nem fog menni. És nem elég a kormányok elszántsága, kell az emberek, a szív döntése is – fogalmazott Balog. Hangsúlyozta a megbékélés szükségességét, mert „megpróbálni csak ezt érdemes”. 

A társ-díjalapító felszólalása után átadták a Petőfi-emléklapot a Helytállásért Lőrinczi Józsefnek, Sütő Józsefnek, Puczi Béla özvegyének és Szilágyi Józsefnek. Szilveszteri Kis Péter és Tóth Árpád, akik a letartóztatása és vallatása közben történt bántalmazásba haltak bele 1991-ben, posztumusz részesültek elismerésben, az ő emléklapjaikat Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át.

Az eseményen felszólalt Kincses Előd, a Maros Megyei Megmentési Front alelnöke és Baricz Lajos atya is. Előbbi felidézte, hogy ő fogta vissza a Szekuritáté emberei által mesterségesen feltüzelt székelyeket, hogy ne induljanak meg Marosvásárhely ellen.

(Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája)



Drága fiatal barátaim!

Most, e békésnek tűnő reggeli órában még nem tudjuk, hogy a tegnapi magyarellenes, pogrom szándékú tüntetésnek hány ártatlan áldozatát fogjuk eltemetni. Még nem tudjuk, hogy a súlyosan bántalmazottak közül hány ifjúnak, nőnek, férfiúnak az élete fog kilobbanni a város klinikáin. Mert újból, mint annyiszor, az iszonyat éjszakáját éltük át, a mesterségesen fölszított gyűlölet, a módszeres uszítás véres éjszakáját. Tegnap délután magam is szemtanúja lehettem olyasminek, amit legrosszabb álmaimban sem láttam: mélységes iszonyodással nézhettem végig, hogy száz meg száz, emberi mivoltából kifordult ember vesz szabályos ostrom alá egy gyógyszertárat, s miért? Egyetlen árva magyar szóért, mit a nyelvi egyenjogúság nevében egy kirakatüvegre festettek. Ez a szó a FARMACIE  szó mellett azt hirdette magyarul is, anyanyelvünkön: GYÓGYSZERTÁR. Országépítő munkafeladat, demokráciát építő cselekvés, értelmes emberi munkálkodás, ténykedés helyett a fönt említettek erre a magyar szóra, ennek megsemmisítésére fordították minden energiájukat. S egyidejűleg arra, hogy békés magyarokat, külországbeli filmes híradósokat tettleg bántalmazzanak, munkáslakásokat feldúljanak, gyermekeket hagyjanak nyomukban vérbe fagyva. Ha volt, lehetett valami fogalmunk arról, hogy a Ceauşescu-féle diktatúra több mint két évtizedes, nacionalista, soviniszta, idegengyűlölő kurzusának milyen iszonyatosak a következményei, azt itt és most Marosvásárhely utcáin tapasztalhattuk. De hadd tegyük hozzá, ezzel számolnunk kellett, és kell ezután is. A lelki kútmérgezés esztendeinek tragikus következményeit semmilyen erő nem számolhatja föl egyik napról a másikra. Ennek tudatában kell folytatnunk az elkezdett küzdelmet a román nép legjobb fiaival, mindazokkal, akik jól tudják, hogy a tudatos félrevezetésnek, a sovén uszításnak ezután is lesznek áldozatai, de végül, legvégül a forradalom pozitív eszméi fognak minden sötét erő fölé kerekedni. Higgyétek meg, ifjú barátaim, nem önáltató bizakodás ez! Számos román barátunk, sorstársunk példáját idézhetném most, ha tanácskozásotok ideje engedné. Ezért röviden azt mondanám inkább: a hétfejű sárkánynak két fejét a forradalom leszelte már. Az ország demokratikus, valóban európai rendjének fölépítése végett indított új forradalomban a sárkány maradék öt fejét is porba hullatja majd – ha románok, magyarok és minden más ajkúak valóban összefognak; ha nem áltatjuk magunkat azzal, hogy fényes csodák napjait éljük, ha józan fővel, konok kitartással, egységben és testvéri szövetségben folytatjuk a kétségtelen történelmi lehetőség valóra váltását. De ha már öt maradék sárkányfejet említettem, melyek azok? Talán több is van, több is vicsorog ránk, de maradjunk a legmérgesebbeknél. 

Egyik azt a lángot fújja, amelynek neve: előjog az ősiség alapján. Kedvenc tétele volt ez a szitává lőtt diktátornak. De ne higgyétek, hogy a román történettudománynak nincsenek európai szintű s gondolkodású tudósai, akiket objektív szemléletükért mindeddig félreállítottak. Bízzunk benne, hogy az új rendben ezek a román történészek újból szóhoz jutnak.

A sárkánynak másik feje azt a lángot fújja, melyet úgy hívunk: nyelvi imperializmus. Hadd mondom erre mégis: román költőbarátaim voltak és vannak, akik a jó műfordítás érdekében maguk is megtanulták Vörösmarty vagy Petőfi nyelvét – ez a szellemiség pedig ezután is szembeszegül a sovén nyelvi imperializmus elméletével és gyakorlatával.

A harmadik sárkányfej azt a lángot fújja, mit úgy nevezünk: erőszakolt asszimiláció. Ennek legfőbb eszköze volt az anyanyelvünk jogos használatától megfosztott iskolai hálózat, amelyet minden körülmények között újraalakítunk jogos igényeinknek megfelelően. Ez a már elindult pozitív folyamat nyilván akadozik, meg-megtorpan, mint azt jól tudjátok. De megállíthatatlan. Mert Európa legnagyobb nemzetiségének igényeit nem lehet véka alá rejteni. S most ebben is vannak jó szövetségeseink!

A negyedik sárkányfej azt a lángot fújja, mit úgy is nevezhetnénk: indokolatlan gyanakvás a mi jogos egyenjogúsági törekvéseinkkel szemben. A diktátor még kivégzése előtt is azt hangoztatta, hogy ocsmány uralmát ideig-óráig bár fenntarthassa: veszélyben az ország területi integritása, magyar revizionista erők Erdélyt akarják elcsatolni, meghódítani. Kell-e mondanunk, hogy mint minden szava: ez is a román nép félrevezetését szolgáló gyalázatos hazugság volt. S még gyalázatosabb az a vád, hogy a romániai magyar kisebbség egyenjogúsági törekvéseinek hátterében is ilyen szándékok állnak. A diktátornak pedig élő fattyai is vannak: változatlanul terjesztik rólunk ezt a vádat, e gyermekded hazugságot. Sajnálatos, hogy sokakat tudnak vele mégis félrevezetni, ellenünk hangolni. Tudnunk kell azonban, hogy minél határozottabb az állásfoglalásunk, miszerint a romániai magyarság Európa népeivel együtt tiszteletben tartja a II. Világháború után létrejött országhatárokat, annál pozitívabbak a felénk áradó gyanakvás eloszlatásának esélyei. Önmagunk ügye iránti kötelességünk, barátaim, úgy munkálkodni, cselekedni, hogy ne adjunk tápot, valós vagy vélt indokot semmilyen gyanakvásnak. Ne feledjétek, hogy ilyen gyanakvást még legjobb barátainkban is elültethet a némelykori ifjonti hevület, meggondolatlanság, sőt felelőtlenség is. Ne mondjátok, hogy nincs semmi okunk önvizsgálatra. Ne mondjátok, hogy nem kell ezután is oly módon ellenőrizni önmagunk minden cselekedetét, ahogy arra egy Ady mutatott példát! 

Higgyétek meg barátaim: a mi mindenkori erkölcsi önvizsgálatunk dialektikus kapcsolatban áll a román nép önvizsgálati készségével is.

Végül: a sárkány ötödik, maradék feje azt a lángot fújja, mit úgy nevezhetnénk: túlzás, kisebbségi előjog, különleges bánásmód – mások, román honpolgárok rovására. Kell-e mondanunk vajon, hogy hetvenesztendős kisebbségi létünkben ilyen hegemón hajlamok nem alakulhattak ki bennünk? Kell-e  mondanunk, hogy a demokratikus egyenlőségben sohasem akartunk egyenlőbbek lenni, hogy természetes emberi jogainkat úgy fogjuk föl, mint minden élőlény jogát a vízhez, levegőhöz – az európai népek, nemzetiségek régóta kialakított jogrendszere szerint. Jogaink fanatikus ellenzői, de még becsületes vitapartnereink is úgy vélik némelykor, hogy létezik európai demokrácia, s ezen belül román demokrácia.

Hát, ha valaminek, akkor éppen a demokráciának nincs nemzetisége. Az emberi egyenjogúságnak nincs sajátos nemzeti változata. Az egy és oszthatatlan a földgolyón!

Ehhez tartjuk magunkat a múlt s a jelen legjobb emberi elméinek szellemi örököseiként, a humanizmus híveiként.

Igaz hívetek, SÜTŐ ANDRÁS

1990. március 17.


(az üzenet a Marosvásárhelyen megtartott első MISZSZ >>Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége<< kongresszusának szólt)

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Kovács Gábor / Kedd, 2010. március 16., 02.55 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Hihetetlen, hogy harapnak erre egyesek. Engem lesokkolt az, hogy az a román csoporttársunk (román tannyelvű mesteri, kicsi csoport, 10 hallgató, ebből ketten voltunk magyarok), akivel együtt dolgoztunk laborokon, együtt tanultunk, együtt vizsgáztunk majd vizsga után együtt söröztünk jókedvűen, aki tudta rólunk, kettőnkről, hogy magyarok vagyunk és soha egy rossz szót nem mondott, a napokban román Noua Dreapta-s messengeres kép mellé üvöltötte a nagyvilágba a status-ában (a folytonos nagybetű ugyebár kiabálásnak számít), hogy (fordítom és igyekszem "kisípolni" a vulgáris szavakat): "B........ szájba benneteket k...a székelyek, nem fognátok be a mocskos pof.....t s tanulnátok meg románul!?!? Ha meg nem tetszik, akkor tünés haza a kib...... Pannóniátokra!" (Kedves Admin, elnézést kérek a vulgaritásért még egyszer, remélem nem lőttem túl a célon). Ledöbbentem....komolyan...hogy két év alatt mennyire meg tudnak változtatni valakit az uszítások. Nem tudom, mi lett volna a helyesebb cselekedet, én azt választottam, hogy kitöröltem a messenger listámból. Az is lehet, hogy rá kellett volna kérdezzek, tényleg finoman, nem az ő hangvételében, hogy mi történt veled?...bár szerintem ő már ezt is provokációnak vette volna...vagy nem tudom...mégis döbbenetes.

Félek, ha így tartja az ország ezt az irányt, lesz még Fekete Márciusunk...
Hozzászólt: Szinusz / Szombat, 2010. március 13., 19.15 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Igen! A Gandul ujság egyik uszitó linkje.És csak meg kell nézni a véleményekben,hányan haraptak rá az uszitó csalira.Vajon hány százalékuk lenne képes fizikailag bántalmazni valakit csak azért mert magyarul mert beszélni?Az emberekben nagy a frustráció,csak egy manipulált szikra kell és mevan a láncreakciós pokol.Persze a felbujtók örömére.A felhasználtak csakis áldozatok.
Hozzászólt: Fischer / Szombat, 2010. március 13., 17.25 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Aha, itt egy minta: http://www.gandul.info/news/radicalii-maghiari-someaza-parlamentul-sa-acorde-autonomie-tinutului-secuiesc-5741722
Hozzászólt: Szinusz / Szombat, 2010. március 13., 15.30 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A helyzet nem sokat javult a csöcseléket illetően.Elég egy manipulált TV műsor nekik,és már a másik embertársuk,szomszédjuk nyakának esnek.Ilyen embereket akarnak nagy számban termelni,fel lehet használni bármire,és esetleg a pecsét oda kerül ahová kell.Mindezek költsége esetleg egy kupica szszes ital.
Ilyen emberek kellettek a 1990-es eseményekhez is.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'