JelenHaz
Péntek, 2019. december 13., 17.59
Az eltűnt ipar nyomában

Hadi szekerek és csónakok

Sízésre készülve a Ford mellett
Sízésre készülve a Ford mellett
Fehér – Kevés nagyenyedi tudja, és sajnos, még kevesebben vannak azok, akik még emlékeznek rá, hogy a városban, valamikor a ’30-as évek táján, volt egy autókereskedés az Avram Iancu utca sarkán található épületben, ahol jelenleg az Ovidiu Hulea iskola működik.


Török Feri bácsi gyerekkori emlékeit idézte fel, amikor elmesélte, milyen volt kisiskolás szemmel a kiállított autókat csodálni. Valamikor az 1920-as évek végén nyitotta meg vaskereskedését egy Schoppelt nevű úriember, aki miután Bauer Gusztáv kereskedővel társult, autószalont rendezett be az ingatlan egyik termében, ahol az annak idején divatban levő vékony küllős kerekekkel és leereszthető kóberrel rendelkező, talán a fiákerekhez hasonlító bajuszos Fordokat lehetett vásárolni. De ugyanúgy megtalálható volt az akkori idők sportkocsija, a kétüléses “Bébi Ford” is, és nem biztos, de lehet, hogy volt Chevrolet is eladó.

Általában mindig három-négy autó volt kiállítva, a beszerzésüket Kolozsvárról oldották meg, onnan került pótalkatrész is. Általában a tehetősebb enyedi polgárok engedték meg maguknak, hogy az akkoriban még ritkaságnak számító automobilt tartsanak az udvarukon. Akinek meg anyagi helyzete nem engedte meg, hogy gépkocsit vásároljon, az igénybe vehette a ’30-as évek elején a városban működő taxivállalat szolgáltatásait. A taxiállomány 7-8  Ford, Essex és Dodge  márkájú gépkocsiból állt, ezeket általában akkor használták, ha valamelyik polgárnak Fehérváron akadt intéznivalója és mivel elég rossz volt a vonatösszeköttetés a megyeközpont felé, akkor nem is annyira költségesen leszaladtak kocsival.

A Bauer-Schoppelt autókereskedés egészen a ’30-as évek közepéig működött, amikor, nem tudni, mi okból, a két üzlettárs különvált egymástól. Bauer továbbra is kereskedést működtetett abban a helyiségben, ahol ma az ortodox katedrálissal szembe levő villanyszaküzlet van. A gépkocsik működtetésére szolgáló üzemanyagot is be lehetett szerezni Enyedről, hiszen volt benzinlerakat a Vinkler család házában. Ahol még kézi pumpával szivattyúzták ki hordókból az üzemanyagot, s a normál benzinért az autótulajdonos 50 banit fizetett literenként, míg a kék benzint egy kicsit drágábban, 75 baniért mérte Bíró bácsi, a benzinkutas.

Idővel az angol érdekeltségű üzemanyag-lerakat elköltözött, és megnyitottak egy, az akkori kornak megfelelő felszerelésű benzinkutat, ami a Bethlen Kollégium előtti mai parkoló helyén működött. Autószerelőben se volt hiány a városban, a legügyesebbek Mélász György és Beke Sándor voltak. Mélász saját műhelyében esztergapadon gyártott különböző alkatrészeket, 90 köbcentis motorja volt nagyon híres arról, hogy tulajdonosa saját maga gyártotta, áttételekkel szerelte fel, és könynyedén felvette a versenyt barátainak 600 köbcentis motorbiciklijével.

Szekérgyártó rabok

A második világháború előtt és annak folyamán az enyedi börtönben működött egy lovas szekereket gyártó műhely is, ahol a foglyok a hadsereg részére dolgoztak a harmincas évek végétől kezdődően. A szekereknek különféle rendeltetésük volt: készítettek olyat, amelyet hadikonyhának szereltek fel főzőkemencével, vagy gyártottak robusztusabbakat is, amelyek a hadianyagok szállítására szolgáltak. Ezek vasalt fakerekű szekerek voltak, a legvalószínűbb, hogy alapanyagul a kőrisfát használták a mesterek, de nem lehet tudni, mert hadititokként kezelték.

A kerekek küllői akácfából készültek, a tengelyek acélból vagy öntöttvasból, amelyeket petróleumból készített zsírral kentek be és így helyezték rá az öntöttvas hüvelyű kerekeket. Ez a megoldás a golyóscsapágy megjelenéséig hibamentesen működött, mivel a lóvontatású szekereknek a kerekei kicsi fordulatszámmal gurultak. A világháború befejezése után rögtön a hadiszekér-gyártás is leállt Enyeden.

Kétkerekű közlekedőeszközöket is lehetett vásárolni a városban a két világháború között. A régi cukrászda helyén volt a Bucur nevezetű kereskedő kerékpárlerakata, a tulaj Medgyesről hozta az Opel márkájú, széles kerekű bicikliket.

Nem volt hiány a városban azokból a kerekesekből és asztalosokból sem, akik rendelésre készítettek szekereket vagy csónakokat. Egy Sipos nevezetű mester volt állítólag a legjobb ilyen téren: 20 évet is garantált az általa elkészített szekérre. Sajnos, a szakértelmet illetően elég titkolózók voltak, a kerékgyártásra szánt kőrisfát csak az általuk ismert módon szárították, utána állítólag vizeletben áztatták, és ilyen módon görbítették a megfelelő formájúra.

A Maroson és az Enyed környéki tavakon való sétahajókázás céljából a tehetősebb polgárok az asztalosmestereknél rendelhettek csónakot, általában egy hónap alatt készültek el vele, ha a mesternek volt száraz anyaga. De ha nem, bizony beletelt három-négy hónapba is, amíg megszáradt a fa és elkészült a csónak. Szabó bácsi volt az a mondhatni megyeszinten ismert asztalos, aki sílécek, szánkók és bobok gyártásával foglalkozott a két világháború között. Valahol a Tót utca környékén volt a ma már nem létező műhelye, ahol gőztechnikával hajlította a fát és készítette a más városokban is ismeretes Szabó-féle téli sportszereket. Sajnos, a vörös korszak kezdetével minden ilyennemű tevékenység majdnem kihalt a városból, az államosítás során le kellett adni a szerszámokat, bezárták a műhelyeket, minden jó kezű szaki a gyárakban kényszerült dolgozni, így a mesterségek is kihaltak.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'