JelenHaz
Kedd, 2019. március 26., 01.58
Sulibüfé

Harapdálják az ajkukat

Iskolabüfé Déván
Iskolabüfé Déván

Az Egészségügyi Minisztérium augusztus 12-én hozta nyilvánosságra azon élelmiszerek listáját, amelyeket a 123/2008-as törvény értelmében a most kezdődött tanévtől tilos az oktatási intézmények büféiben árusítani, mert károsak a gyerekek egészségére, elhízást okoznak.

Ezek: sütemények, cukorkák, pizza, sült krumpli, majonéz, zsíros felvágott, chipsek, snacksek, sósmogyoró, sósperec és minden olyan üdítő, amely tartalmában, eladási egységként meghaladja a 300 kalóriát. Ugyanakkor nem ajánlják azokat az élelmiszereket, amelyekben a cukor meghaladja a 15 gr/100gr-ot, a zsír a 20 grammot, a só az 1,5 grammot. A törvényhozók hangsúlyozták, nem mérgező ételekről van szó, csak olyanokról, amelyek nem egészségesek.

A statisztika szerint az elhízás már Romániában is népbetegségnek számít, a gyerekek 25 százaléka elhízott vagy kövér, számuk évente 10 százalékkal növekszik.

A minisztérium annak idején közvitára bocsátotta a tervezetet.

Még aznap, hogy a lista megjelent, az élelmiszeripari vállalkozókat tömörítő Romalimente sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentették, hogy a hozott intézkedés hiányos: a szaktárca olyan listával kellene kiegészítse a tilalmi sort, amely az általuk ajánlott élelmiszereket tartalmazza, ezzel is segítve az érdekelt büféseket. Ugyanakkor szerintük a tantervbe kellene foglalni az egészséges táplálkozás oktatását, hogy elmagyarázzák a diákoknak, mit, miért szabad vagy nem ajánlott elfogyasztani.

Arad
Kivárnak

A megyeszékhelyen a diákok körében egyelőre nem okozott pánikot az egészségügyi minisztérium rendelete a fast-food típusú kajákat illetően. Maguk az árusok viszont megosztódtak, hisz volt, aki már első nap kiseperte az egészségtelen chipseket, kólákat, cukorkákat a polcokról, mások viszont türelmesen kivárnak, még húzzák az időt.

A megye egyetlen, teljesen magyar oktatási intézményében, a Csikyben ez a szeptember duplán is sújtja a boltot: nem elég, hogy az építkezés miatt új helyen kell árusítania, de törvénytisztelő állampolgár módjára, már az első napon alkalmazta a törvényben előírtakat, és kivitte az üzletből a minisztérium által károsnak ítélt termékeket, így most kényszerűségből rendkívül szegényes a kínálat. A diákok pedig, a maguk gyors alkalmazkodó képességeikhez igazodva, most nagyszünetben még szélesebb „tömegben” indulnak el a közeli nagypiacra, hogy rágcsit, üdítőt vásároljanak maguknak.

Ennek homlokegyenest ellenpéldája a Ţichindeal Gimnázium, amelynek udvarán külön kis faház áll „emberemlékezet óta” az éhes gyerekek kiszolgálására. A fedett és nyitott részből álló, több hűtővel felszerelt bódéban szinte minden, gyerekeknek kedves édesség, szendvics, üdítő kapható. Tegnap ottjártunkkor az eladónő bevallotta, amíg nem kap írásos felszólítást, hogy változtasson a kínálaton, addig nyugodtan kivár. Elmondta, az általa készített szendvics, hamburger nem tartalmaz egészségtelen zsírokat, a kalória is megfelel az eddigi előírásoknak. „Attól félek, hogy hétfőtől azért megjelennek az ellenőrök” – jegyezte meg fanyalogva, hozzátéve, ő csak a tévéből, sajtóból tud a dologról, de rengeteg ellentmondásos információt hallott.

Más kérdés, hogy sehol a világon – így még Romániában sem – szokás egy megjelenő törvényről minden érdekelt felet értesíteni. A törvény nem ismerete pedig nem mentesít a felelősség alól.

A Ţichindealhoz hasonló a helyzet a többi román iskolában is, ahol működik az épületben büfé: az árusok kivárnak, egyelőre tovább kínálják ugyanazokat a termékeket.

Hasonló törvény már Magyarországon is létezik, ott viszont az érdekelt büfések azonnal váltottak, és más, a kalória mennyisége szempontjából megfelelő szendvicseket, ételeket vittek be, sőt, a közelmúltban kiállítást is szerveztek kimondottan iskolában forgalmazható termékekről, igyekeztek ötleteket adni az érdekelteknek. Igaz, Magyarországon, Romániával ellentétben hagyománya van a diákétkeztetésnek. (Irházi János)

Hunyad
Hatástalan intézkedés

Déván az iskolákban lévő büfék igyekeznek betartani az egészségügyi minisztérium legújabb rendeletét: a hűtőszekrényekből eltűntek a kóla és szénsavas üdítők, helyettük az ásványvíz uralja a telepet. Hamburgert, pizzát, pirított krumplit, süteményeket, majonézes ételeket vagy édességeket nem kínálnak. A kínálat lényegesen leszűkült, olyannyira, hogy a diákoknak nem nagyon maradt túl sok, amiből válogathatnak.

Legalábbis két dévai iskola udvarán lévő büfékben így fest a helyzet. A Téglás Gábor iskolában, valamint Déva legnevesebbnek tartott tanintézményében, a Decebal iskolában más a helyzet: az iskolán belüli bűfé nem is működik. Legalábbis egyelőre. Így az egészségügyi minisztérium rendelete nem is befolyásolta a diákok étrendjét.

Mindezek ellenére a kalória-ellenes minisztériumi rendelet aligha változtat valamit a tényeken. Az iskolák közelében ugyanis általában gyorsbüfék, cukrászdák, lángossütők vagy pékipari termékeket kínáló boltok működnek. A Téglás Gábor iskola tőszomszédságában például hamburgert, pirított krumplit, majonézes szendvicseket, kólát, szénsavas üdítőket, illetve a többi tiltott élvezeteket kínáló gyorsbüfé működik. Nem sokkal arrébb, a sarkon túl pedig egy lángossütő kínálja portékáit a magyar iskola, illetve a szintén közelben lévő zeneiskola diákjainak.

A Decebal iskola esetén a tiltott kulináris élvezetek törvényes kínálata még szemet szúróbb: az iskola utcájában, két pizzázó, három gyorsétkezde, valamint két cukrászda üzemel, kevesebb, mint 200 méteren belül. Rajtuk kívül néhány kávézóban a tiltott üdítők teljes választéka kapható.

Magyarán bármennyire is komolyan veszik az iskolákban büfét működtető cégek a minisztériumi rendeletet, a diákok egészségtelen étkezési szokásai aligha változhatnak meg radikálisan. Legfeljebb a kisdiákoké, akik még nem nagyon merészkednek az iskola-kapuin kívülre, illetve azoknál az iskoláknál, melyek környékén nem működnek hamburgeres bódék, s a diákok az iskolabüfére vannak utalva.

Csakhogy az ilyen iskolák inkább kivételt képeznek. Legalábbis Déván. (Chirmiciu András)

Temes
A szomszédban vásárolnak

A temesvári Bartók Béla Gimnáziumban az év eleje óta nem működik iskolabüfé – tudtuk meg  Virginás Tar Judit igazgatónőtől – szeptemberig nem is működhetett a tatarozási munkálatok miatt, de 15.-e után sem nyitották meg, az illető céget a tulajdonos ugyanis bezárta. „A gyerekek egy része uzsonnát hoz, a többiek a nagyszünetben elmehetnek a közeli piacig ahol péksüteményeket vásárolnak. Sajnos előfordul, hogy nemcsak a nagyszünetben mennek ki az iskolából…” Az, hogy mit uzsonnázik a gyerek, az elsősorban a szülők hozzáállásán múlik, sokak számára egyszerűbb, ha pénzt adnak szendvics helyett, amit a gyerek arra költ, amire akar. „A minisztériumi rendelettől függetlenül mi rá akarjuk szoktatni a gyerekeket az egészséges életmódra, kidolgoztunk egy egészségfejlesztő programot, amely az egészséges étkezésre is vonatkozik, előbb-utóbb száműztük volna a „fast-food” típusú gyorsételeket az iskolabüféből” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Virginás Tar Judit.

A Carmen Sylva Pedagógiai Gimnáziumban működik az iskolabüfé, de nem sikerült meglátogatnunk, mert az iskola területén az igazgató teljhatalmú úr és ő éppen nem ért rá, hogy szóba álljon a sajtó képviselőjével. A szolgálatos tanuló a szolgálatos tanárhoz, az pedig az igazgató előszobájába vezetett, azzal, hogy várjak türelmesen, mert csak az ő engedélyével látogathatom az iskola stratégiai intézményét, a büfét. Az igazgató úr nagyon nem ért rá, félóra várakozás után feladtam a kilátástalan harcot.

A város egyik legpatinásabb középiskolájában, a C.D. Loga líceumban az igazgatónő készségesen fogadott. Tőle tudtam meg, hogy az iskolabüfé jelenleg nem működik, de az iskolával szemben van egy kis üzlet, amelynek ugyanaz a tulajdonosa, így tőle megtudhatom, hogy mit szándékszik árulni a büfében. „A tavalyi iskolaévben nagyon finom péksüteményeket árultak az iskolabüfében, de úgy tudjuk, hogy már ezeket sem szabad forgalmazni, csak előcsomagolt változatban”.

A Dorena Star névre hallgató kis élelmiszerbolt neve elhallgatását kérő tulajdonosa a Nyugati Jelennek elmondta: egyelőre csak ásványvizet és buborékmentes vizet tart raktáron az iskolabüfében és csak akkor nyit, amikor az engedélyezett élelmiszerek listáját megkapja. A diákok azonban minden korlátozás nélkül járnak ki az iskolából és az út túloldalán megvásárolják a betevő kólájukat, chipsüket, csokijukat – ennyit ér a minisztériumi rendelet…Saját tapasztalatból tudom, hogy a két központi fekvésű iskola környékén működő pékség és a közeli buszmegállóban működő butik hosszú évek óta az iskolásokból él, szünetekben sorba állnak a péksüteményt, chipset és kólát vásárló diákok. Ezért is kellett fekvő rendőrökkel lassítani a forgalmat a temesvári iskolák környékén, mert egész délelőtt ki-be járkálnak a diákok. (Pataki Zoltán)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: oreg olvasojuk / Vasárnap, 2008. október 05., 22.31 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Arad

Semmi esetre sem engednem a"nagyszünetben" a diakokat az iskolabol kirohangalni bevasarlo korutra, ( forgalmi balesetek tortenhetnek),
valamikor reges-regen a "Zarda" es a I.Slavici liceum kapuja zarva volt. VOLT ...

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'