JelenHaz
Csütörtök, 2019. augusztus 22., 18.56
ANL-lakások építése

Harc a kulcspozíciókért

Habár a jelenlegi kormány már sosem fogja bevallani, de idén az ország megyéinek zömében újrarajtoló ANL-lakásépítés startlövését még tavaly, Borbély László fejlesztési miniszter adta meg, amikor, változatos módszerekkel telekadásra kényszerítette a városok polgármesteri hivatalait.


Köztudottan ugyanis, számos önkormányzat egyszerűen nem volt hajlandó telket átadni a tömbházak számára, mert, állami beruházás lévén, abból nekik kevés hasznuk származott. Mai riportunkban körbenéztünk régiónkban, hol, milyen ütemben, milyen érdeklődés mellett épülnek ezek a lakások.


Arad
Közel nyolcan egy lakásra

Nyilvánvalóan a kedvező vásárlási feltételek miatt, de soha ekkora tülekedés nem volt az úgynevezett ANL-lakásokért, mint idén. A kérvények leadásának határideje Aradon is március 31. volt, és a polgármesteri hivatal illetékes osztályán összesen 1009 kérelmet regisztráltak. Persze, a jelzáloghitellel kínált egy- és kétszobás lakások száma ennél sokkal kevesebb, hisz a terveknek megfelelően idén csak 128-at tudnak átadni, ennyit finanszíroz az országos hatóság. A polgármesteri hivatal szintén Mikelakán, a III-as övezetben adott telket a tömbházak építésére, ugyanakkor kétmillió lejt fordít a közüzemi hálózatok bevezetésére, mert ez viszont az önkormányzat kötelessége.

A még januárban megállapított menetrend szerint a beérkezés sorrendjében vizsgálják meg a kérelmeket és adják a pontszámokat. A pontokat április 6-án függesztik ki. Újdonság viszont, hogy érthetetlen módon Gheorghe Falcă polgármester a keddi tanácsülésen felkérte a pártokat, küldjenek egy vagy két tanácsost átnyálazni a kérelmeket, nehogy a végén reklamáljanak. Ám hogy mi közük a pártoknak a szabályozott pontszámgyűjtéshez, egyelőre talány, a polgármester is a résztvevők fantáziájára bízta. Annyi biztos, hogy miután megvizsgálják a kérvényeket, megtehetik észrevételeiket.

Aki elégedetlen a kapott pontszámaival, április 14-ig fellebbezhet, ezeket pedig a hivatal április 24-ig köteles elbírálni. Ezen a napon függesztik ki a boldog nyertesek névsorát. Állítólag, az átláthatóság érdekében a kérvényeket beszkennelik és felkerülnek a polgármesteri hivatal honlapjára, hogy bárki ellenőrizhesse a kiutalás jogosságát. Tavaly egyébként közel háromszáz kérvényt tettek le, és aki úgy gondolta, hogy a módosított feltételeknek már nem tesz eleget, pótolhatta a hiányzó okmányokat.

A 128 lakás közül eddig hatvanat már át is vett a polgármesteri hivatal, a további 68 pedig, a kivitelező ígérete szerint, májusig elkészül. Miután véglegesedik a lakásra jogosultak listája, sorsolással döntik el, hogy egy tömbházon belül, kinek melyik lakás jut. Ezt követően a boldog tulajdonosok szerződést köthetnek a közüzemi szolgáltatókkal.

ANL-lakások a megyében Pécskán, Szentannán és Pankotán is épülnek.


Temes
Hatezer kérelmező vár

Az ANL-listákat kifüggesztették a Városháza udvaránTemesváron a polgármesteri hivatalban a napokban közzétették az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiatalok és fiatal családok (35 éves korig) számára felépített bérlakások várományosainak listáját. A sürgősségi listára felkerült 763 kérelemző közül 80 fiatal, illetve fiatal család költözhet új lakásba. A lista kifüggesztése nyomán 28 óvást iktattak a városházán, amelyből 11-et jóváhagyott a szakbizottság. A végleges listákat kifüggesztették a Városháza udvarán található hirdetőablakokban, de olvashatók a városháza honlapján a www.primariatm.ro címen is.

Elkészültek a bérlakásigénylők sürgősség szerint rangsorolt listái, amelyek még nem véglegesek, mert az önkormányzat még nem hagyta őket jóvá – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Flavius Boncea városházi szóvivő. Több mint 5600 temesvári lakos/család vár bérlakásra, egyesek közülük már közel húsz éve adták be lakáskérésüket! A kérelmezőket öt kategórában rangsorolják: fiatal házasok – 1834 lakásigénylés, árvaházban nevelkedett személyek – 327 kérés, nyugdíjas személyek/családok – 321 kérés, kilakoltatott személy/család – 717 kérés, hátrányos szociális helyzetű személy/család 2438 kérés. “A fenti kérelmezők számára egyáltalán nem áll rendelkezésünkre üres lakás. Amikor elhalálozás által fekszabadul egy városi tulajdonabn levő lakás, akkor a bizottság valamelyik kategóriának odaítéli, utána veszik figyelembe a sürgősségi listát. Jelenleg még a 2008 évi sürgősségi listák érvényesek, amelyek a városháza honlapján megtalálhatók” – tudtuk meg Flavius Boncea szóvivőtől. A törvényes feltételeket teljesítő kérelmezőket tartalmazó listákat évente frissítik, de annak is újból be kell nyújtania a kérelmét, aki már tíz-tizenöt éve szerepel a listákon. Temesváron mintegy 3000 bérlakás van még önkormányzati tulajdonban. Mintegy 150 lakás üresen áll, mert olyan ingatlanban található, amely visszaszolgáltatási per tárgya. Évente mindössze 20-30 kérelmező jut állami bérlakáshoz Temesváron. A polgármesteri hivatal saját szociális lakásprogramja még az idei év folyamán beindul, de a Ion Ionescu de la Brad lakónegyedben épülő 400 szociális bérlakás csak 2010-ben épülhet meg.


Hunyad
Sok az egér, kevés a sajt

128 szociális lakás épül Déván. 1989 óta, a két ANL-tömbházat leszámítva, ezek az elsők!E mondással jellemezhető legtömörebben a szociális lakások helyzete Déván. Az utóbbi években ugyanis ezernél több igénylést nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz lakásügyben. Ebből közel száz kérvényező helyzete oldódott meg a két ANL-tömbházzal, melyeket 2003 és 2005 között építettek meg és adtak át a megyeszékhelyen. Azóta nagyrészüket már meg is vásárolták a szerencsés bérlők. Tavaly újabb ANL-tömbház megépítését emlegette a polgármester az Eminescu utcában, négy és fél ezer négyzetméteren, összesen 104 lakással. Jelenleg azonban úgy tűnik, fuccsba ment a dolog, mert a polgármesteri hivatal fejlesztési osztályán semmit sem tudnak róla.

A szociális osztály vezetője, Muntianu Daniela viszont örömmel újságolja, hogy még az idei év folyamán átadásra kerül az önkormányzat által a Zăvoi negyedben épített 8 tömbház, 128 lakással. Ebből 13 eleve a visszaszolgáltatott ingatlanokból kiebrudált személyeknek jár. De rajtuk kívül még további 726 család nyújtott be kérvényt szociális lakásra. – Ezeknek közel 60 százaléka eleve elutasításra került, mert nem volt teljes az igénylési dokumentáció – közölte Daniela Muntianu. A teljesnek ítélt 330 kérvény közül pedig a szociális osztály munkatársai kiválasztották azt a 115 szerencsés családot, akik a jelek szerint idén önkormányzati lakáshoz juthatnak. Az igénylők rangsorolása több kritérium szerint történt. – Mindenekelőtt az illető család szociális helyzetét tartottuk szem előtt, de fontos tényező volt a benyújtott kérvény régisége, a családtagok egészségi állapota, életkora stb. – sorolta Muntianu. 

A polgármester ígérete szerint a szociális lakások idén decemberben kerülnek átadásra. Az önkormányzat jelenlegi pénzügyi helyzetét tekintve azonban kétséges, hogy ezt a határidőt tartani lehet.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'